Jégkorong, Mol Liga: az FTC elkapta az éllovast

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.24. 20:23
null
Az FTC-ESMTK három pontot szerzett az Érsekújvár ellen (Fotó: archív, Jezoviczki Máté)
Az FTC-ESMTK jégkorongcsapata a Mol Liga alapszakaszának vasárnapi játéknapján pályaválasztóként három góllal nyert a listavezető érsekújváriak ellen. A Miskolc és a Csíkszereda is hazai környezetben tartotta a három bajnoki pontot, előbbiek háromgólos győzelmet arattak az Újpest ellen, a csíkiak eggyel múlták felük helyi rangadón a Brassót.


FTC–Nové Zámky

Kiegyenlített csatát vívott egymással a két együttes, amelyben a harmadik harmad tartogatta a nagy fordulatot. A vezetést elsőre megszerző, de a záró felvonást már egygólos hátrányban kezdő házigazdák a 45. percben kiegyenlítettek, majd a felvonás közepén öt perc alatt szerzett duplával nyerő helyzetbe hozták magukat. A végeredményt a duplázó Berta Ákos állította be az 55. percben, emberhátrányban játszva.

„Még az egy héttel ezelőttinél is rosszabbul játszottunk”

Miskolc–UTE

A harmadik harmad elejéig a papírformának és a miskolci elképzeléseknek megfelelően alakult a találkozó, akkor azonban a 3–0-s hátrányban lévő újpestiek 41 mp alatt szerzett duplával felzárkóztak egygólos különbségre. A Jegesmedvék gyorsan válaszoltak, 9 mp múlva ismét két gól volt az előnyük, a győzelmüket fórban játszva az 56. percben biztosították be.

Csíkszereda–Brasov

Az első hat percben esett két vendéggólra – a brassói Molnár Zsolt a 34 mp-ben büntetőből volt eredményes – a folytatásban néggyel válaszolt a házigazda. Dupla, majd szimpla fórt is értékesítettek, a vezetést pedig büntetőből szerezték meg. A hajrában a Brassó nagy nyomás alá helyezte a házigazdát, de Mihály Ede 59:18-nál szerzett találata végül győzelmet ért, hiába küzdött a vendégcsapat, és lőtt négy gólt, végül pont nélkül távozott.

JÉGKORONG, MOL LIGA
ALAPSZAKASZ

FERENCVÁROS-ESMTK–M. NOVÉ ZÁMKY 5–2 (0–0, 1–2, 4–0)
Pesterzsébet, 200
néző. V: Kincses G., Soós Z., Dehaen, Berger
FTC: Budai – GÉCZI, LANDER, Horváth D., Kiss G., BERTA 2 – Mestyán, TŐKÉSI, Fodor Cs., Pál Z., Potila 1 – LENCSÉS, LINDQUIST (1), OJANEN (1), VASZJUNYIN (1), Sijka – Győri, DANCSFALVI 1 (1), FEIL 1, BORBÁS (2). Edző: Dobos Tamás
NOVÉ ZÁMKY: KRAJCOVIC – Kowalczyk, SISKA 1, Ruzicka, Dubecz, Uhnák – Baron, Král, O. STEFANKA 1, Uram (1), Frolik (1) – Zajac, Pavesic, Podstavek, Weissmann (1), Caladi – Kubica, Hardi, Korytko. Edző: Ladislav Lubina
Kiállítások: 4, ill. 6 perc + 10 perc fegyelmi (Postavek)
MESTERMÉRLEG
Dobos Tamás:
– A harmadik harmadban átálltunk három sorra, gyakorlatilag egyenértékű ötöseink voltak, és ez meghatározta a befejező játékrészt. Nagyon nagy fegyverténynek tartom a listavezető legyőzését. Kicsit én magam is elfáradtam a végére.
Ladislav Lubina: – Nem játszottunk jól pénteken, és ezúttal még annál is gyengébbek voltunk. A játékosaim nem hokiztak taktikusan, ez eredményezte a vereségünket.

MISKOLCI JEGESMEDVÉK–ÚJPESTI TE 5–2 (1–0, 2–0, 2–2)
Miskolc, 800
néző. V: Haszonits, Halassy, Gangel, Pálkövi
MISKOLC: Gyenes – DeBruyn (1), BOYLE 1 (1), Miskolczi, Knox 1, Dubek (1) – Hegyi Á., Orosz, Faith 1, Tóth A. (1), Hajós (1) – Vojtkó, Durco, RITO (2), Szilágyi, Láda B. 1 – Rafaj (1), Rocanov 1, Budai R. Edző: Bob Dever
ÚJPEST: Hajek – Hodos, Zalavári (1), Farkas, Pichler (1), REITER 1 – Garbacz, Horváth A., VIRÁG 1, Sweeney (1), Dömötör (1) – Sommer, Ványi, Coleman, Hamann, Kovács – Németh. Edző: Ancsin János
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
Bob Dever:
– A záró harmadban először felhoztuk az ellenfelünket, később pedig bebiztosítottuk győzelmünket.
Ancsin János: – Négy elkerülhető gólt kaptunk, ez rányomta bélyegét a meccsre. Több volt ebben a találkozóban, akár pontot is szerezhettünk volna.

HSC CSÍKSZEREDA–CORONA 2010 BRASOV 5–4 (1–2, 2–0, 2–2)
Csíkszereda, 1500
néző. V: Lascar, Iliescu, Trandafir, Butucel (mind román)
CSÍKSZEREDA: Ruczuj – HRUBY (3), Góga, Curilla 1, MIHÁLY E. 1, Novák (1) – Papp Sz., Nagy I., Moldován (1), Szőcs 1, BÍRÓ T. 1 (1) – Bors, Flinta, Becze T. 1, Molnár Zoltán, Farkas T. – Kósa, Hildebrand, Bíró O., Péter L. Edző: Gál Sándor
BRASOV: Polc – Wehrs (1), PISZARENKO (2), Antal, Saluga, Petres – MASTALERIU 1, Hietamäki 1, Péter R., Molnár Zsolt 1, Gliga 1 – Oprea, János, Zsók, Virág Csanád (1), Péter Zs. – Márton, Imecs, Bálint Zs. Edző: Greg Lindqvist
Kiállítások: 10 + 10 perc fegyelmi (Flinta), ill. 10 perc

AZ ÁLLÁS
1. HC Nové Zámky 23 13 2 3 5 97–68 +29 46
2. Dab.Docler 22 12 2 2 6 86–55 +31 42
3. ASC Corona Brasov 25 12 1 4 8 86–74 +12 42
4. Ferencváros Budapest ESMTK 25 10 2 6 7 107–95 +12 40
5. Miskolci Jegesmedvék 25 9 6 1 9 86–75 +11 40
6. HSC Csíkszereda 23 10 4 1 8 67–70 –3 39
7. UTE 25 1 1 23 39–131 –92 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik