nemzetisport.hu 2018.12.30 19:44 Frissítve: 2018.12.30 20:58

EBEL: közvetlen riválisa ellen szakadt meg a Fehérvár nagy sorozata

Megszakadt a Fehérvár AV19 hétmeccses győzelmi sorozata az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Volán hazai jégen 4–2-re kapott ki a Linztől az év utolsó mérkőzésén.

A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETIK A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT!

 

A Linzet fogadta a Fehérvár az év utolsó EBEL-meccsén, a magyar csapat sorozatban hét győzelem után jó formában várhatta a találkozót. Az első harmadban Hári János góljával a vezetést is megszerezte a Volán, majd a második játékrész elején ismét Hári János volt eredményes, így már 2–0-ra vezettek a hazaiak.

Ezután viszont rákapcsolt a Linz, és már a második húsz percben megfordította a mérkőzést, két emberelőnyt is gólra váltott a vendégcsapat. A záró harmadban a Fehérvár már kapus nélkül próbálkozott az egyenlítéssel, de újabb gólt kapott, így a Linz elvitte a pontokat, a magyar csapat nagy szériája pedig véget ért.

A Fehérvár két nap múlva, január elsején a listavezető Vienna Capitalshoz látogat.

JÉGKORONG
EBEL

FEHÉRVÁR AV19–LIWEST BLACK WINGS LINZ (osztrák) 2–4 (1–0, 1–3, 0–1)
Székesfehérvár, 3480 néző. V: Fichtner, Sternat, Bärnthaler, Gatol (osztrákok)
FEHÉRVÁR: Carruth
Harty, Szabó Dániel – Caruso, Meland – Stipsicz, Tikkanen
Sille Timotej (2), Hári J. 2, Reisz (1) – Szabó K., Koskiranta, Sofron – Erdély Cs., Sarauer, Phillips – Szita, Sárpátki
Edző: Hannu Järvenpää
LINZ: Ouzas
Brocklehurst 1 (1), Matzka 1 – Kapstad, Rutkowski (2) – Kragl, Korecky – Freunschlag, Kail
Lebler 1, Locke (1), Umicevic 1 (1) – Davies, Schofield (1), DaSilva – Kristler (1), Kearns, Brucker – Ober, Gaffal, Woger
Edző: Troy Ward
Kiállítások: 14, ill. 10 perc
Kapura lövések: 27–42
MESTERMÉRLEG
Hannu Järvenpää: –
Az első negyven percben jobb volt a Linz, el kell ismernünk. Az utolsó harmadban már jól hokiztunk, és habár utálok veszíteni, annyi a tanulság, hogy legközelebb, Bécsben hatvan percen át kell így teljesítenünk. Az utóbbi meccseinken sok helyzetünk volt, ezúttal csak a záró harmadban akadt, de hiszek benne, hogy visszatalálunk a formánkhoz.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Medvescak Zagreb–Klagenfurt 0–7
Bozen–Innsbruck 3–1
Villach–Graz 1–4
Dornbirn–Red Bull Salzburg 4–3
Vienna Capitals–Znojmo 3–0

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 33 18 4 3 8 108–87 +21 65
2. Graz 33 16 6 2 9 125–89 +36 62
3. Klagenfurt 32 17 3 3 9 101–75 +26 60
4. Bozen Südtirol 33 17 2 4 10 95–78 +17 59
5. Salzburg 32 16 2 4 10 130–95 +35 56
6. Linz 33 15 2 4 12 102–96 +6 53
7. Fehérvár AV19 33 13 5 3 12 118–117 +1 52
8. Znojmo 33 14 1 3 15 114–117 –3 47
9. Dornbirn 33 13 2 3 15 94–100 –6 46
10. Innsbruck 33 10 5 3 15 113–128 –15 43
11. Villach 33 5 4 1 23 75–119 –44 24
12. Medvescak Zagreb 31 6 3 22 65–139 –74 21
2019.08.22 23:51:43

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A nagy rácsodálkozók aligha voltak tisztában azzal, hogy a hölgyek éppúgy a sportág születése óta hokiznak, mint a férfiak. Igaz, eleinte nem keltették marcona harcosok benyomását.

2019.07.19 18:19:16

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

Kangyal Balázs végigélte a sportág hazai felemelkedését, 50. születésnapján vissza is, előre is tekint.

2019.06.17 21:30:03

Jégkorong nemzetisport.hu

A 34 éves kanadai center pályafutása első bajnoki címe után akasztja szögre a korcsolyát.

2019.05.30 23:54:03

Jégkorong CSINTA SAMU

ALAPVONAL. A voluntarizmusnak is vannak határai, bizonyára az IIHF köreiben is dívik az elv, mely szerint bizonyos szint fölött nem megyünk bizonyos szint alá, így került végül a jövő évi divízió 1/A-világbajnokság Ljubljanába.

2019.05.26 19:41:35

Jégkorong HARMATH ÁKOS (közvetítés), SZŰCS ANDRÁS (tudósítás)

Kanada 50. világbajnoki érmét szerezte meg Pozsonyban, de az ezüstnek vélhetően nem örül.