Elbuktak a favorit oroszok, Csehország aranyérmes

Vágólapra másolva!
2010.05.23. 23:12
null
Csehország 2005 után ünnepelhetett ismét világbajnoki aranyérmet (Fotó: Reuters)
Címkék
A 74. jégkorong-világbajnokságot meglepetésre Csehország nyerte meg, miután a döntőben remek védekezéssel legyűrte a címvédő Oroszországot.

Gyors góllal már a huszadik másodpercben vezetéshez jutott a cseh válogatott: Jaromir Jágr használta ki minden rutinját – ebbe beletartozott, hogy egy védőt az orosz kapu mögött kibillentett az egyensúlyából, így az ellen elhasalt –, passzát pedig a jó ütemben érkező Jakub Klepis váltotta gólra. Ezt követően a csehek azt játszották, amit elgondolhattak: visszahúzódtak a kapujuk elé, rengeteget dolgoztak, és megpróbálták kikorcsolyázni a félelmetes egyéniségeket soraiban tudó orosz együttest.

Záporoztak a lövések a cseh kapura, de Tomás Vokoun remek formában védett. Amikor pedig ő is tehetetlen volt, akkor a kapuvas segített be. Vagy éppen a dudaszó... Történt, hogy Pavel Dacjuk egy lecsorgót éles szögből ugyan a cseh kapuba lőtt, ám mindezt már időn túl, ami némi videózást követően a játékvezetőkben is megerősítést nyert. Maradt a minimális cseh előny. (1–0)

A második harmadban tovább láthattuk az orosz mezőnyfölényt, ami nem volt éppen meddő, lévén jöttek a lövések és a helyzetek, ám azok egymás után ki is maradtak. Legyen az távoli löket, vagy éppen a végletekig kidolgozott, kipasszolt akció, közeli lövéssel lezárva. A 39. percben jött a csattanó: a csehek újabb gólt értek el. Karel Rachunek lőtt az orosz kapu elé erősen, és a korong Tomás Rolinek korcsolyájáról Szemjon Varlamov hálójába pattant. Az oroszok reklamáltak, de hiába, a játékvezetők a videózást követően érvényesnek ítélték a találatot. Nem volt szándékosság a rúgó mozdulatban, a korong szimplán bepattant a korcsolyáról. (2–0)

A záró részben nehéz feladatot kapott a támadásban, pontosabban annak hatékony befejezésében indiszponált orosz együttes. A hajrához érve az oroszok idegességükben kezdték elveszíteni a fejüket, de nem jöttek ki jól a dologból, a Jágr ellen fölöslegesen és durván szabálytalankodó Alekszej Emelint 20+5 perccel végleg kiállították. Ez nem segítette az oroszok felzárkózását.

Nem úgy a hajrában a kettős cseh kiállítás, amikor már ráadásként Varlamovot is lehívták. De a hat a három elleni szituációt nem vállalták fel az oroszok, a kapusuk visszajött, viszont Jevgenyij Malkin a sokadik kihagyott helyzet után ütött – nem korongot, ellenfelet –, így ő is leülhetett. Így csak úgy lehetett kettős a fór, ha Varlamov ismét leült. Végül Dacjuk csak bevágta a szépítő találatot, de ezt követően már csak egy támadásra volt erő az oroszokban, és az eredmény már nem változott. (2–1)

Csehország hatodik világbajnoki aranyérmét szerezte meg, legutóbb 2005-ben nyerte meg, míg 2006-ban elvesztette a döntőt. Érdekesség: a csehek hetedik döntőjükből hatodszor lettek aranyérmesek, míg hat sikerükkel utolérték az összesített éremtáblázaton saját magukat, pontosabban jogelődjüket, Csehszlovákiát. Ehhez nekik sokkal kevesebb torna is elég volt: míg Csehszlovákiának 34 éremből jött össze a hat arany, Csehországnak tízből.

A legutóbbi két vb-t megnyerő, idén már a vancouveri olimpiai sikerről is lemaradó, így a mostani vb előtt nagyon fogadkozó orosz klasszisok Szlovákiában próbálkozhatnak újra, majd jövőre.

 A MÉRKŐZÉS GÓLJAI
 
74. JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG (NÉMETORSZÁG)
DÖNTŐ
Csehország–Oroszország 2–1 (1–0, 1–0, 0–1)
Gólszerzők: 0:20 Klepis (Jágr – 1–0), 38:13 Rolinek (Rachunek – 2–0), 59:24 Dacjuk (Kovalcsuk, Goncsar, kettős ee. – 2–1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik