Jégkorong: célegyenesbe ért a győri Nemak-jégcsarnok építése

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.06.03. 15:23
null
Jég, vonal, szakember (Fotó: kisalfold.hu)
A célegyenesbe ért a győri Nemak-jégcsarnok építése: a múlt hétvégén már majdnem két centi jég volt a pályán, amelyre a vonalakat helyezték fel a szakemberek – írja a Kisalföld.

 

„Mindenképpen jó hír, hogy már van jegünk, óriási előrelépés ez, ténylegesen látszik a fény az alagút végén – idézi a kisalfold.hu Nagy Ákost, a Győri Nemak-Dana ETO HC klubmenedzserét. – Az engedélyezési eljárás is folyamatban van, június közepére várhatóan ez is meglesz, így a hónap második felében megtarthatjuk az első nagyobb rendezvényt a jégcsarnokban. A Bartalis testvérek kéthetes képző- és fejlesztőtáborára több országból mintegy kétszázan jelentkeztek. Azt gondoljuk, ez fel is rakja a térképre a vadonatúj létesítményt.”

A hivatalos nyitást szeptemberre tervezik.

A két klub megállapodása értelmében a Fehérvári Titánok több Erste Ligás bajnoki mérkőzést készül Győrben lejátszani. Idővel minden hazai találkozójuknak a Nemak-jégcsarnok ad otthont, és a legtehetségesebb győri fiatalok is lehetőséget kapnak majd a Titánokban – írja a regionális portál.

Győr U18-as női vb-t is szeretne rendezni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik