Fájdalmas bosszút állt az Innsbruck a Volánon a múlt heti zakóért

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 21:37
Egy héttel az idegenbeli kiütéses, 9–0-s Volán-sikert követően ismét az Innsbruck csapatával találkozott a Sapa Fehérvár AV19, ezúttal Székesfehérváron, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A forgatókönyv viszont megváltozott: 22 percet követően már 3–0-ra vezettek a vendégek, és a kiváló harmadik harmad is csak kozmetikázni tudta az eredményt. Végül 5–2-re nyert a sereghajtó.

A fehérváriak sokszor csak keresték a korongot (Fotó: Mirkó István)

1.harmad

Bosszúra éhesen kezdte a találkozót a vendégcsapat, az első valamirevaló fehérvári akcióra több mint két percet kellett várni. A dominanciával azonban nem ment sokra az Innsbruck amikor a 4. percben Mihály Árpád kezdett a kapu felé cselezgetni, az akcióval alaposan meggyűlt a baja Patrick Machreich kapusnak. Rengeteg mezőnymunkával telt el a nyitó harmad első fele. Helyzetek kevésbé, pontatlanságból és/vagy figyelmetlenségből elkövetett hibák inkább jellemezték a játékot mindkét fél részéről. Majd eljött a 12. perc, amikor is egy fehérvári korongelhagyást követően Patrick Mössmer a bulikörből bevette Bálizs Bence kapuját, vezetést szerzett tehát az Innsbruck. Benedikt Schennach ugyanonnan a kapuvasat találta el, ekkor végképp meghűlt a vér a jelenlévők ereiben, főleg, hogy Ladányi Balázsék a helyüket ugyan megtalálták, de a pakkot továbbra sem mindig. Másfél perccel a játékrész vége előtt lélekemelő volt látni, ahogyan Mihály Árpád a kapus háta mögött a gólvonal felé pöccinti a korongot, kár, hogy a védők végül mégsem „szerencsétlenkedték” be az egyenlítő találatot. Még nagyobb kár, hogy a kontrából Alexander Höller könnyedén duplázta meg a vendégek előnyét (0–2).

2.harmad

Nem indult jól a második játékrész sem, hiszen 19 másodpercet követően Eric Johansson gáncsolásért kétperces kisbüntetést kapott, amivel a Volán emberelőnyös esélyei (Andreas Nödl 22 másodpercet hagyott ki az első harmad végéből) szerte foszlottak. Sőt, Frank Banham egy perccel később követte eredetileg sor-, ezúttal sorstársát a büntetőpadra. A bosszút esküdött osztrákok pedig gólra váltották a fórt, Michael Bartlett immáron 3–0-ra módosította az állást. Kapuscsere: Bálizs helyére Adam Munro érkezett. A helyzet ettől még a támadóharmadban nem javult, emiatt pedig egyre nagyobb volt az értetlenség a nézők között. Ami viszont a nagyobb baj, hogy a játékosok soraiban is. Egy pozitívumot ne vegyünk el a fehérváriaktól: próbálkoztak becsülettel, nagyrészt a vendégeknek kellett védekeznie, ám Machreich kapust csak ritkán sikerült megtornáztatni, meglepni egyszer sem – miközben az Innsbruck néhány, de életveszélyes kontrával operált.

3.harmad

Úgy tűnt ma semmi sem sikerül: fél perc után Vas Márton a kapu mögül kiválóan játszotta meg a remekül érkező Sofron Istvánt, Patrick Machreich azonban védeni tudott – valószínűleg maga sem tudja, hogyan. Nem sokkal később Mihály Árpád hasonló helyzetben egy védőt talált el Bailey passzából. Tökéletesen látszott, hogy magához tért a Sapa Fehérvár AV19, az innsbrucki kapusnek viszont vagy túl sok önbizalmat adtak 40 perc alatt, vagy tényleg élete legjobb formáját hozta. Juraj Durco, majd ismét Sofron hagyott ki százszázalékos helyzetet, míg Munro kapujánál az addig momentummal sem rendelkező vendégek az első adandó alkalommal négyre növelték a különbséget: Aaron Fox talált be a 49. percben (0–4). Továbbra is Jan Neliba tanítványai játszottak fölényben, és szerencsére a nyomás alatt megtört az átok, Tyler Metcalfe szépített. Az 53. percben Sofron Istvánnak sok lett a „jóból”: a fiatal csatár megelégelte, hogy számtalanszor megkínálták az osztrák hátvédek és verekedésbe keveredett Antonin Manaviannal. A fiatal fehérvári csatár vitte földre végül riválisát, amelynek örült is az újra fellelkesedő publikum, de még erre is rátett egy lapáttal amikor Mihály Árpád kapu mögötti kevergetéséből Kovács Csaba kétgólos különbségre hozta a Volánt (2–4). Egymást követték a hazai lehetőségek, Machreich kapus az előző két játékrész helyett is kimozoghatta magát, sajnos ezt sikerrel is tette. A kapuslehozatal sem jött be az Alba Volánnak, Francis Lemieux 8 másodperccel a végső dudaszó előtt az üres kapuba lőtt, ezzel pedig beállította az 5–2-es végeredményt.

Egy harmadnyi játék nem lett elég. Három kiváló, idegenbeli találkozó, és hét sorozatban megnyert hazai mérkőzés után ezúttal más tett csodát – pedig Patrick Machreichen kívül a mai Innsbruck is verhető játékkal rukkolt elő. A világ ettől még nem dől össze, folytatás és javítási lehetőség vasárnap a Villach ellen.

„A VILÁG ÖSSZES HELYZETÉT KIHAGYTAM”

JÉGKORONG, EBEL
24. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV19–TWK INNSBRUCK (osztrák) 2–5 (0–2, 0–1, 2–2)
Székesfehérvár, 3267 néző. Vezette: Dremelj, Fajdiga, Hribar (mindhárom szlovén), Kovács B.
FEHÉRVÁR: Bálizs (Munro) – Pratt, Durco, Banham, Johansson, Metcalfe – Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi – Hetényi P., Horváth A., Sofron, Vas M., Ladányi – Pozsgai, Tokaji, Mihály Á., Sikorcin, Kovács Cs.
INNSBRUCK: MACHREICH – Pittl, Insana, Schennach, Bartlett, McGregor – Switzer, MANAVIAN, HÖLLER, F. LEMIEUX, Nödl – Stern, Pedevilla, Hanschitz, FOX, MÖSSMER – Hörtnagl, Lindner, Echtler, Steiner, Steinacher
Gólok: 11:28: Mössmer (Switzer, Fox, 0–1). 18:50: Höller (F. Lemieux, Nödl, 0–2). 22:09: Bartlett (Insana, Mössmer – kettős emberelőny, 0–3). 48:08: Fox (Hanschitz, Echtler, 0–4). 51:35: Metcalfe (Banham, Pratt, 1–4). 53:10: Kovács Cs. (Mihály Á., Sikorcin, 2–4). 59:52: F. Lemieux (Höller, Insana – üres kapu, 2–5)
Kiállítások: 11, ill. 15 perc
További eredmények: Dornbirn–Villach 3–2 – szétlövéssel, Klagenfurt–Linz 2–1 – sz., Salzburg–Zagreb 2–6, Vienna–Graz 3–4 – hosszabbítás után, Znojmo–Ljubljana 4–2
AZ ÁLLÁS
 MGYHGYHVVL–KGkP
1. Medvescak Zagreb241523489–55+3437
2. Vienna241432576–50+2636
3. Villach241232799–80+1932
4. Graz241034783–75+830
5. Znojmo241213887–78+929
6. Linz241041986–81+529
7. SAPA Fehérvár AV19241122982–79+328
8. Klagenfurt24942971–73–228
9. Olimpija Ljubljana249121272–83–1122
10. Salzburg248121386–79+720
11. Dornbirn244331474–99–2517
12. Innsbruck242121956–129–738
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik