Erste Liga: a Csíkszereda elődöntős, az FTC kikapott

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2020.03.02. 20:28
null
Az FTC-nek még küzdenie kell az elődöntőért (Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap)
A Csíkszereda 3–1-re győzött Debrecenben a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének ötödik mérkőzésén, ezzel 4–1-es összesítéssel megnyerte a Debreceni EAC elleni párharcot és bejutott az elődöntőbe. A Ferencváros hazai pályán nem tudta lezárni a Fehérvári Titánok elleni párharcot, 4–2-es fehérvári győzelem után 3–2-re módosult az állás.

Igaz, hogy az alapszakasz meg a rájátszás eltérő műfaj, de igaz az is, hogy a címvédő FTC-Telekomnak nem fekszik a „kis Volán”. A Fehérvári Titánok az alapszakasz négy meccséből kettőt elcsentek, az összesített gólkülönbség 13–13 lett, most pedig ott tartunk, hogy az FTC azért mehet szerdán Székesfehérvárra, hogy ne legyen egyenlő a párharc is…

Mivel a Fehérvár EBEL-kerete befejezte az idényét, Stipsicz Bence, illetve a szezon első felét az Erste Ligában töltő Mihály Ákos is „lejátszott” a farmcsapathoz, és nemcsak beöltözött, hanem tevékeny részt vállalt, hiszen Stipsicz védő létére a Fehérvár legelső góljához már asszisztált, majd tanárian végezte a feladatát, Mihály pedig 1+1-gyel zárt, és a gólja a győztes találatot jelentette. Persze közben Gyenes Dávid olykor a feje tetejére állt a kapuban, 94.4 százalékkal védett, így ez a széria nemhogy nem zárult le, akár hétmeccses is lehet, mert legközelebb a Titánok lesznek otthon – mondjuk, az is igaz, hogy a két győzelmüket egyaránt idegenben aratták…

AZ NSO TV MIHÁLY ÁKOSSAL KÉSZÍTETT INTERJÚT A MÉRKŐZÉS UTÁN


Ugyancsak vendéggyőzelem született a Brassó–Gyergyó határon túli rangadón, de messze nem volt biztos, hogy ez lesz a kimenetel: két meccsre való lövést eresztettek meg a felek, mind a két kapus megdolgozott a pénzéért, a lényeg pedig a második harmad végétől jött. Cody Carlson akkor kapott 2+2 perces kiállítást, amiből a fordulás után kettőt is lőtt a Gyergyó, és 59 másodperccel a vége előtt hárommal vezetett. Akkor viszont a Brassó szépített, 55 másodperccel később ismét, azaz már csak egy volt közte – de maradt is…

Mindeközben a tavalyi finalista, idén alapszakaszgyőztes, de a középszakaszban borzasztó SC Csíkszereda a jobbik énjét adva 4–1-gyel kiejtette a DEAC-ot, és a rég továbbjutott Újpesttel egyetemben feltett lábakkal nézheti, amint a maradék két párban még nyírják egymást.

ERSTE LIGA, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ
5. MÉRKŐZÉSEK

FTC-TELEKOM–FEHÉRVÁRI TITÁNOK 2–4 (1–3, 0–0, 1–1)
Budapest, Pesterzsébet, 540 néző. Vezette: Rencz, Juhász, Pálkövi Baksa, Soltész
FTC: Arany G.
Kärmeniemi, Sarcia – Boros, Pulli (1) – Jászai, Rantanen
NAGY G. (2), Pavuk, Tóth A. (1) – Németh A., Switzer, Tóth Richárd 1 – HAJÓS 1, Roczanov, Tóth Gergő – Pozsár, Tóth Renátó
Edző: Fodor Szabolcs
TITÁNOK: GYENES
Imre P., MANGONE 1 (1) – Horváth M., Kiss R. – Vas Márk, STIPSICZ (1) – Erdély B.
Balogh B. 1, MIHÁLY Á. 1 (1), Zion (1) – Almási, C. Campbell, Péter A. 1 – Császár, Madácsi, Nagy Á. – Buzás A., Kovács Alex, Vincze G.
Edző: Kiss Dávid
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Kapura lövések: 36–25
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 az FTC javára
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs:
– A Fehérvár az elején nagyon jó százalékkal használta ki az előnyeit, ami meg is pecsételte a sorsunkat. Nem volt elég a negyvenperces küzdés, a maradék húsz percben volt meg a harci szellem, amellyel meccset lehet nyerni. Játékostól edzőig ki kell hoznunk magunkból a maximumot!
Kiss Dávid: – Ahogy egyre többet találkozik a két csapat, egyre inkább kiismeri egymást. Öt az öt ellen kiegyenlítetten alakult a játék, ezért kulcsfontosságú az előny-hátárny játék. Jól védtük a kapu előtti területet, megbecsültük a korongot, nem pánikoltunk akkor sem, amikor a Fradi felzárkózott. Örülünk, hogy kicsit élesebb lett a párharc.

CORONA BRASOV (romániai)–GYERGYÓI HK (romániai) 3–4 (0–1, 1–0, 2–3)
Brassó, 1800 néző. Vezette: Soós, Korbuly, Bándi, Csata (utóbbi kettő romániai)
BRASOV: POLC
Carlson, Armstrong (1) – BÍRÓ O., Mihály E. – Gajdó T., Gajdó B. – Haraga
Zagidulin, Gliga (1), Fowlie (1) – Molnár Zs., Tranca, PÉTER B. (1) – Zsók, Brown 1, FRANKO 2 (1) – Bíró G., Constantin, Bíró M.
Edző: Dave MacQueen
GYERGYÓ: COOKE
Jones, Ferenc-Csibi – Raszulov, Góga (1) – BOBCEK, Kozma – Orbán Sz.
TENDLER 1 (1), R. Rupert (1), Péter Zs. – Elekes, VALDIX 1 (1), Csergő – Barabás (1), SÁRA 1, Antal Zs. 1 – Benedek, Daradics
Edző: Malcolm Cameron
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Kapura lövések: 49–46
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Gyergyó javára
MESTERMÉRLEG
Dave MacQueen:
– Érzelemmel teli mérkőzés volt, sok minden történt, sajnálatos, hogy a két bíró döntötte el… Abban a négyperces emberhátrányban veszítettük el a meccset, s már nem tudtunk visszajönni kétgólos hátrányból. Meglátjuk, mi lesz szerdán, mert ezúttal is elég jók voltunk a győzelemhez, mégsem nyertünk.
Malcolm Cameron: – Rájátszásidőszakban vagyunk, nyilván érzelmes meccs volt. A Brassó erős csapat, mindent megtett a győzelemért. Néha szerencséd van, néha nincs – nekünk most volt.

DEBRECENI EAC–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 1–3 (0–1, 0–2, 1–0)
Debrecen, 550 néző. Vezette: Gangel, Babic, Kövesi, Kedves
DEAC: HETÉNYI Z. – Léránt, Vokla – Filbrandt, Markov – Mestyán
Mazzag, Novotny 1, Sági Martin – Kulesov, Essery, Hári N. – Molnár D., Berta, Kozma – Graaskamp, Salló B.
Edző: David Musial
Csíkszereda: SZAMANKOV – Flinta, Kuljas – Pyett (1), Salló A. – Gecse, Láday – Györfy
ROKALY SZ. (2), Becze T. 1, Taratuhin (1) – Pelley 1, Brophey, SHALLA (1) – Bíró T. (1), Rokaly N., FODOR CS. 1 – Casaneanu, Farkas T., Horváth L.
Edző: Jason Morgan
Kiállítások: 21 perc+végleges fegyelmi (Novotny), ill. 11 perc+végleges fegyelmi (Pyett)
Kapura lövések: 20–49
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1 a Csíkszereda javára
MESTERMÉRLEG
David Musial:
– Mindent megpróbáltunk, de két és fél sorunk ennyire volt képest a csíkszeredaiak négy erős sorával szemben. Most is alapembereink hiányoztak sérülés miatt, mint ahogy az alapszakasz végétől mindig. Szoros, kemény csatára késztettünk egy nagyon jó csapatot, és remélem, hogy jövőre visszavágunk!
Jason Morgan: – Az első két harmadban nagy tempót diktáltuk, de tudtuk, hogy nehéz feltörni a debreceni védelmet, amelynek a remek kapus, Hetényi Zoltán ad tartást, ezen a találkozón is kiválóan védett. A hajrában a szépítés után új erőre kaptak a hazaiak, ám szerencsénkre kiállítások tördelték a játékot, így nem forgott veszélyben a győzelmünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik