Jégkorong: az első mérkőzést megnyertük Ausztria ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.04. 20:45
A magyar jégkorong-válogatott felkészülési mérkőzésen 4–3-ra nyert hosszabbításban Ausztria ellen Székesfehérváron.
Magyar gólöröm – a galéria megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotók: Dömötör Csaba)
Magyar gólöröm – a galéria megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotók: Dömötör Csaba)

 

 

Ez volt az első felkészülési mérkőzése az április 22. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő divízió 1/A-világbajnokságra gyakorló magyar válogatottnak. Az osztrákoknak több idejük van a formába lendülésre, hiszen idén az elitben szerepelnek, így az ő vb-jük csak május 4-én rajtol Dániában.

Székesfehérváron még mindkét nemzeti csapat foghíjas kerettel lépett jégre, nálunk azonban már játszott például Sofron István és Andrew Sarauer, a két rutinos játékos pedig már a 2. percben összehozott egy gólt, utóbbi gólpasszával. Ezután majd másfél harmadon keresztül nem született újabb gól, hogy aztán másfél perc alatt kettőt is üssünk. Előbb Erdély Csanád, majd Nagy Gergő volt eredményes emberelőnyben. Az osztrákok a 38. percben szépítettek, így 3–1-es vezetéssel kezdtük a harmadik harmadot.

Ebben két gólt láthattunk, mindkettőt a vendégek Erős Pistája, a kanadai származású Steven Strong szerezte, kiharcolva ezzel a hosszabbítást.

A túlórából csak 33 másodperc telt el, amikor Sarauer megszerezte a győztes magyar gólt.

Csütörtök este Bécsben csap össze a két válogatott újabb tesztmeccsen.

JÉGKORONG
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 4–3 (1–0, 2–1, 0–2, 1–0) – h. u.
Székesfehérvár, 3226
néző. V: Mayer G., Kincses, Németh M., Muzsik
MAGYARORSZÁG: Rajna – Stipsicz (1), Szabó D. – WEHRS (1), Nagy N. – Szirányi B., Kiss D. – Szabó B., Varga A. – Kóger D., Hári J. (1), Erdély 1 – NAGY G. 1 (1), SARAUER 1 (1), SOFRON 1 (2) – Benk, Sebők, Sárpátki – Kocsis, Reisz, Németh A. Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
AUSZTRIA: Höneckl – Unterweger, Schlacher – Lindner, STRONG 2 – Schnetzer, Steffler – Kernberger, Birnbaum – WOGER (1), Oberkofler, GANAHL 1 – Richter, Ban (1), Bischofsberger (1) – Macierzynski, F. Maxa, Antonitsch – Wachter, Kainz, Wappis. Szövetségi kapitány: Roger Bader
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
MESTERMÉRLEG
Jarmo Tolvanen:
– Természetesen mindig jó győzni, függetlenül a játéktól. De az első és főleg a második harmadban jól is hokiztunk, a harmadikban váltunk hanyaggá. Buta hibákat követtünk el a korongkezelésünkben, ami viszont érthető is, hiszen a játékosok szerették volna megmutatni, mit tudnak, és olykor túlvállalták magukat – ezért fogyott el az előnyünk. Ugyanakkor nem volt ez rossz teljesítmény, főleg, hogy sok emberünk hetek óta nem játszott.
Roger Bader: – Temérdek újoncot avattunk, és sokan hat hete nem játszottak meccset, nyilván időbe telt, hogy elkapják a ritmust. A második harminc percben sokkal jobban hokiztunk, mint az elsőben, és az mindig jó jel, ha egyenlíteni tudunk háromgólos hátrányról. Egyébként pedig sok játékosunk hiányzik, akik még a klubcsapataikkal szerepelnek, az itt lévőknek viszont ez jó lehetőség a nemzetközi tapasztalatszerzésre. Csütörtökre egy kapust és két mezőnyjátékost cserélünk, de ők is fiatalok lesznek.

A JELENLEGI MAGYAR KERET
Kapusok (2):
Duschek Dávid (DAB), Rajna Miklós (Fehérvár AV19)
Hátvédek (10): Kiss Dániel, Nagy Nilan, Varga Arnold (mindhárom Újpest), Léránt René (DAB), Stipsicz Bence, Szabó Bence, Szabó Dániel, Szaller Márk, Szirányi Bence (mind Fehérvár), Kevin Wehrs (TWK Innsbruck, osztrák)
Csatárok (13): Benk András (Újpest), Erdély Csanád, Hári János, Kocsis Ferenc, Kóger Dániel, Reisz Áron, Sárpátki Tamás (mind Fehérvár), Nagy Gergő (Quad City Mallards, amerikai), Németh Attila (Ferencváros), Odnoga Mátyás (DAB), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István, Andrew Sarauer (Villach, mindkettő osztrák)

A FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEINK
Április 4., szerda (Székesfehérvár). Magyarország–Ausztria 4–3 – h. u.
Április 5., csütörtök (Bécs). Ausztria–Magyarország, 19.15
Április 11., szerda (Bled). Szlovénia–Magyarország
Április 13., péntek (Miskolc). Magyarország–Japán, 19.00
Április 18., szerda (Káposztásmegyer). Magyarország–Ukrajna, 17.30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik