EBEL: végre siker, öt gólt vágva nyert a Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.22. 21:38
null
A Volán otthon tartotta a három pontot a Graz ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A jégkorong EBEL alapszakaszának 22. fordulójában a Fehérvár AV19 három vereség után megállt a lejtőn, és hazai környezetben öt találatot szerezve négy góllal nyert a Graz ellen. A Volán legutóbb október 28-án jutott három ponthoz, azóta hat bajnokit játszott, és a megszerezhető 18 pontból csupán ötöt gyűjtött be.

 

Aligha állna ilyen hátul a tabellán a Volán, ha minden mérkőzését úgy kezdené, mint a Graz ellenit. Nyilván nagy segítség a jó rajthoz, hogy 1:43-nál már a második vendégjátékost állították ki. Sofron István találata 34 mp-cel később vezetéshez juttatta a kettős fórban lévő fehérváriakat. A házigazdák öt a négy elleni is eredményesek tudtak lenni: 3:02-nél Kóger Dániel is beköszönt.

Az emberfórokkal általában hadilábon álló fehérváriak kihozták a maximumot a kezdésből, kétgólos előnyük a 27. percig tartott ki. Akkor a Graz emberelőnyben szépített. A keddi Volán azonban jól volt eleresztve: Sofron találatával 12 mp-cel (!) később visszaállította a kétgólos különbséget. Amely a harmad végére négyre nőtt: Antonin Manavian után Sarauer Andrew is betalált. Előbbi gól ugyancsak fórból született.

A záró felvonásban nem esett újabb találat, a Fehérvár ellőtte a puskaporát, de így is biztosan tartotta a graziakat. A vendégek a végjátékot kakaskodással indították, kaptak végleges kiállítást is. A hazaiak biztos győzelmét a hajrában nem fenyegette veszély.

Jegyek a december végi Winter Classicra awww.jegyed.hu-n kaphatók!

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ, 22. FORDULÓ

FEHÉRVÁR AV19–GRAZ 99ERS (osztrák) 5–1 (2–0, 3–1, 0–0)
Fehérvár, 2873
néző. V: Smetana (osztrák), Trilar (szlovén), Németh M., Zgonc (szlovén)
FEHÉRVÁR: RAJNA; Szaller, Owens (1) – SZIRÁNYI B. (2), Szabó D. – Szabó B., Manavian 1 (1) – Láday, Szabó P. K.; B. Orban, Maylan, Beauregard – Sárpátki, Vas J. (1), Bodo – Kocsis, Reisz, Vincze P. – KÓGER D. 1 (2), SARAUER 1 (2), SOFRON 2. Edző: Benoit Laporte
GRAZ: Dahm; Pelech, Weihager – Nash, Reinthaler – Klimbacher, Unterweger – Strohmeier, Petrovitz; Beach, MCLEAN 1, SETZINGER (1) – Ograjensek, Brophey, Woger – Pirmann, Feichtner, Zusevics – Natter, Zierer, Trost. Edző: Ivo Jan
Fegyelmi büntetés: 10 perc fegyelmi (Láday), ill. 10 perc fegyelmi (Beach), végleges fegyelmi (Pelech)
MESTERMÉRLEG
Benoit Laporte:
– A Graz Setzinger-féle sora a liga egyik legjobb sora, de hajlamos a fegyelmezetlenségre, ezért a meccs előtt azt mondtam a srácoknak, lépjenek fel keményen ellenük, hátha begyűjtenek néhány kiállítást – így lett. A fórjátékunk remekül működött, a végén lőhettünk volna még több gólt is, de nem erre törekedtünk, hanem arra, hogy kontrolláljuk a meccset. Már a Vienna ellen is érdemeltünk volna legalább egy pontot, erre a sikerre most végképp rászolgáltunk.
Ivo Jan nem nyilatkozott.
További eredmények: Innsbruck–Klagenfurt 3–2 (1–0, 2–0, 0–2); Dornbirn–Villach 3–4 (2–1, 1–0, 0–3); Linz–Olimpija Ljubljana 4–3 (1–1, 1–1, 1–1, 1–0) – h. u.; Vienna Capitals–Znojmo 3–2 (1–0, 0–1, 2–1); Bozen Südtirol–Salzburg – elhalasztva

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 22 13 4 2 3 80–59 +21 49
2. Linz 22 11 5 3 3 83–62 +21 46
3. Salzburg 21 12 3 3 3 81–49 +32 45
4. Bozen Südtirol 21 11 2 1 7 61–50 +11 38
5. Innsbruck 22 9 3 5 5 84–77 +7 38
6. Graz 22 9 1 3 9 61–57 +4 32
7. Villach 22 8 2 3 9 73–71 +2 31
8. Znojmo 22 8 3 1 10 54–62 –8 31
9. Klagenfurt 22 8 1 2 11 60–59 +1 28
10. Fehérvár AV19 22 5 3 2 12 59–77 –18 23
11. Dornbirn 22 5 5 12 52–75 –23 20
12. Olimpija Ljubljana 22 1 4 1 16 47–97 –50 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik