EBEL: ijedelem a végén, de fehérvári siker a Dornbirn ellen

Vágólapra másolva!
2016.01.10. 20:00
null
Fogcsikorgatva küzdött a Fehérvár a győzelemért, és meg is szerezte azt (Fotó: Koncz György)
A Fehérvár AV19 férfi jégkorongcsapata az EBEL alapszakaszában hazai pályán 4–3-ra győzött az osztrák Dornbirn ellen.

Nem feltétlenül volt nyugodt hete a fehérvári hokisoknak: Rob Pallin ment a kispadról, Hannu Jarvenpää beköszönt, a távozó tréner nyilatkozott, mire a szakosztály-igazgató Ocskay Gábor viszontnyilatkozott, no meg közben volt egy vereség a bolzanóiaktól is szombaton.

Vasárnapi feladatnak a Dornbirn jutott, és az osztrák csapat ellen a 15. percben Kovács Csaba révén meg is szerezte a vezetést a fehérvári gárda – méghozzá emberelőnyből, holott a fórszituációk az egész szezonban akadoztak.

A 27. percben Christopher D'Alvise kiegyenlített, ám Kóger Dániel 1:16-tal később ismét a Fehérvárt juttatta előnyhöz. A gyors gólváltás után a következő lépést az osztrákok tették meg, a 32. percben Andrew Mackenzie alakította 2–2-re az állást. A nagyobb baj az volt, hogy öt másodperccel a második harmad vége előtt Kyle Greentree is betalált Hetényi Zoltánnak, így a Volánnak 2–3-ról kellett folytatnia.

A záró harmadot a magyar csapat Andrew Sarauer góljával nyitotta, majd tízpercnyi patthelyzet után jött Chris Francis, aki 55:30-nál ismét a Fehérvárt juttatta előnyhöz – ezúttal végleg, a Volán 4–3-ra nyert. Igaz, az utolsó pillanatokban még egy gól „megfagyasztotta a levegőt” – ám a meccsen 38 lövést kapura zúdító osztrákok hiába juttatták a kapuba a pakkot, a találat 1.69 másodperccel időn túlinak bizonyult, a videózás pedig véglegesítette a fehérvári sikert.

EBEL
ALAPSZAKASZ, 42. FORDULÓ
FEHÉRVÁR AV19–DORNBIRNER BULLDOGS (osztrák)
4–3 (1–0, 1–3, 2–0)
Székesfehérvár, 3016
néző. V:Smetana (osztrák) Trilar (szlovén), Hofstätter (osztrák), Rakovic (horvát)
FEHÉRVÁR: Hetényi Z. – Martinelli, Brocklehurst – Bodo (1), Sarauer 1, Kóger 1 – Manavian, Varga A. – Benk (1), Sikorcin, Kovács Cs. 1, Szirányi B. (1), Orbán A. – Sárpátki, Francis 1, Nagy G., Wehrs (1) – B. Orban (1), Vincze P. Mb. edző:Sille Tamás
DORNBIRN: Madlener – D'Aversa, Magnan – Grabher Meier (3), Arniel (2), D'Alvise 1 – MacKenzie 1, Caruso – Siddall, Sylvester, Greentree 1 (1) – Duller, Lembacher – Livingston, Zagrapan, Jeitziner – Putnik, Achermann, Macierzynski. Edző:Dave MacQueen
MESTERMÉRLEG
Sille Tamás:
– Hasonló meccs volt, mint a Bozen elleni, a Dornbirn rivális erőssége is azonosnak tűnt. Megnehezítette a dolgunk, hogy szombaton is játszottunk, ez sokat kivett a fiúkból, ennek dacára hatvan percen keresztül hajtottak, végre gólokat szereztek, emberelőnyben is betalálva. Az edzőcsere sosem jó, sem a játékosok, sem az edzőkollégák nem örülnek, de mivel nincs sok időnk, tennünk kell a dolgunkat.
Dave MacQueen:
– Nem vagyok elégedett, ellazsáltuk ezt az estét. Legutóbb szép győzelmet arattunk Linzben, ettől a srácok azt hihették, most is könnyű dolgunk lesz. Csakhogy a Fehérvárnak új edzője lesz, a játékosai nyilván meg akarták mutatni, mit tudnak. Végig tompák voltunk, hibáztunk, nem érdemeltük volna meg a győzelmet, pedig ez kritikus mérkőzés volt számunkra, hiszen Bolzanóba megyünk, aztán a Linzet fogadjuk, tehát most szerezhettünk volna pontokat.
További eredmények:
Vienna Capitals–Bozen 3–1, Linz–Innsbruck 4–3, Olimpija Ljubljana–Salzburg 3–8, Znojmo–Villach 3–2, Klagenfurt–Graz 4–3 h. u.

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 42 24 5 3 10 159–108 +51 85
2. Linz 42 22 6 4 10 134–103 +31 82
3. Znojmo 42 21 4 3 14 150–111 +39 74
4. Vienna Capitals 42 20 6 1 15 121–94 +27 73
5. Dornbirner 42 20 2 6 14 122–104 +18 70
6. Villach 42 20 2 5 15 116–101 +15 69
7. Bozen 42 19 4 4 15 114–107 +7 69
8. Klagenfurt 42 17 4 6 15 133–137 –4 65
9. Fehérvár AV19 42 14 5 4 19 100–115 –15 56
10. Graz 42 13 4 4 21 89–118 –29 51
11. Innsbruck 42 10 2 5 25 92–147 –55 39
12. Olimpija Ljubljana 42 4 4 3 31 79–164 –85 23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik