Jégkorong: A szlovénok biztosan jobb csapattal érkeznek Asztanába – Wehrs

Vágólapra másolva!
2019.04.18. 08:57
Az asztanai divízió 1/A csoportos világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott lejátszotta utolsó hazai felkészülési mérkőzését, amelyen 7–4-re nyert Szlovénia ellen. A találkozó után Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány, Wehrs Kevin és Terbócs István értékelt az NSO Tv-nek.



„A hét lőtt gól természetesen jó dolog, és amúgy is jól támadtunk –
mondta Jarmo Tolvanen. – A kapott gólok számával viszont nem lehetek elégedett, főleg a harmadik és a negyedik találattal, ezeknél hibáztunk a saját harmadunkban, felelőtlenül eladtuk a korongot, amiből kaptunk kettőt. Ezektől függetlenül elégedett lehetek. De vannak még részletek, amiken dolgoznunk kell, például az emberelőnyös és emberhátrányos játékunkon.”

„A világbajnokságon erősebb lesz Szlovénia. Most elég korán megszereztük a vezetést, és ebből nem tudtak már felállni. De biztos vagyok benne, hogy Asztanába jobb csapattal érkeznek” nyilatkozta Wehrs Kevin.

„Szlovéniával februárban Bledben is találkoztunk, és fekszik a játéka, viszont kisebb dolgokon még kell pontosítanunk: mindig találni apróságokat a védekezésben, támadásban és az átmenetben is, amin fejleszteni lehet. Ugyanakkor közelítünk a végső formához” – értékelt Terbócs István.

Videónkban arról is szó esik, mit várnak a britek, illetve az olaszok elleni, hétvégi felkészülési mérkőzéstől.

JÉGKORONG, VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 7–4 (3–1, 4–2, 0–1)
Budapest,
Tüskecsarnok.Vezette:Haszonits, Rencz, Kövesi, Soltész
MAGYARORSZÁG:Vay – Stipsicz, Szabó D. – WEHRS 1 (1), SZIRÁNYI B. (2) – Pozsgai, Macaulay – Varga A., Garát – ERDÉLY CS. 2 (1), HÁRI J. 2 (2), GALLÓ V. (3) – Nagy G. 1, Sarauer (1), Sofron (1) – Nagy K., Vas J., Magosi B. – TERBÓCS (1), BENK 1, Bodó (1). Szövetségi kapitány:Jarmo Tolvanen
SZLOVÉNIA: Stojanovic (Gracnar) – Podlipnik, Kovacevic – Gregorc, Magovac – Selan 1, Repe (1) – Stebih, Logar – Z. Pance, SABOLIC 1, Verlic 1 – B. GOLICIC (1), Ograjensek (1), Kuralt (1) – Ropret (1), Hebar 1, Sotlar – Kapel, Tavcar, Predan – Jenko, Sturm.Szövetségi kapitány:Ivo Jan
Kiállítások: 6, ill. 6 perc

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik