EBEL: a Fehérvár nem tudta útját állni a linzi hengernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.02. 19:39
null
A Fehérvár nem tudta felvenni a lépést a lendületesebb linziekkel (Fotó: Koncz György)
A jégkorong EBEL alapszakaszának 6. fordulójában Fehérvár AV 19 háromgólos vereséget szenvedett a Linztől. Az osztrákok emberhátrányból (!) szereztek vezetést, a 2. harmadban pedig 1–1 után megsorozták a házigazdát.

 

Kiegyenlített kezdést követően – Vas János már a 6. perc elején beleállt egy bunyóba – az emberelőnyben lévő Volán (!) kapta az első gólt. Félpályás korongvesztés után rosszul sikerült rendezni hátul a sorokat, így Daniel Oberkofler a 7. percben ziccerben köténygólt lőtt Rajna Miklósnak. Megrogyott a fehérvári alakulat, a kétszer emberelőnybe kerülő, amúgy is lendületes linziek viszont vérszemet kaptak. Nem volt benne a hazaiak játékában a gól, de a kivédekezett emberhátrányok legalább tartást adtak számukra (0–1).

Erőszakosabb, összeszedettebb Fehérvár korcsolyázott ki a második játékrészre. Ennek eredményeként sorra jöttek a hazai helyzetek, lövések, Vas János pedig a 22. percben kiegyenlített. A Linz azonban rákontrázott a hazaiakra, még mielőtt nagyobb baj érte volna a vendégcsapatot. Forró pillanatok sora jött Rajna kapujánál, Brett McLean pedig remek egyéni megmozdulás végén – háromszor megforgatta Andrew Sarauert, majd a kapu mögül érkezve becsúsztatta a korongot a hosszúba – visszavette a vezetést az osztrákoknak. Nem találta a ritmust a Fehérvár, a Linz bevitte a játékot a hazai térfélre, és a harmad végjátékában meglépett néggyel. Előbb kétszer távoli bombába nyúltak bele Rajna előtt, majd kapu előtti kavarodás során voltak eredményesek, mindez a védekezés kritikája. A 3. és a 4. gólnál a lövő nem kapott blokkot, a gólszerzőt pedig nem „takarították” el, az 5. találatnál pedig koronggal és ellenféllel sem tudtak találkozni, pedig alkalom lett volna rá (1–5).

A játék minden elemében jobb volt a Linz, és ezt a pályán érvényre is juttatta. A harmadik harmadban nem volt igazán éle a játéknak, a fehérváriakban nem volt ahhoz elég erő, hogy felkapaszkodjanak a lendületes linziekre. A házigazda így jobb híján azzal vigasztalódhatott, hogy a mérkőzés utolsó gólja fehérvári volt, és legalább egy harmadot megnyertek (2–5).

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
FEHÉRVÁR AV 19–BLACK WINGS LINZ (osztrák) 2–5 (0–1, 1–4, 1–0)
Székesfehérvár, 2659
néző. V: Trilar (szlovén), Babic (magyar), Rakovic (szlovén), Nagy A.
FEHÉRVÁR:
Rajna; Sagert, Szabó D. 1 – Owens, Makowski (1) – Szirányi B., Manavian – Orbán A.; Kóger D., Sarauer, Sofron I. – Courchaine, VAS J. 1, Maylan (1) – B. Orban, Erdély, Sárpátki – Reisz (1), Kocsis (1), Bodo. Edző: Benoit Laporte
LINZ:
JANNY; PICHE (2), B. PALLIN (3) – R. Lukas, Dorion – Altmann, D'Aversa – Kirchschläger, Mayrhauser; Lebler (1), B. MCLEAN 2, Hofer (1) – OBERKOFLER 1, Hisey, DaSilva – Broda, Schofield 1, Gaffal 1 – Loik, P. Lukas, Moderer (2). Edző: Rob Daum
Fegyelmi büntetések:
5 perc (Vas J.), 10 perc fegyelmi (Makowski), ill. 5 perc + 10 perc fegyelmi (Hisey)
További eredmények: Salzburg–Bozen Südtirol 1–2 (0–1, 0–1, 1–0); Graz–Znojmo 0–1 (0–1, 0–0, 0–0); Vienna Capitals–Olimpija Ljubljana 4–1 (2–1, 1–0, 1–0); Villach–Dornbirner 5–4 szétlövéssel (1–0, 1–2, 2–2, 0–0, 1–0). Szombaton játszották: Klagenfurt–Innsbruck 3–2 (0–0, 3–1, 0–1)

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 6 4 2 25–14 +11 16
2. Linz 6 4 1 1 30–14 +16 15
3. Innsbruck 6 2 2 1 1 25–21 +4 11
4. Salzburg 6 3 1 2 20–15 +5 10
5. Klagenfurt 6 3 1 2 17–12 +5 10
6. Graz 6 3 1 2 14–9 +5 10
7. Villach 6 2 1 1 2 21–14 +7 9
8. Bozen Südtirol 6 2 1 1 2 17–21 –4 9
9. Fehérvár AV19 6 2 1 3 12–17 –5 8
10. Dornbirner 6 1 1 4 13–25 –12 4
11. Znojmo 6 1 1 4 8–23 –15 4
12. Olimpija Ljubljana 6 1 5 11–28 –17 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik