Erste Liga: győzelemmel kezdte az elődöntőt az UTE

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.13. 21:06
A jégkorong Erste Liga elődöntőjének szerda esti mérkőzésein az esélyesek nyertek: hazai pályán diadalmaskodott az első meccsen az UTE a Csíkszeredát fogadva, míg a Ferencváros a DEAC-ot győzte le párharcuk második összecsapásán.

A Ferencváros az elsöprő 7–2-es keddi sikere után ma már valamivel szorosabb mérkőzést vívott a DEAC-cal: 40 perc után még minden nyitott volt, 2–1-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző, ám a harmadik harmadban rákapcsolt az alapszakaszgyőztes és végül 5–2-re nyert.

Az UTE a Csíkszereda ellen az első meccset játszotta az elődöntőben és a zöld-fehérekhez hasonlóan a lila-fehérek is három góllal győztek: 4–1-re múlták felül erdélyi vendégeiket.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
UTE–Csíkszereda (romániai) 4–1
(1–0, 1–1, 2–0)
Budapest,
Megyeri út, 1208 néző. V: Fajdiga, Lesnjak (szlovénok), Soltész, Kövesdi
UTE: DUSCHEK
Huba, Pokornyi – Ph. Kiss, Rusk – N. Nagy, VARGA A. 1 (1) – Kovács Attila
Brine, Hebar, Ropret – Benk, STEFISHEN 1 (2), VINCZE P. 1 – CSÁNYI 1, Kocsis (1), Nemes – Kovács S., Szalma
Edző: Szilassy Zoltán
CSÍKSZEREDA: Lundström
Farkas T., Flinta – Belov, Papp Sz. – Gecse, Sulakov –Győrfy
Casaneanu, Részegh T., Rokaly Sz. – Becze T., Panov, Valchar – BÍRÓ T. (1), Fodor Cs., KRASZNOSZLOBODCEV 1 – Egyed R., Horváth L., Rokaly N.
Edző: Hozó Levente
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Kapura lövések: 30–40
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az UTE javára.
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán:
– Óriási csata zajlott a pályán, remek ellenfelet sikerült legyőznünk. Sokszor játszottunk nagy nyomás alatt, de mindig tudtunk újítani, és az extra kapusteljesítmény is segített átlendülni a kritikus pontokon. A támadójátékunk jól működött, hiszen négy gólt szereztünk. Kulcskérdés, hogy mennyire tudunk regenerálódni ilyen rövid idő alatt, természetesen azon leszünk, hogy tanuljunk a hibáinkból, és még előrébb lépjünk.
Hozó Levente: – Kitűnő mérkőzés volt két kiváló csapat részvételével. A második harmadban végig támadtunk, a játékrész vége előtt viszont mégis mi kaptunk gólt. Innentől kezdve minden erőnkkel azon voltunk, hogy feltörjük az újpesti védelmet, de nagyon jól szűrtek a középső harmadban. Az ellenfél kapuja előtt lehettünk volna pontosabbak, viszont nincs idő ezen bánkódni, hamarosan ismét pályára lépünk!

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az UTE javára

2. MÉRKŐZÉS
FTC-Telekom–DEAC 5–2
(1–1, 1–0, 3–1)
Pesterzsébet, 342
néző. V: Kincses, Rencz, Árkovics, Muzsik
FTC:
ARANY
PERRIER 1 (2), Jászai – Hegyi Á., Sarcia – Kärmeniemi, Rantanen – Boros D., Pozsár
NAGY G. 1 (1), Walls 1, PAVUK (3) – Tóth A. 1, Switzer (1), Tóth Richárd – Roczanov 1, Tóth G., Farkas L. (1) – Dósa, Rafaj, Hardi
Edző: Fodor Szabolcs
DEAC: Hetényi Z.
KOVÁCS B. Z. 1, Vuorijärvi – Antal, Behal – Hetényi P., Markov
IZACKY (2), Kozma (1), NOVOTNY 1 – Berta Á., Hári N., Németh A. – Kulesov (1), Molnár D., Silló A. – Márton, Salló, Vincze P. T.
Edző: David Musial
Kiállítások: 14, ill. 8 perc
Kapura lövések: 51–30
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 az FTC javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik