EBEL: a Fehérvár nyolc gólt kapott Salzburgban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.26. 18:14
null
A salzburgiak megszórták a Fehérvárt
A Fehérvár AV19 8–4-re kikapott Salzburgban az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) csütörtöki játéknapján.

 


A két csapat két salzburgi összecsapását a Volán nyerte a legutóbbi idényben – szétlövéssel –, most viszont a hazaiak gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, az első negyedóra végén már kétgólos előnyben voltak.

A fehérváriak ettől kezdve futottak az eredmény után. Sárpátki Tamás találatával és Hári János duplájával háromszor is felzárkóztak egy gólra, a záró harmadot 4–3-as hátrányban várták.

Az egyenlítésre is megvolt az esély, hiszen a 46. percben a hazaiak emberhátrányba kerültek, mégis ők szerezték az újabb gólt, még mielőtt kiegészültek volna. Két perc múlva hatodszor is mattolták Rajna Miklóst, így 6–3-at mutatott az eredményjelző tíz perccel a végső dudaszó előtt.

Hári megszerezte a harmadik gólját is a mérkőzésen (6–4), a vége azonban elég csúnyára sikerült magyar szempontból, a Salzburg ugyanis lőtt még két gólt, így 8–4 lett oda.

JÉGKORONG EBEL
RED BULL SALZBURG (osztrák)–FEHÉRVÁR AV19 8–4 (2–1, 2–2, 4–1)
Salzburg, 2410
néző. V: Gamper, Gruber, Ettlmayr, Pardatscher
SALZBURG: Starkbaum – Raymond (1), L. Viveiros (1) – Brouillette (1), Trattnig – Heinrich, Pallestrang (1) – Jakubitzka, Baltram
RAFFL 2 (1), SCHREMP 1 (3), LATUSA 1 (1) – Harris 1, Rauchenwald (1), HUGHES (2) – Herburger (1), Duncan 1, Huber (1) – Cijan (1), Schiechl 1, Hochkofler 1. Edző: Greg Poss
FEHÉRVÁR: Rajna – Uotila, Manavian – Harty, Vidmar (2) – Stipsicz, Szabó D. – Jyrkkiö (1)
Erdély, Latendresse, Gilbert – Luttinen, HÁRI J. 3, LoVecchio (2) – Vincze P. (1), Music (1), SÁRPÁTKI 1 (1) – Szabó K., Reisz, Kiss Zs. Edző: Benoit Laporte
MESTERMÉRLEG
Benoit Laporte:
– Négy gólt szereztünk, ami jónak mondható, de a védekezőjátékunk nem működött. A második harmad végén és a záró játékrész elején is ott volt előttünk az egyenlítés lehetősége, ám nem tudtunk ezekkel élni, a végén pedig olyan hibákat követtünk el, amelyeket a hazaiak keményen megbüntettek. A végén többet lőttünk kapura, mint a Salzburg, de látszik, hogy tovább kell dolgoznunk a hibák elkerülésén, főleg a védekezőharmadban.

További eredmények: Dornbirn (osztrák)–Znojmo (cseh) 8–5, Linz (osztrák)–Graz (osztrák) 5–2, Villach (osztrák)–Innsbruck (osztrák) 1–2 – h. u., Zagreb (horvát)–Vienna (osztrák) 4–1

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 14 12 1 1 53–26 +27 37
2. Linz 15 9 1 1 4 50–39 +11 30
3. Innsbruck 15 7 2 6 54–46 +8 25
4. Znojmo 15 6 1 3 5 43–46 –3 23
5. Salzburg 15 7 8 50–46 +4 21
6. Klagenfurt 14 7 7 34–39 –5 21
7. Villach 15 5 2 1 7 43–46 –3 20
8. Graz 15 6 1 8 52–57 –5 20
9. Medvescak Zagreb 13 4 2 2 5 42–43 –1 18
10. Dornbirn 14 5 2 7 41–49 –8 17
11. Bozen Südtirol 14 4 1 2 7 45–46 –1 16
12. Fehérvár AV19 15 3 2 10 32–56 –24 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik