Jégkorong: két nap alatt kell összerakni a válogatottunk játékát

SZŰCS ANDRÁS (Nottingham)SZŰCS ANDRÁS (Nottingham)
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 18:36
null
Pörgős tréninggel hangolt a magyar válogatott (Fotó: MJSZ/Szűcs Attila)
Csütörtök délután a harmadosztályú Észtország ellen kezdi meg szereplését a Nottinghambe telepített olimpiai selejtezőn a magyar férfi jégkorong-válogatott. Csak a csoportgyőztes jut tovább, úgyhogy a mieinknek muszáj győzniük, még akkor is, ha a torna előestéje kicsit a gyászról szólt, és mai klasszisjátékosaink is hiányoznak.

Keveredtek-kavarogtak az érzések a férfiválogatottunk edzésén Nottinghamben.

A skála egyik végét a gyász jelentette, hiszen az olimpiai selejtezőre érkezett küldöttségünk már a jég mellett trappolva értesült Sárközy Tamás haláláról, ami a teljes magyar jégkorong tragédiája, ráadásul az itteniek közül sokaknak elnöke, tanára, mentora is volt, úgyhogy keresték a szavakat az érintettek.

OKOS HOKI KELL!

– Emlékszik a közel- vagy távoli múltból Észtország elleni mérkőzésre?
Őszintén megmondom, hogy nem – válaszolta Benk András, a válogatott támadója.

– Pedig a szapporói feljutáskor ugyanígy az első meccset játszottuk velük...
Az körülbelül az első válogatott meccsem lehetett... a viccet félretéve: tényleg rég nem találkoztunk velük, viszont a videoelemzés révén felkészülünk belőlük. Fiatal kerettel érkeztek, éhesek a sikerre, hajtani fognak a végsőkig, ezért a saját okos hokinkat kell játszanunk.

– És milyen a mi keretünk? Szapporóhoz képest nyilván teljesen más, de a ma elképzelhetőnél is másabb...
Jó brigád jött össze. Persze, vannak hiányzóink, mert akadnak sérülések, és vannak, akik nem tudták otthagyni a klubjaikat, ám ilyen mindig előfordul. Azok, akik itt vannak, jó teljesítményre képesek: gyors, fiatalos, erős csapatunk van.

– Alakulnak a sorok is?
Jónéhányszor már játszottunk együtt: ez már a szapporói utáni generáció, de együtt nőttünk fel, ismerjük egymást, ezzel nem lehet gond.

– Azzal viszont igen, ha máris a Nagy-Britannia elleni potenciális csoportrangadóra gondolunk...
Nem lehet soha! Mindig csak a következő nap, a következő nap a fontos: először tehát az észteket kell megvernünk, aztán nézegethetjük a többieket.

Viszont ez az olimpiai selejtező csütörtökön elkezdődik, nekünk az Észtország elleni mérkőzéssel hazai idő szerint 16.30-kor, és a nyitány előtt a mai volt az utolsó gyakorlási lehetőség, azaz ki kellett használni a 75 percnyi jégidőt. Pörgött is a tréning, az elején a kapusok különmunkáztak, aztán jöttek a többiek leginkább sorgyakorlatokkal, meg persze előny-hátrány játékkal: ez van, két nap alatt kell összerakni a játékot, a sorokat, a speciális egységeket, nagyjából menet közben – ráadásul nehézségek árán.

Tudniillik a Motorpoint Arenában ma este még a hazai Sztárom a párom című celebtáncikálós műsor eredetije, a Strictly Come Dancing forgatása zajlik a centerpálya jegén, ami tehát foglalt, még edzeni sem lehetett rajta – mondjuk, a gyakorlópálya is kifogástalannak tűnt –, ráadásul a mieinknek kiszignált öltöző sem a miénk egyelőre, hanem a show-é. De miután ők éjjel összepakolják a cókmókjukat, a hokiválogatottunk összes felszerelését átköltöztetik a rendes helyére, úgyhogy holnapra helyreáll a rend.

Ez az eredményt tekintve a győzelmünket jelentené, ami nemcsak papírforma, hanem muszáj is, tudniillik csak a csoportgyőztes lép a következő utolsó kvalifikációs szakaszba. (Ahol szintén nyerni kéne a 2022-es téli olimpiára kijutáshoz, de az már az utópia kategóriája.)

A mostani első riválisunk, Észtország a 26. a világranglistán (mi a 21.-ek vagyunk), és divízió 1/B-s (mi meg A-sok vagyunk), és 7 közös meccsből 3-2-2 a mérlegünk 33–27-es gólkülönbséggel. Ugyanakkor ez nem sokat jelent, hiszen legutóbb 2016-ban az akkori olimpiai selejtezősorozat azonos fázisában találkozunk, és nyertünk 7–1-re, előtte meg a 2008-as szapporói csoda alkalmával, amikor a nyitómeccsen 5–3-ra győztünk – na abból a keretből Benk András az egyetlen megmaradt játékosunk. Viszont egyik sem volt színvonalas mérkőzés, és a lényeg most is csak a győzelem lesz.

(Fotó: MJSZ/Szűcs Attila)
(Fotó: MJSZ/Szűcs Attila)

„Az észtek legutolsó mérkőzését átnéztük és kielemeztük: tavaly a románokkal játszottak, ebből a srácoknak vágunk egy kis tanulnivalótmondta Fodor Szabolcs, a válogatottunk segédedzője. – Ha a saját gyors hokinkat játsszuk, az segíteni fog, de mindenkinek oda kell pakolnia magát! Arra figyelnünk kell, hogy ha elveszítjük a korongot, zárjunk vissza rögtön, mert erre készülnek, kicsit csalva védekeznek, ki-kirohannak a harmadból... A csapatunk ebben a felállásban kétszer edzhetett együtt, ami nem sok, de ha nem is sorok, párok azért vannak, akik játszottak együtt, köréjük lehet építkezni.”

Nyilván felejthetetlen tény, hogy több klasszisunk nincs itt: Bartalis István, Galló Vilmos, Sebők Balázs, valamint Jesse Dudás klubelfoglaltság miatt hiányzik, Magosi Bálint sőt, Vas János is sérülés miatt, Hetényi Zoltán pedig egyetemi tanulmányai okán. Mindezek után a pontos sorösszetétel talány, miként a kezdő kapus kiléte is – sőt, csak ma este lesz hivatalos, hogy a három kerettagból ki lesz a vésztartalék, feltehetőleg Kornakker Dániel –, viszont aligha ez a legfőbb pont: egyfelől régen rossz, ha a kapusunk teljesítménye lesz a fontos holnap, másfelől Rajna Miklós 83-szoros válogatott, feljutó és elit-világbajnokságon szerepelt kapus, Arany Gergely pedig másfél éve folyamatosan nyer a Ferencvárossal.

Szóval, ha egyelőre nincs is minden a helyén, holnap akkor is nyerni kell Észtország ellen – a hokiért jöttünk, nem a táncmulatságért.

(Fotó: MJSZ/Szűcs Attila)
(Fotó: MJSZ/Szűcs Attila)

JÉGKORONG OLIMPIAI SELEJTEZŐ
J-CSOPORT (NOTTINGHAM)

Február 6., csütörtök
16.30:Magyarország–Észtország
20.30:Nagy Britannia–Románia

Február 8., szombat
15.00:Magyarország–Románia
19.00:Nagy Britannia–Észtország

Február 9., vasárnap
15.00:Észtország–Románia
19.00:Nagy Britannia–Magyarország
Az időpontok magyar idő szerint értendőek.

A MAGYAR KERET
Kapusok (3):
Arany Gergely (FTC-Telekom), Kornakker Dániel (Hydro Fehérvár AV19), Rajna Miklós (DVTK Jegesmedvék)
Hátvédek (7):
Garát Zsombor, Pozsgai Tamás, Scott Macaulay (mindhárom MAC Újbuda), Stipsicz Bence, Szabó Bence (mindkettő Fehérvár), Kiss Dániel, Szirányi Bence (mindkettő DVTK)
Csatárok (13):
Benk András (Újpest), Csányi Karol (HK Nitra szlovák), Erdély Csanád, Kóger Dániel, Andrew Sarauer, Szita Donát (mind Fehérvár), Galanisz Nikandrosz (DVTK), Hári János (Red Bull Salzburg, osztrák), Nagy Gergő, Tóth Richárd (mindkettő FTC), Papp Kristóf (Des Moines Buccaneers, amerikai), Sofron István, Terbócs István (mindkettő MAC)

„Ne azon keseregjünk, kik és miért nincsenek itt ”

(Fotó: MJSZ/Szűcs Attila)
(Fotó: MJSZ/Szűcs Attila)

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Szűcs András, Pusztai Viola

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik