Jégkorong: ismét különleges hokiidénynek nézünk elébe

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.09.13. 10:41
null
A MAC játékosai még inkább beleerősödnének a Tipsport Ligába (Fotó: Dömötör Csaba)
Férfiklubjaink három országban folytatják a versengést, és már érdemes figyelni az elitbe feljutó női szakágunk csapataira is, úgyhogy megint különleges hokiidénynek nézünk elébe.

 

Esztendeje azzal rémisztgettünk, hogy minden idők legbonyolultabb jégkorongidénye következik, ugyanakkor nyomban megígértük, hogy végig fogjuk majd az eltévelyedők kezét. Idén az a jó hírünk, hogy nem lett nehezebb a feladat, és mivel egyszer már közösen megoldottuk, önbizalommal telve várhatjuk a folytatást. Akárcsak klubjaink nagyja.

Elsőként az Erste Liga-győzelme során a magyar bajnoki címet 22 év után megnyerő FTC-Telekom, amely nyilván címvédésre készül a bajnokságban, ám mellé visszatér a nemzetközi porondra is, hiszen benevezett a Kontinentális Kupába, amihez a második körben csatlakozik novemberben. Mivel az előző nyáron 16 új játékos szerződtetett, mégis átadta a múltnak a liga sikersorozatát – 19 egymás utáni győzelem az új rekord –, megnyerte a bajnokságot, idén pedig csak finomított a keretén, nyilvánvalóan favoritnak tekintendő. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne éleznék a késeket többfelé.

Roló, pénz, siker, garancia

Például az ezüstérmes SC Csíkszereda olyan edzőt szerződtetett, aki majdhogynem garancia a sikerre: a kanadai Jason Morgan a DVTK-ból bajnokot, az akkor újonc DEAC-ból bronzérmest, a romos Dunaújvárosból beugróként tényezőt csinált, most pedig egy Dániában tett kanyar után a Sportklubot kezdte el összerakni, nyilván az eddigi orosz iskoláról átállítva az észak-amerikaira. Persze nagy kérdés, hogy az 1.4-es átlagával házi pontkirály, de a klubbal pénzügyi vitába keveredő Radim Valchar kiválása mekkora lyukat üt az összeállításon, ám mivel a Csíkszereda esetében is garantálva van a rájátszásba jutás, e probléma megoldására van fél év.

Jason Morgan érkezésével vélhetően stílust vált és előre is léphet a Csíkszereda (Fotó: MJSZ/Mudra László)
Jason Morgan érkezésével vélhetően stílust vált és előre is léphet a Csíkszereda (Fotó: MJSZ/Mudra László)

A legutóbbi két döntős alatt sorakozik a legutóbbi két vesztes elődöntős, a DEAC és az Újpest, valamint újra a Dunaújváros. Debrecenben serénykednek a legbékésebben, volt ugyan némi jövés-menés, de alapvetően egyben maradt a keret, ellentétben az UTE-val, ahol szinte a teljes védelmet és légióskontingenst lecserélték – aztán elveszítették az összes edzőmeccset. Csakhogy a lila-fehérek hagyományosan az újévre fordulva lendülnek bele, az más kérdés, hogy növekszik a verseny, mert az előző idényben az eredményeket és a moralitást nézve is becsődölő Újvárosnál a szakosztályelnök, id. Azari Zsolt által belengetett rolólehúzás helyett kinyitották a pénzcsapot, és olyan keretet hoztak össze, amely simán elődöntő-esélyes.

A többiek – főleg a határokon túlról a Brassó és a Gyergyó – is nyilván az elődöntőre pályáznak, szóval, tartalmas Erste Liga-idénynek nézünk elébe, főleg hogy a szervezők kistafírozták a terméküket: lesz a magatartásért, a szezon felfedezettjének, illetve sportszerű tettért kiosztott egyéni díj is, miközben a hivatalos megfogalmazás szerint „az Erste Bank elkötelezett a jégkorong iránt, és az MJSZ-szel közösen mindent megtesz a sportág hazai népszerűségének növelése, a környező országokhoz képest még mindig alacsony szurkolói létszám emelése érdekében” – ehhez csakis sok sikert kívánhatunk!

Istálló, stabilitás, veszélyzóna

Tőlünk északra ismét a korábbi EL-idények aranyérmesei, a DVTK Jegesmedvék és a MAC Újbuda mennek csatába a szlovák élvonalbeli Tipsport Ligában. Újoncévük alapszakaszában a DVTK hiába vert 21 pontot a MAC-ra, a „wild card” körből a MAC söpörte ki a DVTK-t – ám jövőre biztos nem így lesz, mert egyfelől nem lesz „wild card” kör, másfelől a DVTK keretét úgy felpumpálták, hogy muszáj a rájátszásba jutnia, az viszont túlzó elvárás volna, hogy az alapszakasz első-második helyén zárjon, márpedig a MAC aligha végez a hetedik-nyolcadiknál feljebb, így pedig nem kerülhetnek párba a playoffban. Ám nem is ez a lényeg, hanem, hogy teljesen beleerősödjenek a bajnokságba, és nemcsak a jégen, hanem azon kívül is, mert amíg a játékerőre nem, a nézőszámra panaszkodtak Szlovákia klubjai.

A Fehérvár megint playoff szereplő lehet az EBEL-ben – ehhez sok gólra és jó védekezésre lesz szüksége
A Fehérvár megint playoff szereplő lehet az EBEL-ben – ehhez sok gólra és jó védekezésre lesz szüksége

Ha valamivel, épp a nézőszámmal sosincs probléma Székesfehérváron, ahol a csapat immár a 13. idényére készül az osztrák központú EBEL-ben. Okozhat gondot viszont, hogy Hári János immár nem az imádott „istállóban”, hanem Finnországban termeli a pontokat: az ő termelékenységét egy az egyben pótolni alighanem lehetetlen, úgyhogy alakítani kell a csapatjátékon, hogy ismét meglegyen a rájátszás. Ez nem lehetetlen, de azért nehéz küldetés, viszont a rég látott stabilitás segíthet, hiszen a finn Hannu Järvenpää vezetőedző a harmadik idényét kezdi, márpedig korábban a második elején rugdalták ki a Volán trénereit, úgyhogy ő már túl van a veszélyzónán.

...és ha tavaly volna, itt véget is érne az idényelőzetesünk.

Feljutás, duplázás

Csakhogy márciusban a női felnőttválogatottunk megnyerte a hazai divízió 1/A-világbajnokságot, azaz Pat Cortina a férfiak után a hölgyeket is felvitte az elitbe, úgyhogy mindenki köteles figyelni erre a szakágra is. Ráadásul ahogy a fiúknál, a lányoknál sem csak a hazai bajnokság létezik, hiszen a KMH Budapest és a MAC Marylin az osztrák központú EWHL-ben is versenyez – előbbi ráadásul címvédőként –, a Fradi meg az ottani másodosztályban, a DEBL-ben dupláz.

Bonyolultabb tehát nem lett a helyzet, de színesebb igen, úgyhogy most inkább azt mondhatjuk: minden idők legérdekesebb jégkorong-idénye következik.

Elfogadható, ugye?

Erste Liga

Ezen a nyáron is változott az Erste Liga létszáma: ezúttal a Vienna Capitals farmcsapata költözött haza, hogy az osztrák másodosztálynak beillő Alpesi Ligában folytassa. Amúgy változatlan a tagság, mert a tavaly a szlovák élvonalbeli Tipsport Ligába átigazoló MAC Újbuda farmcsapatát meg nem vették be az EL-be, amely így tízcsapatos.
Az alapszakaszban négyszer játszik mindenki mindenkivel, majd felső és alsóházra feleződve jön a középszakasz, aztán a nyolcas rájátszás, amelyben él az ellenfélválasztás, tehát a felsőházi középszakasz dobogósai a negyeddöntőre, majd az elődöntőre az állva maradtak közül a legjobb választhat magának ellenfelet.
A végén a legjobb helyen záró magyar csapat lesz Magyarország – de nem feltétlenül az Erste Liga – bajnoka.
Alapszakasz (36 forduló): szeptember 13.–január 17.
Középszakasz (felső-, alsóház: 8 forduló): január 21.–február 19.
Rájátszás (negyeddöntő, elődöntő, döntő – az egyik fél negyedik győzelméig): február 22-től
Internet: ersteliga.hu, jegkorongszovetseg.hu, nso.hu, jkb.hu

EBEL
Mivel a horvát Medvescak Zagreb némi vajúdást követően már az előző idényben becsődölt, és a középszakaszban részt sem vett, hozzászokhattunk, hogy páratlan az osztrák bázisú EBEL létszáma: 11-es. Az alapszakaszban négyszer játszik mindenki mindenkivel, ám változik a középszakasz: a felsőházban ezúttal csak öt, az alsó viszont ismét hatcsapatos lesz, ráadásul mások az alapszakasz-helyezésekért kapott bónuszpontok: immár 4, 2, 1, 0, 0, illetve 8, 6, 4, 2, 1, 0. A felsőház öt csapatához az alsó legjobb háromja csatlakozik majd a nyolcas rájátszásra, amely negyeddöntőjére a középszakasz dobogósai választhatnak maguknak ellenfelet – utóbbi is már megszokott formulának számít ebben a bajnokságban.
A végén a legjobb helyen záró osztrák csapat lesz Ausztria – de nem feltétlenül az EBEL – bajnoka.
Alapszakasz (40 forduló): szeptember 13.–január 26.
A középszakasz (felsőház: 8, alsó-: 10 forduló) és a rájátszás (negyeddöntő, elődöntő, döntő – az egyik fél negyedik győzelméig) pontos időpontjait később jelölik ki.
Internet: erstebankliga.at, eishockey.at, nso.hu, jkb.hu
Tipsport Liga
Mivel a szlovák U20-as válogatott ezúttal nem indul, a Slovan Bratislava ellenben visszatért az orosz bázisú KHL-ből, ugyanúgy 13-as a létszám, mint tavaly ilyenkor. Az alapszakaszban négyszer játszik mindenki mindenkivel, ám ezúttal lesz középszakasz is, és nemcsak a középmezőnynek: a felső hat és az alsó hat egy teljes kört vív házon belül, majd a felső hatoshoz az alsóház legjobb kettője csatlakozik a nyolcas rájátszásra, amelyben a negyeddöntő 1–8., 2–7., 3–6., 4–5. párokban kezdődik majd. Kivételesen az utolsó helyezett sem esik ki, vagyis nem kell remegnie senkinek, hanem 2020 tavaszán a másodosztály feljutójával 14-esre bővül a TL.
Alapszakasz (48 forduló): szeptember 12.–február 21.
Középszakasz (felső-, alsóház: 10 forduló): február 23.–március 15. Rájátszás (negyeddöntő, elődöntő, döntő – az egyik fél negyedik győzelméig): március 18.–április 28.
Internet: tipsportliga.hockey, hockeyslovakia.sk, nso.hu, jkb.hu
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik