Döntőben a fordító Fehérvár, előnyben a Miskolc

Vágólapra másolva!
2012.03.11. 20:20
null
A Volán biztos három győzelemmel jutott túl a DAB-on (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Az élvonalbeli jégkorongbajnokság elődöntőjében a Sapa Fehérvár AV19 vendégként tudta lezárni a Dab.Docler ellen az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot, és vasárnapi 7–2-es sikere már döntőbeli részvételt ért a fehérváriaknak. Húsz perc után még a dunaújvárosiak vezettek 2–1-re... A másik ágon a Miskolc második hazai mérkőzését is megnyerte a Ferencváros ellen, így ismét előnyre tett szert, folytatás hétfőn Pesterzsébeten.

 

DAB–VOLÁN

A DAB kilenc közül csak egyetlen harmadot nyert meg
a Volán ellen az elődöntőben
A DAB kilenc közül csak egyetlen harmadot nyert meg a Volán ellen az elődöntőben

Galanisz Nikandrosz 18. mp-ben szerzett találatával meglepte a házigazda a fehérvári vendégeket, akik Vas Márton révén tizedik percben tudtak egyenlíteni. A vezetést viszont ismét a dunaújvárosiak szerezték meg: egy emberelőnyös szituációban az Lubos Velebny volt eredményes, aki az első hazai gólnál assziszttal jeleskedett. De nemcsak ő, hanem Galanisz is 1+1+-gyel áll az első harmad végére, ami viszont ennél sokkal fontosabb volt: az elődöntős párharcban az első harmadot nyerte meg a DAB. Az újvárosiak az eddigi két mérkőzés során öt harmadot ugyanis elveszítettek, és csak egyet tudtak 0–0-ra hozni.

Gyakorlatilag ennyit pozitívum adatott a házigazdáknak, hiszen a második harmadra egy pörgősebb, koncentráltabb Volán érkezett a pályára. Sofron István bő másfél perc kellett egy duplához a játékrész közepén – utóbbit fórból lőtte –, kevéssel később Vas Márton köszönt be ismét, így a záró részt a fehérváriak kétgólos előnnyel várták. A különbség a záró részben aztán még tovább nőtt, egyértelművé téve a fehérváriak sikerét és döntőbe jutását: előbb harmadik duplázóként Kovács Csaba is két találatot szerzett, majd az 58. percben Palkovics Krisztián gólja zárta le a mérkőzést, egyben az elődöntős párharcot.

Hétfőn folytatódik a Miskolc és az FTC párharca
(Fotó: Jezoviczki Máté)
Hétfőn folytatódik a Miskolc és az FTC párharca (Fotó: Jezoviczki Máté)

MISKOLC–FERENCVÁROS

A miskolciak kapujában ismét Budai Krisztián kezdett, aki a döntő második mérkőzésén az első harmadban bekapott három gól után adta át a helyét cseréjének. A pénteken meglepetésre óriási küzdelemben hazai pályán győzelmet arató Ferencváros az első harmadot kihúzta döntetlenre, miközben a kedélyek továbbra sem csillapodtak a jégen. Két vendégjátékost egy hazai követett a kispadon, Nagy Gergő pedig tízperces fegyelmit szedett össze.

A második harmad is egy-egy kiállítással vette kezdetét, hogy a 27. percben kettős fórhoz jutó Jegesmedvék ezt a lehetőséget már ne hagyják kihasználatlanul: a vendégek közel másfél percet sikerrel kivédekeztek három az öt ellen, de a miskolci vezetést nem tudták megakadályozni. Popovics Patrik kiállítását góllal büntették a vendégek – Roczanov Desző egalizált –, de nem sokáig örülhettek az egyenlőnek, mert Nagy Gergő ismét vezetéshez juttatta a miskolciakat. A záró harmad sportszerű, nyugodt játékot hozott, a házigazdák a hajrában már üres kapus találattal – Popovics Patrik érdeme – aztán bebiztosították sikerüket, így a Jegesmedvék két góllal nyertek, és összesítésben ismét előnyhöz jutottak.

JÉGKORONG, OB I, ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
DAB.DOCLER–SAPA FEHÉRVÁR AV19 2–7 (2–1, 0–3, 0–3)
Dunaújváros, 2000 néző. V: Babic, Pálkövi, Németh M.
DAB: Sevela – Velebny 1 (1), Hüffner, Azari (1), Galanisz 1 (1), Peterdi – Hegyi Á., Pozsgai, Vaszjunyin (1), Mihálik, Papp V. – Kiss Dániel, Lencsés, Pavuk, Gröschl, Szappanos – Tőkési, Erdélyi P., Somogyi B., Virág T., Hegyi Á. Edző: Stephan Lundh
FEHÉRVÁR: Bálizs – Horváth A. (1), Durco, SOFRON 2 (1), VAS M. 2 (1), LADÁNYI (4) – Láda B. (1), Pratt, Klassen, Ryan, Benk – Sille, Orbán (1), Palkovics 1, Johansson (1), KOVÁCS CS. 2 – Hetényi P., Varga A. (1), Hajós, Magosi B. Edző: Kevin Primeau
Kiállítások: 6+10 perc fegyelmi (Velebny), ill. 8 perc
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Fehérvár javára
MESTERMÉRLEG
Stephan Lundh: – Jobban játszottunk, mint az előző meccseken. Nagyobb esélyünk volt arra is, hogy mi lövünk újabb gólt, és három egy lesz, mint kettő kettő, mégis így történt. Ez a Fehérvár erős, gyors, nagydarab játékosokból áll, akik kitűnően képzettek, és kevesebb helyzetből is eredményesek tudtak lenni, mint mi. Tudomásul kell vennünk, pillanatnyilag ez a realitás, de az Alba Volán annyival azért nem erősebb, mint amit az eredmény sugall. Nem tudom még, maradok-e a következő szezonra, a családommal mindenképpen egyeztetnem kell.
Kevin Primeau: – Az eredmény ellenére nem volt ez könnyű meccs. Az elején nehezen lendültünk játékba és elkerülhető gólokat kaptunk. A végén már felvettük a ritmust, és ez gólokban is megmutatkozott.
MISKOLCI JEGESMEDVÉK–FERENCVÁROS 3–1 (0–0, 2–1, 1–0)
Miskolc, 1000 néző. V: Gebei, Gangel, Székely
MISKOLC: BUDAI K. – BUDAI R., JARÁBEK 1, Miskolczi, BONAR (2), NAGY G. 1 (1) – Svasznek (1), Chmelo, POPOVICS 1, Dubek, Rafaj – Láda P., Orosz, Ritó, Szilágyi, Lindgren – Urbán, Mokrai, Túróczy, Mocsári. Edző: Kjell G. Lindqvist
FTC: RACKO – Wéber, Hietamäki, Schellin, Borbás, Sivonen – Vecaj, Székely Mádai L., Jánosi, Hoffmann, Feil – Bontovics, Hrajnoha, Kiss G., ROCZANOV 1, BERTA (1) – Lévai, Géczi, Molnár Á., Papp Á., Hegyi D. Edző: Dobos Tamás
Kiállítások: 15 perc+10 perc fegyelmi (Nagy G.)+20 perc fegyelmi (Popovics), ill. 12 perc
Az egyik fél harmadik győzeleméig tartó párharc állása: 2–1 a Miskolc javára
MESTERMÉRLEG
Kjell G. Lindqvist: – Kemény mérkőzést játszottunk. Úgy láttam, két kissé fáradt együttes küzdött. Döntő volt nálunk, hogy a jó kapusteljesítmény mellett a lehetőségeink közül hármat kihasználtunk.
Dobos Tamás: – A találkozó kielégítette a legkényesebb igényeket is. Mi végig rohantunk az eredmény után, és a végére elfáradtunk, de nem adjuk fel, hétfőn az egyenlítésért küzdünk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik