EBEL: a Fehérvár szétlövéssel győzte le otthon a Bozent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.06. 21:45
null
Sarauer Andrew maradt üresen a vendégek kapuja előtt<br />(Fotó: Szabó Miklós)
A jégkorong EBEL alapszakaszának 40. fordulójában a Fehérvár AV19 hazai környezetben szétlövéssel győzte le Bozen Südtirolt.

A gól nélküli első harmadot kevés kapura lövés és sok mezőnymunka jellemezte. A jégen egyenlő erők küzdöttek, egyik fél sem tudta a másikra ráerőltetni az akaratát. Legalábbis egyenlő létszámnál. A Volán a játékrész közepén, majd a hajrájához érve is emberelőnybe került, de nem tudott élni a lehetőséggel (0–0).

Gól a második felvonásban sem született, de a fehérváriak támadójátéka jóval erőteljesebbé vált. A játék percekig döntően a vendégek harmadában zajlott, a Bozen ritkán vezetett akciót, és akkor sem volt benne túl sok veszély. Nem úgy a hazai lehetőségekben, több alkalommal a szerencse mentette meg a vendégeket a kapott góltól. Illetve centiken múlt csupán, hogy a lecsorgókat, kipattanókat nem tudták gólra váltani a fehérvári játékosok. A dinamikus letámadás a helyzetek mellett fórokat is eredményezett, de a Volán újabb két emberelőnyös perceket hagyott kihasználatlanul. Ezt ellensúlyozandó viszont egy emberhátrányt kivédekezett. Ekkor már Hetényi Zoltán kapuja előtt is adódtak izgalmas pillanatok, különösen korongvesztés után élt át nehéz pillanatokat a kicsit kinyíló hazai együttes, amelynek a végjátékra elveszett a dominanciája (0–0).

A harmadik harmad fehérvári góllal indult: Bodo Christopher talált be a Bozen kapujába. A vendégek ellentámadásba lendültek, a 53. percre pedig megfordították az állást. Hatodik fórját aztán már gólra váltotta a házigazda: Antonin Manavian egyenlítő találatához kellett is 20 mp. Több gól viszont már nem esett (2–2), miként a hosszabbításban sem, így a szétlövésre maradt a döntés, amelyben a házigazdák bizonyultak jobbnak (3–2).

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ, 40. FORDULÓ
FEHÉRVÁR AV19–BOZEN FOXES (olasz) 3–2 – szétlövéssel (0–0, 0–0, 2–2, 0–0, 1–0)
Székesfehérvár, 3298
néző. V: Grumsen, Nikolic, Jensen, Schauer (mind osztrák)
FEHÉRVÁR: HETÉNYI Z.; Schiestel, Vernace – Owens (1), MANAVIA 1 – Szirányi B., Szaller – Orbán A.; Szabó P. K., Kóger D. 1, Sofron I. – Beauregard, VAS J., Maylan – B. Orban (1), Sarauer, BODO 1 – Szabó B., Reisz. Edző: Benoit Laporte
BOZEN: Melichercik; Egger (1), Oberdörfer – Glenn, Everson – Seymour, Glira – Gellert, Luoma; VALLERAND 1, METROPOLIT (1), Palmieri – Reid, Oleksuk, Frigo – Frank, Root, Insam – Kearney (1), Bernard, Gander 1. Edző: Tom Pokel
Győztes rávezetés: Kóger D.
További eredmények: Znojmo–Innsbruck 2–3 (1–0, 1–2, 0–1); Olimpija Ljubljana–Dornbirn 2–4 (0–1, 1–2, 1–1); Salzburg–Linz 8–2 (2–1, 5–0, 1–1); Klagenfurt–Graz 1–2 (0–0, 1–2, 0–0); Villach–Vienna Capitals 3–2 – h.u. (1–0, 1–1, 0–1, 1–0).

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 40 25 6 4 5 141–85 +56 91
2. Salzburg 40 20 7 5 8 143–100 +43 79
3. Linz 40 21 5 5 9 152–116 +36 78
4. Bozen Südtirol 40 20 3 5 12 127–110 +17 71
5. Innsbruck 40 17 3 5 15 140–138 +2 62
6. Klagenfurt 40 16 4 4 16 115–109 +6 60
7. Villach 40 13 6 5 16 124–120 +4 56
8. Znojmo 40 15 4 3 18 99–115 –16 56
9. Fehérvár AV19 40 11 8 4 17 113–133 –20 53
10. Graz 40 15 2 3 20 111–106 +5 52
11. Dornbirner 40 12 7 21 103–134 –31 43
12. Olimpija Ljubljana 40 2 5 3 30 76–178 –102 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik