EBEL: a Fehérvár túlórás hazai meccset bukott el a Graz ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.18. 20:06
null
A Fehérvár egy pontot tartott otthon a Graz ellen (Fotó: Koncz György)
A jégkorong EBEL alapszakaszában a Fehérvár túlórás hazai meccset bukott el a Graz ellen. Az első és a harmadik harmadban nem esett gól, a másodikban a házigazdák kétszer egyenlítettek. A győztes találat a 61. percben született.


Változatos, izgalmakban és helyzetekben bővelkedő mérkőzést vívott egymással a Fehérvár és a Graz, amely nem nélkülözte a paprikás feszültséget sem. Gól nélküli első felvonást követően a vendégek kétszer jutottak vezetéshez a második harmadban, ám a házigazdák előbb emberhátrányból – első négy az öt elleni góljuk volt a szezonban –, majd akcióból egyenlítettek. Utóbb 13 mp-cel a harmad vége előtt.

A nézők nem panaszkodhattak az unalomra, rengeteg lövés ment a kapukra, ahol az annak védésével megbízott játékosok – a fehérváriaktól Rajna Miklós – igencsak odatették magukat. A túlóra nem tartott sokáig, még egy percig sem: a vendégek egy kapu előtti kavarodás után bekotorták a korongot a fehérvári kapuba. A Volán nem érdemelt vereséget, viszont egy pontot azért otthon tudott tartani.

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ

FEHÉRVÁR AV 19–MEDICAL GRAZ 99ERS (osztrák) 2–3 (0–0, 2–2, 0–0, 0–1) – hosszabbítás után
Székesfehérvár, 3281
néző. V: Piragic (horvát), Trilar (szlovén), Loicht (osztrák), Smeibidlo (osztrák)
FEHÉRVÁR: RAJNA – Brocklehurst, Szirányi B., BANHAM (1), Sarauer, Kóger D. – Varga A., Orbán A., Nagy G. (1), Sikorcin, Kovács Cs. – WEHRS 1, Martinelli, Kinasewich, Francis, CONNOLLY 1 – Vincze P., Sille Timotej, Benk. Edző: Rob Pallin
GRAZ: DAHM – Mitchell, Kovacevic, DE SIMONE (1), FORNATARO (1), BROPHEY 1 – Little (1), Strohmeier, Poulsen (1), Werner (1), MACARTHUR 1 – Uterweger 1, Marcou, Woger, Pinter, Almtorp (1) – Natter, Konradsheim, Zierer, Zusevics, Pirmann. Edző: Ivo Jan
MESTERMÉRLEG
Rob Pallin:
– Ha azt vesszük, hogy a sérültjeink még csak most kezdenek visszaszivárogni, és vannak új játékosaink is, azt mondhatom: nekünk olyan, mintha most tartanánk a felkészülési szakaszban, mondjuk augusztusban vagy szeptemberben. Ehhez képest november közepe van. Szükségünk lenne időre, hogy a csapatösszhang rendesen kialakuljon – de épp az idő az, ami nincs. Nem szeretek a játékvezetéssel foglalkozni, de az, hogy büntetlenül maradt, amit Sikorcinnal műveltek, nonszensz.
Ivo Jan: – Nem sikerült úgy kezdenünk, ahogy elterveztük, de aztán fokozatosan felvettük a meccs ritmusát. Elképesztő volt a középső harmad, annyi volt a kiállítás mindkét oldalon, hogy szinte nem is játszottak öt az öt ellen a csapatok. Kétszer is előnyt szereztünk, de a Fehérvár visszajött a meccsbe. Az utolsó harmadban okosan játszottunk, elsősorban a védekezésre alapoztunk, hogy ellentámadásokból helyzetet tudjunk kialakítani – végül a győztes gólunk is így született.
További eredmények: Dornbirn–Vienna Capitals 2–1
(0–0, 1–1, 1–0); Bozen–Klagenfurt 5–4 – h.u. (1–1, 2–2, 1–1, 1–0); Villach–Olimpija Ljubljana 4–1 (2–0, 0–1, 2–0); Salzburg–Innsbruck 5–3 (2–2, 1–1, 2–0); Znojmo–Linz 3–2 – szétlövéssel (0–0, 1–1, 1–1, 0–0, 1–0)

AZ ÁLLÁS
1. Znojmo 13 8 1 2 2 46–25 +21 28
2. Salzburg 13 8 1 1 3 46–37 +9 27
3. Linz 13 7 1 2 3 31–26 +5 25
4. Dornbirner 13 7 2 4 31–29 +2 23
5. Klagenfurt 13 5 2 3 3 39–36 +3 22
6. Bozen 13 5 2 1 5 33–33 0 20
7. Innsbruck 13 5 2 6 27–36 –9 19
8. Vienna Capitals 13 4 3 6 38–33 +5 18
9. Villach 13 5 1 1 6 34–31 +3 18
10. Fehérvár AV19 13 3 2 2 6 25–33 –8 15
11. Graz 13 2 2 2 7 25–38 –13 12
12. Olimpija Ljubljana 13 1 1 2 9 26–44 –18 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik