Jégkorong: a lengyelországi torna a fiatalok erőfelmérője lesz

Vágólapra másolva!
2013.02.05. 13:52
null
Chernomaz személyiségeket is keres a vb-keretbe (Fotó: Czerkl Gábor)
Csütörtöktől Lengyelországban felkészülési tornán vesz részt a magyar jégkorong-válogatott, méghozzá új szövetségi kapitánnyal. A közelmúltban kinevezett Rich Chernomaz ezen az eseményen mutatkozik be legjobbjaink kispadján, a premierre csütörtökön Románia ellen kerül sor. A folytatásban előbb a dél-koreaiakkal, majd zárásként szombaton a házigazda lengyelekkel ütközünk meg. A szerdai utazást megelőző, káposztásmegyeri Ramada Hotelben megtartott keddi sajtótájékoztatón a kanadai szakember elmondta: a torna elsősorban a fiatalok számára szánt erőfelmérő lesz.

Az ötven éves Chernomazról mindenképpen illik megemlíteni, hogy húszéves profi pályafutása során 51 NHL-meccsen lépett jégre, majd Németországban fejezte be karrierjét játékosként, és kezdte meg edzőként.

„A fiataloknak itt az esély, hogy megmutassák képességüket és tehetségüket, meg kell adni nekik a lehetőséget arra, hogy egy szinttel feljebb lépjenek annál, mint ahol most állnak – mondta Rich Chernomaz. – Különösen annak ismeretében, hogy a korosabbak lassan elköszönnek a kerettől."

Az igen bő keretbe az állandóságot képviselő rutinos emberek mellett több fiatal is meghívást kapott, az ismerkedés és a jövő jegyében, ellenben a kanadai mester már négy közös edzés tapasztalatát is megoszthatta. Kellemes benyomások érték, a játékosok fogadó késznek és nyitottnak bizonyultak.

„A fiatalok hozzák be a keretbe a sebességet, az energiát, szükség van rájuk. Természetes dolog, hogy hibáznak, de azért van szükség most az ilyen összetartásokra és felkészülési tornákra, hogy legyen idő és lehetősége ezeknek a kijavítására. És azért van szükség az idősebbekre, hogy az átmeneti években segítsék az utánuk következőket. A lengyelországi torna nagyon jó alkalom lesz arra, hogy az edzéseken túl meccshelyzetben is meglássuk: hogyan produkálnak a fiatalok."

A szakember érintőlegesen a budapesti vb-re is előreszaladt néhány gondolat erejéig.

„Szeretném, ha a jégkorong kivívná azt a tiszteletet Magyarországon, amit megérdemel. Ennek érdekében célunk a hazai vb-n az első két hely egyikének a megszerzése, így a feljutás kiharcolása. Nagyon nehéz ellenfeleink lesznek, mindenek előtt az olaszok és a kazahok. A keretünkbe nemcsak tehetségeket, hanem személyiségeket is keresek, mert utóbbiak lesznek azok, akik képesek mindenüket, a szívüket, a lelküket kivinni a pályára, ami elengedhetetlen az eredményességhez. "

„Új környezet, ismeretlen társak, más stílus, taktika, egyelőre nehezen megy a beilleszkedés – mondta a fehérváriakkal történt, szezon közbeni váratlan szerződésbontást követően bolzanói légiósnak felcsapó Ladányi Balázs. – Az első meccsen úgy éreztem magam a jégen, mintha a dzsungel közepére pottyantottak volna le, de azóta folyamatosan javul a helyet. A kapitánnyal nem beszéltem, melyik sorban, kikkel szeretnék játszani, de azt gondolom, hogy ez az edző dolga. Ha ő úgy gondolja, hogy az a harmadik, vagy a negyedik sor, akkor azt is el kell fogadnom."

„Egyelőre három napja ismerjük az új szövetségi kapitányt, és mint egy új kapcsolat elején, még minden szép és jó – nyilatkozta Szélig Viktor. – Alaposabban csak a későbbiekben lesz lehetőségünk megismerni egymást, azt viszont már most tudjuk, hogy nagyon komoly ember. Kaptunk tőle házi feladatot, ami a vb-vel kapcsolatos, hogy ne felejtsük el, mik az ottani céljaink. Elsőnek érkeztem az öltözőbe a keretből, és bizony voltak, új arcok, fiatal játékosok. Először azt hittem, a juniorok öltözőjében járok. A viccet félretéve: ez az élet rendje. Meglep azonban, hogy szinte tegnap még a legfiatalabbnak számítottam a keretben, most meg az egyik legidősebbnek, de öröm, hogy egyáltalán van ennyi fiatal tehetség a magyar jégkorongban, akik kiérdemelték a meghívót a felnőtt válogatottba."

„Remélem, ez a két-három hónap, amit együtt töltünk, sikeres lesz, ami azt jelenti, hogy a válogatott lesz sikeres, mindenek előtt a hazai rendezésű vb-n" – mondta Németh Miklós, a szövetségi elnöke.

A TORNA PROGRAMJA
1. FORDULÓ (február 7.)

Magyarország–Románia 16 óra
Lengyelország–Dél-Korea
2. FORDULÓ (február 8.)
Dél-Korea–Magyarország 16
Lengyelország–Románia
3. FORDULÓ (február 9.)
Dél-Korea–Románia
Lengyelország–Magyarország 18 (Tv: Digi Sport)

A MAGYAR JÉGKORONG-VÁLOGATOTT UTAZÓ KERETE A LENGYELORSZÁGI EUROCHALLENGE-TORNÁRA
kapusok: Bálizs Bence (Sapa Fehérvár AV 19), Gyenes Dávid (Miskolci Jegesmedvék), Rajna Mikós (Sapa Fehérvár AV 19)
hátvédek: Gőz Balázs (Miskolci Jegesmedvék), Hegyi Ádám (Miskolci Jegesmedvék), Hetényi Péter (Sapa Fehérvár AV 19), Kiss Dániel (Dab.Docler), Láda Balázs (Miskolci Jegesmedvék), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Pozsgai Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), Szélig Viktor (Briancon, francia), Szirányi Bence (Miskolci Jegesmedvék), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV 19),
csatárok: Bartalis István (Troja/Ljungby, svéd), Benk András (Sapa Fehérvár AV 19), Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler), Hajós Roland (Sapa Fehérvár AV 19), Hári János (Modo, svéd), Hentes Kristóf (GCK Lions, svájci), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), Ladányi Balázs (Bolzano, olasz), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV 19), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV 19), Nagy Gergő (Miskolci Jegesmedvék), Pavuk Attila (Dab.Docler), Sikorcin Ladislav (Sapa Fehérvár AV 19), Sofron István (Sapa Fehérvár AV 19), Somogyi Balázs (Dab.Docler), Szappanos Dávid (Dab.Docler), Vas János (Dijon, francia), Vas Márton (Sapa Fehérvár AV 19)

A KERETBE MEGHÍVOTT, AZ ÖSSZETARTÁSON RÉSZTVEVŐ, DE A TORNÁRÓL LEMARADÓ JÁTÉKOSOK:
kapusok:
Ágoston Olivér (Espoo, finn), Pleszkán József (Újpesti TE)
hátvédek:
Horváth András (Sapa Fehérvár AV 19), SilleTamás (Sapa Fehérvár AV 19), Varga Arnold (Sapa Fehérvár AV 19)
csatár:
Tóth Adrián (Miskolci Jegesmedvék)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik