Jégkorong: játékosait és edzőjét is megbüntette az Alba Volán

Vágólapra másolva!
2014.03.29. 14:22
null
Súlyos büntetés lett a gyenge fehérvári játék következménye (Fotó: Szabó Miklós)
Súlyos következménnyel járt a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatánál a Magyar Kupa négyesdöntőjének első találkozóján, a Dab.Docler együttesétől elszenvedett 4–1-es vereség – derült klub közleményéből.

 

A fehérvári klub menedzsmentje március hónapra egységesen 20 százalékos fizetésmegvonással sújtja a csapat valamennyi játékosát és edzőjét.

„Az utóbbi tíz esztendő talán legfájóbb vereségét szenvedte el csapatunk tegnap este, amelyért menedzsmentünk elnézést kér szurkolóinktól, szponzorainktól, támogatóinktól és szimpatizánsainktól. Egy év nehezen felépített munkáját és eredményét egyetlen este alatt szinte porig romboltuk, és ez nem maradhatott következmények nélkül” – összegzett Ocskay Gábor szakosztály-igazgató.

A büntetésből származó összegből a klub a csapat szurkolóinak buszutazásait fogja finanszírozni, valamint további összeggel támogatja a székesfehérvári Szent György Kórház gyermekosztályát, amelyet korábban is támogatott már a szakosztály.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik