EBEL: nullára három – gyorsan javított a Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.22. 20:44
null
Hat gólt ünnepeltek a fehérváriak, kétszer Erdély Csanád talált be (Fotó: Földi D. Attila)
A jégkorong EBEL középszakaszának 2. fordulójában a Fehérvár AV19 hazai környezetben négy góllal nyert a Villach ellen. A fehérváriak a Graz elleni idegenbeli vereséggel kezdték a középszakaszt, gyorsan sikerült javítaniuk és a mezőny után eredniük.

 

Az első harmad végjátékában két és fél perc sem kellett a Volánnak ahhoz, hogy hárommal meglépjen. Ezt követően viszont sokáig féken tudták tartani a vendégek a házigazdákat. Sőt, a Villach két fórgóllal – az első és a második harmad utolsó percében is gólt lőttek az osztrákok – minimálisra csökkentette a hátrányát.

A záró részt Erdély Csanád gólja indította, majd ugyanő az 51. percben is betalált, végül 2+1-gyel zárt. A záró gól egyik asszisztosa, Bodo Christopher négy gól előkészítésénél jeleskedett, míg Sarauer Andrew 1+2-vel tudta le a meccset.

JÉGKORONG EBEL
KÖZÉPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
ALSÓHÁZ
FEHÉRVÁR AV19–EC VILLACHER SV (osztrák) 6–2 (3–1, 0–1, 3–0)
Székesfehérvár, 2817
néző. V: Smetana, Siegel, Gatol (osztrákok), Németh M.
FEHÉRVÁR: Rajna; Schiestel 1, Vernace (1) – Owens, Manavian (2) – Szirányi B., Sagert – Orbán A., Szabó D.; Kóger D. 1, Vas J. (1), Sárpátki – Erdély 2 (1), Sarauer 1 (2), Bodo (4) – Sofron I. 1, Maylan (2), Beauregard – B. Orban, Reisz, Vincze P. Edző: Benoit Laporte
VILLACH: Herzog; Wehrs, Schlacher – Labrecque, Mühlstein – Bacher, Kreuter; Urbas (2), Locke (1), Verlic 2 – Latendresse, McGrath, Johner – Kromp, Hunter, B. Petrik – Leiler, Platzer, Nageler. Edző: Greg Holst
MESTERMÉRLEG
Benoit Laporte:
– Az első és az utolsó harmadban úgy játszottunk, ahogy kell, de a középsőben túl könnyelműek voltunk, ez nem fér bele, ha a playoff a célunk. Száz százalékot kell nyújtanunk hatvan percen keresztül, mert kis híján háromgólos előnyt adtunk el. Szerencsére a csapat megértette az üzenetet és a záró húsz percben javított. Az előnyös játékunk az istennek sem akar működni, ezen még tovább kell dolgoznunk.
Greg Holst: – Az első harmadban rosszul játszottunk, elkerülhető gólokat kaptunk, és bár megpróbáltunk visszakapaszkodni, ez nem sikerült. Nagy csapás, hogy elveszítettük az első számú kapusunkat, és két védőnk is sérült, de ez benne van a pakliban, pozitívnak kell maradnunk, és keressük a megoldást a kapuskrízisre.

További eredmények
FELSŐHÁZ
Innsbruck–Vienna Capitals 2–4 (1–2, 0–1, 1–1); Bozen Südtirol–Salzburg 2–5 (1–1, 1–1, 0–3); Klagenfurt–Linz 4–1 (1–0, 2–1, 1–0)
ALSÓHÁZ
Olimpija Ljubljana–Znojmo 1–2 (1–0, 0–1, 0–1); Dornbirn–Graz 2–3 (1–1, 0–2, 1–0)

 

A KÖZÉPSZAKASZ ÁLLÁSA
FELSŐHÁZ M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Vienna Capitals 2 1 1 4–7 –3 9
2. Salzburg 1 1 5–2 +3 7
3. Klagenfurt 2 2 9–1 +8 6
4. Linz 2 1 1 5–6 –1 5
5. Bozen Südtirol 2 2 4–9 –5 1
6. Innsbruck 1 1 2–4 –2 0
ALSÓHÁZ M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Graz 2 2 8–4 +4 10
2. Villach 2 1 1 10–8 +2 9
3. Znojmo 2 2 8–3 +5 8
4. Fehérvár AV19 2 1 1 8–7 +1 3
5. Dornbirner 2 2 4–9 –5 1
6. Olimpija Ljubljana 2 2 3–10 –7 0

 

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: tartotta a lépést a Klagenfurttal, de kikapott a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.15. 20:53

Nehéz helyzetben kezdődik újra a Fehérvár negyeddöntős párharca

Egyéb egyéni
2026.03.15. 09:18

Vasárnaptól rendezik a Fehérvár AV19 Klagenfurt elleni negyeddöntőjét

Jégkorong
2026.03.12. 14:32

Osztrák hokiliga: a héten nem lép jégre a Fehérvár a Klagenfurt ellen

Jégkorong
2026.03.11. 13:21

Felébresztik az altatásból az újraélesztett jégkorongozót

Jégkorong
2026.03.11. 11:04

Lendületből érkezve törne borsot a Klagenfurt orra alá a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.10. 10:16

Osztrák hokiliga: bravúros bécsi győzelemmel bejutott a rájátszásba a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.08. 19:43

Erdély Csanád: Feljöttünk a víz fölé, és vettünk egy nagy levegőt

Jégkorong
2026.03.07. 09:35
Ezek is érdekelhetik