EBEL: a Fehérvár jól tartotta magát a fordító Salzburg ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.16. 19:40
null
Sofron István és társai sokáig fel tudták tartóztatni a salzburgi áradatot (Fotó: Szabó Miklós)
A jégkorong EBEL alapszakaszának 10. fordulójában a címvédő, listavezető Salzburg kétgólos győzelmet aratott a 31. percig egygólos előnyét megtartó Fehérvár AV 19 vendégeként.

 

A fehérváriak a mérkőzés elején nagy mezőnymunkával és sok korcsolyázással nemcsak eltüntették a két együttes közötti különbséget, hanem Antonin Manavian góljával a 12. percben megszerezték a vezetést. Az osztrákok ezt követően fokozták a nyomást, a házigazda védekezni kényszerült és a kontráiban bízhatott. Rajna Miklós állta a sarat a kapuban, és fegyelmezett volt a hazai védelem is. A 31. percben viszont már nem bírták tovább a nyomást: egy lecsorgó korongból egyenlítettek a vendégek. Nem érdemtelenül, játékukban ugyanis akkor már nagyon benne volt a gól.

Az egalizálást követően kijött a szorításból a Volán. Kiegyenlítődött a mezőnyjáték, így mindkét fél felváltva tudta veszélyeztetni az ellenfél kapuját, újabb gól azonban az 50. percig nem esett. Akkor a harmadik harmad elején ismét domináló vendégek találtak a kapuba, bár ehhez kellett az amúgy megbízható Rajna pillanatnyi rövidzárlata is. Matthias Trattnig körbekorizta a kaput, majd a rövidnél bepasszírozta a korongot a vashoz átérő, ott letérdelő fehérvári kapuson keresztül.

A hátralévő időben nekiesett ellenfelének a Fehérvár. Sofron István és Kóger Dániel a letámadásoknál és ütközéseknél jeleskedett, Sarauer Andrew ígéretes egyéni akcióval tűnt ki, utóbbit nagy nehézségek árán semlegesítették. A végén bő percre levitte a kapusát a Fehérvár, hat az öt ellen be is rendezkedett állandóra a vendégek harmadába, az osztrákok 30 mp-cel a vége előtt jutottak koronghoz, rögtön gólt is lőttek a saját kapujuk előteréből.

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ, 10. FORDULÓ
FEHÉRVÁR AV 19–RED BULL SALZBURG (osztrák) 1–3 (1–0, 0–1, 0–2)
Székesfehérvár, 2732
néző. V: Smetana, Fichtner (osztrákok), Nagy A., Németh M.
FEHÉRVÁR: RAJNA; Owens, Manavian 1 – Sagert, Orbán A. – Szirányi B., Szaller – Szabó Bence, Láday; Courchaine, Vas J., Maylan – Kóger D., Sarauer, Bodo – SÁRPÁTKI, B. ORBAN, SOFRON I. (1) – Reisz, Kocsis, Vincze P. Edző: Benoit Laporte
SALZBURG: GRACNAR; TRATTNIG 1, RAYMOND – Kutlak, Flood – Viveiros, Pallestrang – Wachter; Raffl, Duncan, Hughes – Welser 1, Olson, B. Thomas – Rauchenwald (1), SCHIECHL (1), LATUSA 1 – Cijan (1), Baltram (1), Hochkofler. Edző: Greg Poss
MESTERMÉRLEG
Benoit Laporte:
– Tisztában voltunk azzal, hogy a Salzburg ellen nagyrészt védekezésre kényszerülünk majd, ez a rész jól is működött – a góllövés már kevésbé. A legjobbjainknak több gólt kellene szerezniük! A legutóbbi győzelmünket leszámítva általában egy-két gólt lövünk meccsenként, ez kevés. Mindenesetre ez a hétvége nagyon jót tesz majd az önbizalmunknak, hiszen a liga két legjobb csapata ellen remekül helytálltunk.
Greg Poss: – Nagyon kemény meccset játszottunk, de erre számítottunk. Arra készültünk, hogy a Fehérvár remekül védekezik majd, ami be is jött, szerencsére mi jobban használtuk ki a helyzeteinket. Maximálisan elégedett vagyok, és boldog, hogy ilyen lelkes közönség előtt is le tudtuk győzni a hazaiakat.
További eredmények: Innsbruck–Vienna Capitals 2–4
(1–2, 0–1, 1–1); Klagenfurt–Villach 5–3 (0–1, 3–1, 2–1); Linz–Graz 4–2 (0–0, 1–1, 3–1); Znojmo–Olimpija Ljubljana 2–3 (1–0, 1–1, 0–2); Bozen Südtirol–Dornbirn 1–2 (0–1, 0–1, 1–0)

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 10 7 1 2 34–20 +14 22
2. Vienna Capitals 10 6 2 2 35–24 +11 22
3. Linz 10 5 2 1 2 40–27 +13 20
4. Bozen Südtirol 10 5 1 1 3 29–26 +3 18
5. Innsbruck 10 3 2 3 2 40–37 +3 16
6. Villach 10 3 2 2 3 35–28 +7 15
7. Klagenfurt 10 4 2 4 27–24 +3 14
8. Graz 10 3 1 2 4 24–23 +1 13
9. Znojmo 10 3 1 1 5 22–33 –11 12
10. Fehérvár AV19 10 3 1 6 21–33 –12 11
11. Dornbirner 10 3 1 6 22–34 –12 10
12. Olimpija Ljubljana 10 1 2 7 19–39 –20 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik