Először nyert a szezonban hazai pályán a Volán

Vágólapra másolva!
2012.10.05. 21:35
null
Sofron István nem talált be, de ezúttal ez is belefért (Fotó: Szabó Miklós)
Szoros mérkőzésen született meg az idei szezon első hazai győzelme Székesfehérváron az osztrák jégkorongligában. A pénteki EBEL-fordulóban a táblázat utolsó helyén álló Innsbruck erejéből csupán arra tellett, hogy szorossá tegye az eredményt, fordítani, egyenlíteni nem tudott.

Ott folytatni, ahol abbamaradt vasárnap.

Ez lehetett a célja az Alba Volánnak, mivel a Villach ellen az utolsó harmadban úgy játszott, ahogy az egy hazai mérkőzésen, rájátszást érő helyre pályázó csapattól elvárható. Ráadásul nagyon régóta adós volt a Volán ezzel a játékkal, csak remélhette mindenki, hogy a hullámvölgyből kikecmeregtek a fiúk. A folyatásra könnyebb ellenfelet – legalábbis a táblázat szerint – nehezen találhattak volna, a pénteki vendég a ligába kisebb szünet után visszatérő, utolsó helyen álló Innsbruck volt.

Az irammal nem volt gond, és a játék is a helyén volt az első perctől kezdve, sokkal kezdeményezőbbek voltak a hazaiak, a fölényük gyorsan góllá is érett. A 3. percben Herbert Steinert küldték a büntetőpadra, a Volán pillanatok alatt felállt a támadó harmadában, Frank Banham egy keresztpassz után mesteri mozdulattal lőtt kapura, az innsbrucki kapus védett, a korong azonban Juray Durco elé pattant, aki közelről nem tévesztette el a kaput. (1–0)

Támadásban maradt a Volán, folyamatos nyomás alatt volt az Innsbruck kapuja. A harmad felénél Kyle Bailey csatázott nagyot a korongért, ami végül a bulikör szélén álló Magosi Bálint elé került, aki az előtte álló védőkön és Patrick Machreichen is „átlőtte" a pakkot. (2–0)

Hogy teljes ne legyen az öröm, arról David Lindner gondoskodott. Távoli bombája legalább annyira meglepte a Volán védelmét és Adam Munro kapust, mint a hirtelen jött szépítés a szurkolókat. Tragédia azonban nem történt, mert a fehérváriak kontroll alatt tartották a meccset. (2–1)

A második harmadra sem változott a játék képe, támadásban maradt a Volán és folyamatosan veszélyt jelentett a vendégek kapujára, igaz, ez többször bosszantó hibákkal társult, ziccerben és emberelőnyben is meddő volt a jól látható fölény. A 28. percben Eric Johansson és Frank Banham addig passzolgatott egymásnak az Innsbruck védőinek asszisztálása mellett, míg Banham ziccerbe nem került, a légiós pedig annál sokkalta jobb játékos, hogy egy ilyen helyzetet ne értékesítsen. (3–1)

A 32. perc legvégén azonban ismét okot adtak a hazaiak a bosszankodásra. A Fehérvár nem tudta kilőni a korongot a védekező harmadából, így lehetőségük volt a vendégeknek visszatámadni, Francis Lemieux pedig élt ezzel, ismét felzárkózott az Innsbruck. (3–2)

A tetszetős gólok ellenére egy dolog biztos volt: a mérkőzés első két harmada nem kerül be minden idők legjobb fehérvári EBEL-játékrészei közé. Keveset ütköztek a játékosok, mindkét oldalon akadt bőven technikai hiba – nem volt „jó" a meccs.

A gól pedig a harmadik játékrész elején sem maradt el. A 43. percben Kovács Csaba az alapvonalról rakta kapu elé, Tyler Metcalfe ezt köszönte, és a kapuba lőtte. (4–2)

Hogy bosszankodni lehessen a végén is, arról egy újabb innsbrucki gól gondoskodott az 55. percben. A Volán támadhatott, de megszerezte a korongot az Innsbruck, az akció végén pedig Patrick Mössmer talált a kapuba. (4–3)

A tiroli csapat erejéből azonban egyelőre csak annyi tellett, hogy felzárkózzon, megszorongassa a jobb csapatot, a fordításhoz vagy egyenlítéshez ez kevés volt. Tegyük hozzá, ehhez kellett az ellenfél is, egy jobb formában lévő csapat biztosan komolyabb előnyt gyűjtött volna és magabiztosabb előnnyel zárta volna a meccset.

"LÁTSZOTT, HOGY HAJTOTTAK A SRÁCOK, DE AKADTAK HIÁNYOSSÁGAINK"
JÉGKORONG, EBEL
9. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–TWK INNSBRUCK (osztrák) 4–3 (2–1, 1–1, 1–1)
Székesfehérvár, 3348 néző. Vezette: Erd, Kaspar (mindkettő osztrák), Németh M., Soós (mindkettő magyar)
FEHÉRVÁR: Munro – HETÉNYI P., Pratt, Banham, Johansson, Mihály Á. – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Pozsgai, Durco, Sikorcin, METCALFE, Kovács Cs. – Benk, Bailey, Magosi – Hajós
INNSBRUCK: Machreich – Pittl, Insana, Höller, Fox, Mössmer – Lindner, Switzer, Schennach, Bartlett, NÖDL – Stern, Manavian, Echtler, F. LEMIEUX, McGregor – Pedevilla, Prock, Hanschitz, Steiner, Steinacher
Gólok: 3:57: Durco (Johansson, Banham – emberelőny, 1–0). 9:59: Magosi (Hajós, 2–0). 13:04: Lindner (F. Lemieux, Echtler, 2–1). 27:13: Banham (Johansson, Mihály Á., 3–1). 32:01: F. Lemieux (Switzer, 3–2). 42:11: Metcalfe (Kovács Cs., Pratt, 4–2). 52:39: Mössmer (F. Lemieux, Höller, 4–3)
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
MESTERMÉRLEG
Kevin Primeau,a Fehérvár edzője: – Nagyon fontos győzelmet szereztünk, végre megvan az első hazai két pontunk. Nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, de néha nem baj, ha szoros a találkozó, ugyanis ez végig arra készteti a játékosokat, hogy koncentráljanak, és egy ilyen ellenféllel szemben erre szükség is volt.
Daniel Naud, az Innsbruck edzője: – Ugyan nem kezdtünk valami jól, de az első tíz perc után visszajöttünk a meccsbe. Keményen dolgoztunk azért, hogy legyen esélyünk a pontszerzésre, sajnos ezúttal nem sikerült, de úgy vélem, hogy jó úton járunk.
További eredmények: Dornbirn–Znojmo 4–5, Graz–Zagreb 5–4 – szétlövéssel, Linz–Vienna 4–3 – hosszabbítás után, Ljubljana–Klagenfurt 3–4 – szétlövéssel, Villach–Salzburg 4–3
AZ ÁLLÁS
1. Villach 9 6 2 1 40–20 +20 17
2. Vienna 9 5 2 1 1 32–21 +11 15
3. Znojmo 9 6 1 2 33–25 +8 13
4. Graz 9 4 2 1 2 31–28 +3 13
5. Klagenfurt 9 4 2 3 24–25 –1 12
6. Medvescak Zagreb 9 4 3 2 25–22 +3 11
7. Salzburg 9 4 1 4 40–24 +16 10
8. Linz 9 3 1 5 29–30 –1 8
9. SAPA Fehérvár AV19 9 3 1 5 24–34 –10 7
10. Dornbirn 9 2 1 1 5 28–39 –11 7
11. Olimpija Ljubljana 9 2 1 6 26–37 –11 5
12. Innsbruck 9 1 8 19–46 –27 1

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik