Erste Liga: a Csíkszereda 1–5-ről egyenlített, mégis kikapott a DVTK-tól

Vágólapra másolva!
2018.03.09. 20:55
null
<a href="https://www.facebook.com/pg/DVTK1910/photos/?tab=album&amp;album_id=1718816521511409" target="_blank">Fotó: dvtk.eu</a>
A DVTK Jegesmedvék csapata már 5–1-re is vezetett a Csíkszereda ellen a második harmad elején az Erste Liga elődöntőjének első mérkőzésén. A csíkiak azonban a harmadik harmadra ledolgozták a hátrányukat, de az utolsó percekben a miskolciak 6–5-re megnyerték a meccset. 

Mozgalmasan telt az első harmad, amelynek 4. percében Magosi Bálint remek cselekkel csapta be a csíkszeredai védőket, majd közelről a kapuba lőtt. A csíkiak azonban gyorsan válaszoltak, Pjotr Szcsasztlivij egyenlített. Hét másodpercig volt 1–1 az állás, Ritó László találatával ismét a DVTK került előnybe, amit a harmad utolsó percében Galanisz Nikandrosz góljával megduplázott (3–1).

A második harmad úgy kezdődött, ahogy az első véget ért: Galanisz-találattal. A DVTK játékosa emberhátrányban senkitől sem zavartatva egyedül vihette a korongot a kapura, ziccerben pedig nem hibázott. Magosi sem akart akart lemaradni csapattársa mögött, a jobb szélen ment el, óriási kötényt adott az ellenfél védőjének, majd közelről megszerezte a második gólját. A 24. percben így már 5–1-re vezettek a miskolciak. A csíkiak kapust is cseréltek, Onodi Ottót Ruczuj Gellért váltotta.

Persze jégkorongban négy gól még simán ledolgozható, s ennek a szellemében játszottak a csíkiak is a folytatásban. Nem is eredménytelenül, hiszen a 25. percben Fodor Csanád révén egyet faragtak a hátrányukból, majd nem sokkal később a miskolciak védekezőharmadában jó letámadás után, Andrej Taratuhin lőtt a hálóba, 5–3-ra módosítva az állást. Ettől lendületbe jött az erdélyi csapat: a 36. percben Papp Szabolcs távoli bombájába a kapu előtt Radim Valchar nyúlt bele, megszerezve a vendégek negyedik találatát. A harmad végén még emberelőnybe került a Csíkszereda, de az eredmény nem változott, az utolsó húsz perc előtt 5–4-re vezetett a DVTK.

A harmadik harmad elején Ruczujnak kétszer is nagyot kellett védenie, az újabb találatot azonban nem a Jegesmedvék, hanem a Csíkszereda szerezte: miközben Magosi a büntetőpadon ült, Bíró Tamás kiegyenlített. A folytatásban mindkét oldalon akadtak lehetőségek, s az egyikkel a miskolciak éltek is. Anssi Ratanen csapott le a kipattanóra, s noha a bottal már nem tudta irányítani a korongot, az a korcsolyájáról a kapus lába között bement a kapuba. A bírók hosszasan videózták az esetet, nem történt-e szabálytalanság, de végül megadták a találatot.

A csíkszeredaiak mindent egy lapra feltéve az utolsó percben lehozták a kapusukat, Pavuk Attilát pedig kiállították, így kettős emberelőnyben rohamozhattak a Miskolc kapujára. A meccset azonban nem tudták hosszabbításra menteni, a DVTK 6–5-re nyert.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
ELŐDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
Miskolc, 1255néző.V:Babic, Mayer G., Muzsik, Váczi
DVTK JEGESMEDVÉK–SC CSÍKSZEREDA 6–5(3–1, 2–3, 1–1)
DVTK: Adorján – Leppänen (1), Kiss-Rusk – Láda B., Rantanen 1 – Vojtkó, Joe (1) – Albert T. – MAGOSI 2 (1), Miskolczi 1, GALANISZ 2 (1) – Pavuk, Kulmala, Sakaris – Hajós, Tóth A., Vas J. – RITÓ, Berta, Tóth G.
Edző: Mikael Tisell
CSÍKSZEREDA: Onodi (Ruczuj) – Belov, Papp Sz. (1) – Brnák (1), Farkas T. – Flinta, Gecse – Győrfy, Salló – FODOR 1 (1), Taratuhin 1, VALCHAR 1 (1) – BÍRÓ T. 1 (1), Fabus, Szcsasztlivij 1 (1) – Antal N., Antal Zs., Molnár Z. – Egyed, Rokaj, Sándor Z.
Edző: Leo Gudas
Kapura lövések: 43, ill. 31
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a DVTK javára
MESTERMÉRLEG
Mikael Tisell: – Hullámzó volt a meccs, és őrült hokit láttunk. Öt–egynél már azt hittük, hogy vége, de nem lett vége... A találkozó jó leckének bizonyult számunkra.
Leo Gudas: – Az első harmadban jók voltak a Jegesmedvék, ám később összekaptuk magunkat, és jöttek az esélyeink. A csapat jól játszott, de néha nem csak öt játékos ellen kell küzdenünk. Amit mondanék, azt pedig nem engedhetem meg magamnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik