Ezúttal elmaradt a bravúr Bécsben

Vágólapra másolva!
2010.02.25. 19:15
null
Az első bécsi gól pillanata (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) negyeddöntőjében a harmadik összecsapáson a Sapa Fehérvár AV 19 5–1-re kikapott a Vienna Capitalstől Bécsben, így az osztrákok 2–1-re vezetnek összesítésben. Megérdemelten nyert az ellenfél a fáradtan játszó Volán ellen, ezúttal érvényesült a papírforma.

SZAVAZÁS

Vienna-Volán az EBEL negyeddöntőjében: melyik csapat jut a négy közé?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Érdekesen alakult eddig a két csapat párharca: a Volán az első összecsapáson idegenben – talán némi bírói nyomást is elviselve – meglepte a bécsi együttest, és hosszabbításban kiharcolta a győzelmet. A fehérvári meccsen azonban visszavette pályaelőnyét a Vienna, így ismét adva volt a feladat: idegen környezetben kell megpróbálni megszerezni a győzelmet.

Nem könnyítette ezt meg, hogy Palkovics Krisztián belázasodott, így nem tudta vállalni a játékot a mai összecsapáson.

1. harmad

Palkovics helyén Kóger volt az első soros helyettes. A vendégszektor ezúttal is megtelt, mint az előző bécsi mérkőzés alkalmával. 250-300 magyar szurkoló kísérte el a csapatot, és fantasztikus hangulatot teremtettek. Az első támadásnál rögtön lekerült a sisak Satosaariról, majd nem sokkal később ki is állították, de hogy miért… A hátrányt szerencsére sikerült kivédekezni.

Nagyon nyomott a bécsi csapat, az első öt percben gyakorlatilag a kapuja elől sem tudott kijönni a Volán.  A hatodik percben góllá érett a hazai fölény: Rafael Rotter vette be közelről a mieink kapuját, bántóan üresen érkezett középen. (1–0)

A gól után kezdtünk magunkhoz térni, Mihály Árpád révén megvolt az első veszélyes lövésünk is, és megkaptuk az első emberelőnyünket is. Nem sokáig örülhettünk neki, mert tőlünk meg kiszórták Kovács Csabát, majd nem sokkal később Niklas Anderssont is, aki többször is kilökte az ellenfél centerét a kapunk elől. 

A kettős emberhátrányt megúsztuk, de a mérkőzés első negyedórájában nem sok közünk volt a meccshez. A bírókat nem hatotta meg, hogy a hazaiak többször is rácsaptak az ezúttal is jól védő Satosaari botos kesztyűjére. A harmad utolsó öt percére valamelyest kiegyenlítődött a játék, voltak lövéseink (Mihály, Benk és Vaszjunyin révén), de nagyobb gólszerzési lehetőségig nem jutottunk. Ráadásul nem sokkal a szünet előtt kiszórták Juha Alént is, így hátrányban kezdjük a második harmadot.

 2. harmad

Kis késéssel folytatódott a játék, mert nem volt megfelelő a jég állapota, de a kezdésben nem volt sok örömünk, ugyanis a 22. percben már kettővel vezetett a Vienna. Emberelőnyben Dan Björnlie kapta meg a korongot a kék vonalnál, lépet kettőt, majd iszonyatos erővel zúdította a jobb felsőbe. (2–0)

Érdekesség, hogy az első két meccsen egyszer sem voltunk kétgólos hátrányban. A 23. percben Nagy Gergőnek volt egy életerős lövése, de ezután Fekete Dániel teljesen feleslegesen kiállíttatta magát. Ladányinak is volt egy ígéretes lehetősége, ám a túloldalon Satosaari bravúrjára is szükség volt Ofner két méterről leadott lövésénél.

A félidőhöz közeledve a játék képe alapján közelebb álltunk a harmadik bécsi gólhoz, mint az első fehérvárihoz. Marcel Rodman kiállításánál meglett volna az esély a szépítésre, de a támadójátékunk elég harmatos a mai napon.

Ezután emberelőnyben kihagytunk egy hatalmas helyzetet, majd Kovács Csaba eltalálta a felső vast is, Satosaarit pedig másodszor is leparancsolták a jégről. Még mielőtt kiegészültek volna a csapatok: megkaptuk a harmadikat is, ezúttal Gratton volt eredményes. (3–0)

Ezzel valószínűleg el is ment a mérkőzés, ez a harmad kísértetiesen hasonlított a fehérvári második játékrészhez. 

„Sok, túl sok volt az emberelőny. Ezért nem tudtunk igazán nyomást kifejteni az ellenfélre. Nem adtuk még fel a mérkőzést, minél hamarabb be szeretnénk találni" – idézi Feketét a laola1.at.

3. harmad

Fekete szavai mintha meghallgatásra találtak volna, ugyanis a 42. percben szépített a Volán. Sofron István átadásából Vas Márton lőtt 10 méterről Cassivi kapujába. (3–1) Agresszíven kezdtük a harmadot, hátha sikerül az egyenlítés.

Mikor már azt hihettük volna, hogy elindul valami, a bécsiek lehűtötték a kedélyeket: Fekete kiállításánál David Rodman talált be egy kapu előtti kavarodás után. (4–1) Megint szükség volt a videózásra, de sokat nem hezitáltak a bírók, és megítélték a találatot.

Néhány perccel később már ott az ötödik is bent volt a Volán kapujában: Darryl Bootland  (5–1) talált be, ami után Hetényi Zoltán váltotta Satosaarit.Hetényi rögtön beállása után nagyot védett, meghiúsítva ezzel Bootland duplázását. 

A bécsi közönség vastapsban részesítette övéit, a nézőtér hullámzott, a végén kapott még egy előnyt a Vienna, de újabb gól már nem született. Megérdemelten nyertek az osztrákok a fáradtan játszó Volán ellen, ezúttal érvényesült a papírforma.

EBEL 
NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
VIENNA CAPITALS–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 5–1 (1–0, 2–0, 2–1)
Bécs, 4100 néző. Vezette: Dremelj, Trilar, Hribar, Rakovic (mind szlovén)
VIENNA: CASSIVI – Bjornlie, Casparsson, Rotter, GRATTON, LEBEAU – Kranjc, P. Lakos, Ofner, M. RODMAN, D. RODMAN – F. Bouchard, Sarault, Bootland, Selmser, F. Lemieux – Riener, L. Drasckowitz, Nageler, C. Draschkowitz, Kraxner
FEHÉRVÁR: Satosaari – Andersson, Ackeström, Mihály Á., Fekete D., Kóger – Hirváth A., Tokaji, Kovács Cs., Martz, Vas J. – Alén, Bornhammar, Sofron, VAS M., Ladányi – Jobb, Benk, Nagy G., Vaszjunyin
Gólok. 5:34: Rotter (Gratton, Lebeau, 1–0). 21:16: Bjornlie (Lebeau, Gratton – emberelőny, 2–0). 36:17: Gratton (F. Bouchard, Lebeau, 3–0). 41:34: Vas M. (Sofron, Ladányi, 3–1). 46:10: D. Rodman (M. Rodman – ee., 4–1). 50:14: Bootland (M. Rodman, D. Rodman, 5–1)
Kiállítások: 6, ill. 20 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1
További eredmények: Graz–Zagreb 2–3 (0–0, 1–0, 1–0, 0–1) – hosszabbítás után (Az állás: 2–1). Salzburg–Klagenfurt 2–3 (1–2, 0–0, 1–1) (Az állás: 1–2). Linz–Villach 5–2 (0–2, 4–0, 1–0) (Az állás: 2–1)
 
MESTERMÉRLEG
KEVIN GAUDET, a Vienna edzője: – Ezúttal minden összejött, nem pazaroltuk el az emberelőnyeinket, végig nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, és habár Satosaari a liga egyik legjobb kapusa, ma ő sem volt csúcsformában. Jó, hogy átvettük a vezetést a párharcban, de messze nincs még vége.
JARMO TOLVANEN, a Fehérvár edzője: – Megérdemeltük a vereséget. Túlságosan fegyelmezetlenül játszottunk ahhoz, hogy bármi esélyünk legyen a győzelemre. Remélem, vasárnapra Palkovics rendbe jön és általában is jobban játszunk majd, mint tettük most.
VIENNA CAPITALS (3.)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 (6.) – AZ ÁLLÁS: 2–1
Vienna–FEHÉRVÁR 2–3 – h.u.
FEHÉRVÁR–Vienna 2–3 – h. u.
Vienna–FEHÉRVÁR 5–1
Székesfehérvár: FEHÉRVÁR–Vienna Feburár 28., vasárnap, 18.00
Vienna–FEHÉRVÁR Március 2., kedd, 19.15, Bécs
FEHÉRVÁR–Vienna Március 4., csütörtök, 19.15, Székesfehérvár (ha szükséges)
Vienna–FEHÉRVÁR Március 7., vasárnap, 18.00, Bécs (ha szükséges)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik