Hoki-vb: Szlovénia az eddig éllovas kazahokat is megverte

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.04.27. 18:18
null
Szlovénia győzelme az eddigieknél is jobban összekavarta a tabellát (Fotó: MTI/Czagány Balázs)
A negyedik forduló végéhez közeledve már öt csapat áll hat ponttal a Papp László Budapest Sportarénában zajló divízió 1/A-világbajnokságon. A negyedik kör ma este az Olaszország–Nagy-Britannia mérkőzéssel folytatódik.

 

Azzal a reménnyel indultunk neki a pénteknek, hogy a 4. forduló második kétharmada, azaz a Szlovénia–Kazahsztán és Olaszország–Nagy-Britannia mérkőzések után tisztábban látunk, s az is kikristályosodhat, hogy a magyar válogatott milyen céllal léphet jégre szombat este a záró mérkőzésen, optimistábban: miként juthatunk fel.

Nos, az első rangadón már túl vagyunk – és inkább csak kuszálódtak a szálak, mert már öt csapat áll 6 ponttal…

Az történt ugyanis, hogy a világranglista-helyezések alapján a két legerősebb válogatott összecsapását Szlovénia nyerte meg, pedig vezetett ám Kazahsztán is.

Már az első harmadban kiderült, hogy szoros és változatos meccs lesz ebből: Miha Verlic a 6. percben megszerezte a vezetést délnyugati szomszédainknak, ám Jegor Petuhov másfél percen belül egyenlített, sőt, Dmitrij Grenc már elragadta a vezetést, mire a szlovén csapatkapitány, az ellenünk is betaláló Jan Urbas 2–2-ben állapította meg az állást az első szünetre.

A másodikban Verlic fórból meglőtte a második gólját is, másodszor is vezetéshez juttatva csapatát – és itt elvált a történet szála a korábbiaktól, mert Sabahudin Kovacevic ugyancsak emberelőnyből bevitte a negyediket. Erre is hamar jött azonban a válasz, Alihan Aszetov 14 másodperccel később szépített.

Csakhogy az utolsó hét percre fordulva Verlic szólóból belőtte a harmadik gólját is, így a végeredmény 5–3 lett. A 36:23-as kapura lövési mutató alapján is jogos a szlovénok sikere, és Szlovénia az ötödik 6 pontos csapat a hatból…

Mivel az esti olasz–brit mérkőzésen legalább az egyik, de akár mindkét fél szerezhet pontot, a 6 pontosok tábora bizonyosan változik, de az biztos, hogy ugyan menet közben pontazonosság esetén a gólkülönbség alapján rangsorolnak, a végelszámolásnál pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol először két csapat között, ha viszont kettőnél többen állnak azonos pontszámmal, akkor jön a minitabella, ami további érdekességet rejthet.

JÉGKORONG
DIVÍZIÓ 1/A-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA

4. FORDULÓ
Kazahsztán–Szlovénia 3–5
(2–2, 1–2, 0–1)
Gól: Petuhov (7.), Grenc (11.), Aszetov (39.), ill. Verlic (6., 28., 54.), Urbas (16.), Kovacevic (38.)

A nap másik meccsén
Olaszország–Nagy-Britannia 3–4 (2–2, 0–1, 1–1)

AZ ÁLLÁS
1. Nagy-Britannia 4 3 1 13–13 0 9
2. Kazahsztán 4 2 2 12–9 +3 6
3. Olaszország 4 2 2 11–8 +3 6
4. Szlovénia 4 2 2 12–11 +1 6
5. MAGYARORSZÁG 4 2 2 7–11 –4 6
6. Lengyelország 4 1 3 10–13 –3 3

A vb első két helyezettje feljut a 16 csapatos elitbe, az utolsó 2019-ben a divízió I/B-ben szerepel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik