Erste Liga: a Vasas háromgólos hátrányból szerzett 3 pontot

Vágólapra másolva!
2019.01.19. 21:03
null
A Vasas háromgólos hátránya ellenére nyert (Fotó: Vasas Attila)
A jégkorong Erste Liga szombati játéknapján a Vasas 4–3-ra legyőzte a romániai Gyergyói HK-t.

 

Pedig jól kezdett a vendégcsapat, hiszen a 27. percben Péter Zsolt emberelőnyös góljával vezetést szerzett, majd Mircea Constantin és Dmitrij Pesztyunov is betalált, így a 37. percben már 0–3 volt az állás.

Még ebben a harmadban, a 40. percben szépített a Vasas, Szabad Krisztián volt eredményes, majd a harmadik felvonásban 20 másodperc alatt előbb Székely Mádai Gergő emberelőnyből, aztán Gágyor Péter egyenlő létszámnál talált be. A 49. perc elején aztán Turbucz Martin Zoltán is gólt lőtt, így a Vasas háromgólos hátránya ellenére is nyert (4–3)!

JÉGKORONG ERSTE LIGA
Schiller-Vasas HC–Gyergyói HK (romániai) 4–3 (0–0, 1–3, 3–0)

Vasas Jégcentrum, 600 néző. V: Kókai, Haszonits, Váczi, Pálkövi
Vasas:
Koitmaa
Bukor, Kováts – Surányi, TORNYAI – FEJES (1), Inglis – Bálint, Belényesi
Bödök, Schmál, Szlama – LŐCZI (2), SZÉKELY MÁDAI G. 1 (1), TURBUCZ 1 – Szigeti (1), Varga T., SZABAD 1 (1) – GÁGYOR 1, Rózsa, Szlépka
Edző: Ladányi Balázs
Gyergyó: Ruczuj
Jezsov (1), Kozma (1) – Góga (1), Orbán Sz. (1) – Bobcek, Ferenc – Ivácson, Timaru
Constantin 1, Csergő H. (1), PESZTUNOV 1 (1) – Steén, Tomanek, Vorobjov – Benedek, Elekes Darabont, PÉTER ZS. 1 – Barabás, Daradics, Sára
Edző:
Mikael Tisell
Kiállítások: 4, ill. 6 perc + végleges fegyelmi (Bobcek, Jezsov)
Kapura lövések: 40–39
MESTERMÉRLEG
Ladányi Balázs:
– Az első két harmaddal nem lehetünk megelégedve. Nem a játékunkkal volt a probléma, hanem a küzdőszellemmel. A szünetben egyvalamit kértünk a srácoktól, hogy ebben változtassunk, és akkor jönni fog a többi is. És jött… Nem is feltétlenül a lőtt gólok számával vagyunk elégedettek – persze azzal is –, hanem azzal, ahogy játszottunk. A srácok most már tudják, hogy a kemény munkának egy mérkőzésen belül is megvan az eredménye, gyümölcse, és a szerencse is a mellé áll, aki sokat tesz érte – gondolok itt a végén videózás után meg nem adott gyergyói gólra.
Mikael Tisell: – Négy ajándékgólt adtunk a Vasasnak. Már a második harmad végén kapott nagyon könnyű góllal bajba sodortuk magunkat, aztán jött egy teljesen felesleges kiállítás, abból az újabb gól, majd a harmadik, ami becsorgott a kapunkba – és még ezzel sem volt vége… Nagyon csalódott vagyok.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 40 26 6 3 5 182–95 +87 93
2. Csíkszereda 38 26 3 2 7 171–107 +64 86
3. Corona Brasov 38 22 6 10 142–101 +41 78
4. UTE 39 19 7 4 9 136–100 +36 75
5. DEAC 38 21 2 4 11 151–109 +42 71
6. Fehérvári Titánok 39 14 4 6 15 146–141 +5 56
7. Gyergyói HK 39 15 2 4 18 121–131 –10 53
8. Dunaújvárosi Acélbikák 39 15 2 3 19 144–147 –3 52
9. Vienna Capitals II 39 10 1 1 27 111–192 –81 33
10. Vasas HC 40 3 5 6 26 81–161 –80 25
11. Hokiklub Budapest 39 5 5 29 89–190 –101 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik