Fehérvár: nem klagenfurtinak való vidék

Vágólapra másolva!
2012.10.19. 21:54
null
Óriási csatában nyertek a fehérváriak (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
Az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) 13. fordulójában a Sapa Fehérvár AV 19 hazai pályán szétlövésben 4–3-ra legyőzte a Klagenfurtot.

A fordulót a harmadik helyen váró klagenfurtiak sorozatban négy fehérvári vereség után próbálták bevenni a 9. pozícióban álló Alba Volán arénáját.

OLIMPIAI BAJNOKOK DOBTÁK BE A KORONGOT
Érdekesség, hogy három olimpiai bajnok dobta be az egyes harmadok elején a korongot. A vízilabdában háromszoros ötkarikás győztes Kárpáti György, a tornában kétszeres olimpiai első Magyar Zoltán és a Londonban szintén lólengésben aranyérmes Berki Krisztián a meccs előtt megkoszorúzta ifj. Ocskay Gábor kopjafáját, amelyet a székesfehérváriak csarnokának bejáratánál állítottak a 2009 februárjában, 33 évesen elhunyt válogatott jégkorongozó emlékére. Az olimpiai bajnokok délutáni sajtótájékoztatóján – amelyet mindhármójuk és sportágaik közös támogatója, a Bericap Hungary szervezett – elhangzott, hogy Berki Krisztián két hete elkezdte a felkészülését, amelynek végcélja, hogy a 2016-os ötkarikás játékokon megvédje címét. Magyar Zoltán annak a reményének adott hangot, hogy Berki „beéri” őt Rióban, vagyis szintén kétszeres olimpiai aranyérmessé avanzsál. Ennek érdekében nehezítette új gyakorlatát Berki, és úgy fogalmazott, hogy „a legjobb gyakorlatot a legjobban végrehajtva” szeretne az olimpiai dobogó legtetejére állni négy esztendő múlva. (MTI)

A találkozó aztán úgy indult, ahogyan azt a hét közben edzőcserét ejtő (Jan Neliba lett az új mester) fehérváriak elképelték, Mihály előkészítése után Johansson góljával a 15. perc derekán megszerezte a vezetést a házigazda (1–0).

Fájdalom, az előny alig egy percig tartott, Lundmark a 16. minutum vége előtt kiegyenlített, majd a hét közben két NHL-es (Sam Gagner és Tyler Myers – korábbi elsőkörös játékosok, eddig összesen 596 mérkőzés tapasztalattal a hátuk mögött) játékossal erősítő vendégek második harmadban fordítottak: Banhamet küldték ki gáncsolásért, amelyet követően Spurgeon volt eredményes (az egyik gólpasszt éppen Gagner jegyezte, 1–2).

Nem sokkal később Schellander is bevette Bálizs kapuját (1–3), így kétgólos osztrák előny mellett fordultak a csapatok a záró harmadra, és bár Benk a negyedórával a zárás előtt szépíteni tudott (2–3), az utolsó percig nem változott az állás, így a hazaiak levitték a kapust 40 másodperccel a vége előtt.

Mindössze 11 másodperccel később pedig Pratt lövése után már a klagenfurti kapuban volt a korong, és mivel újabb gól a hátralévő nem egészen fél percben már nem esett, jöhetett a hosszabbítás (3–3).

A ráadás gól nélkül telt, így jöhetett a szétlövés, amelyet Sofron találatával végül az Alba Volán nyert meg, így a klagenfurtiak sorozatban ötödször is kikaptak Fehérváron (4–3).

VÁLTOZTATÁSOKAT SÜRGET AZ ÚJ VEZETŐEDZŐ
JÉGKORONG, EBEL
13. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV19–KLAGENFURT (osztrák) 4–3 (1–1, 0–2, 2–0, 1–0) – szétlövéssel
Székesfehérvár, 3422 néző. Vezette: Jelinek (osztrák), Kamsek, Lesniak (mindkettő szlovén), Hofer (osztrák)
FEHÉRÁR: BÁLIZS – Horváth A., Hetényi P., SOFRON, Vas M., Ladányi – PRATT, Durco, BANHAM, JOHANSSON, Mihály Á. – Pozsgai, Tokaji, SIKORCIN, METCALFE, Kovács Cs. – Orbán, BENK, Bailey, Magosi – Hajós
KLAGENFURT: Chiodo – MYERS, Furey, Lammers, Koch, LUNDMARK – Reichel, Kirisits, P. Harand, Schuller, Pirmann – Hundertpfund, Schumnig, Scofield, Spurgeon, Gagner – Isopp, Ratz, M. Geier, SCHELLANDER, S. GEIER
Gólok: 14:35: Johansson (Mihály Á., Banham, 1–0). 15:58: Lundmark (Koch, Reichel, 1–1). 25:15: Spurgeon (Hundertpfund, Gagner – emberelőny, 1–2). 32:50: Schellander (S. Geier, M. Geier, 1–3). 45:32: Benk (Magosi, Sikorcin, 2–3). 59:31: Pratt (Sikorcin, Sofron, 3–3). Győztes lövés: Sofron (3–2)
Kiállítások: 8, ill.10 perc
MESTERMÉRLEG
Jan Neliba, a Fehérvár edzője: – Nagyon fontos győzelmet arattunk, egy nagyon erős ellenfél ellen. Az első két harmadban a Klagenfurt egy kicsit jobban korcsolyázott, mint mi, de ettől függetlenül igen büszke vagyok a fiúkra, mert hátrányból álltunk fel, ami azt mutatja, hogy hatalmas lelkierőnk, tartásunk van. Elsősorban a védekező játékon szeretnénk javítani, ösztönözni kell a játékosokat, hogy ezen a téren is javuljanak, hátul is biztos lábon álljanak. Ugyanez vonatkozik a támadójátékra is, jobban kell harcolnunk, többet kell kapura lőnünk, és pontosabban. Fantasztikus volt ilyen közönség előtt játszani, látszik, hogy Fehérváron élnek-halknak a hokiért.
Christian Weber, a Klagenfurt edzője: – Sajnos megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, megvolt a lehetőségünk arra, hogy belőjük a negyedik gólt, s akkor mindkét pont a miénk lett volna. A kapuvasat is eltaláltuk, az ellenfél gyakorlatilag az első kapura lövéséből megszerezte a második gólját. Ez fellelkesítette őket, és hosszabbításra mentették a találkozót. Ez a két fordulópont döntött.
További eredmények: Innsbruck–Zagreb 0–5, Ljubljana–Dornbirn 2–3, Salzburg–Linz 3–5, Vienna–Graz 4–1, Znojmo–Villach 8–4
AZ ÁLLÁS
1. Villach 13 9 2 1 1 58–34 +24 23
2. Vienna 13 8 3 1 1 47–27 +20 23
3. Medvescak Zagreb 13 6 1 3 3 36–28 +8 17
4. Klagenfurt 13 5 3 1 4 39–40 –1 17
5. Znojmo 13 7 2 4 48–40 +8 16
6. Linz 13 4 3 6 44–44 0 14
7. Graz 13 4 2 2 5 39–43 –4 14
8. Fehérvár AV19 13 5 1 1 6 39–48 –9 13
9. Salzburg 13 5 1 7 56–43 +13 12
10. Dornbirn 13 3 1 3 6 42–55 –13 11
11. Ljubljana 13 4 1 8 40–51 –11 9
12. Innsbruck 13 1 2 10 28–63 –35 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik