Az utolsó harmadban fordított a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2012.10.30. 22:04
null
A Linz után újabb győzelmet ünnepelhetett a Volán (Fotó: Mirkó István)
Az osztrák jégkorongbajnokság 17. fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 4–3-ra győzött az Olimpija Ljubljana otthonában. A magyar csapat 2–0-ra vezetett, majd a szlovénok fordítottak, végül mégis a magyar csapat játékosai örülhettek.

A legutóbbi fordulóban a Fehérvár szenzációs győzelmet aratott: a listavezető Linz elleni 7–2-es siker után pedig ezúttal Ljubljanában volt jelenése a csapatnak.

„Úgy tűnik, az állóvízbe dobott kaviccsal felkorbácsolt hullámokat meg tudjuk lovagolni. Már Jan Neliba érkezése előtt is sokat dolgoztunk, de valamiért a csapat nem tudta átlépni a saját árnyékát, most viszont sikerült. Bízunk benne, hogy nem csak átmeneti a változás, de látni kell, hogy kiegyensúlyozott a mezőny, születnek majd még érdekes eredmények" – mondta a Nemzeti Sportnak Tokaji Viktor csapatkapitány.

Mi tagadás: a Volán rosszul kezdte a bajnokságot, az utóbbi időszakban azonban remek eredményeinek köszönhetően egyre feljebb lépked a tabellán. A mai mérkőzésen pedig meglett az újabb győzelem.

A Volán ott folytatta, ahol vasárnap a Linz ellen abbahagyta. Már a negyedik percben megszerezte a vezetést a magyar csapat a kanadai Kyle Bailey találatával, sőt a hetedik percben már kettő volt a vendég együttes előnye. Juraj Durco szép gólja után újabb sima Volán-sikerben kezdtünk reménykedni.

A Ljubljana azonban a folytatásban rendezte a sorait, s Jan Mursak a 11. percben ismét nyílttá tette a találkozót. Olyannyira, hogy a hazai csapat az első játékrész vége előtt Damjan Dervaric találatával utol is érte a magyar bajnokot. Sőt! A második harmad közepén Scott Freeman góljával már vezetett is az Olimpija.

Szerencsére azonban volt még fordulat a mérkőzésben: Sofron István egyenlített a harmadik harmad elején, majd Tyler Metcalfe öt perccel a mérkőzés vége előtt a győztes találatot is megszerezte.

„AHOGY EDDIG MI, MOST A LJUBLJANA ALUDT EL”
JÉGKORONG, EBEL
17. FORDULÓ
TELEMACH OLIMPIJA LJUBLJANA (szlovén)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 3–4 (2–2, 1–0, 0–2)
Ljubljana. Vezette: Jelinek, Smetana, Widmann (mindhárom osztrák), Rakovic (szlovén)
LJUBLJANA: Kuhn – Thomas, Coulombe, MURSAK, McBride, D’Alvise – Ratchuk, Groznik, Verlic, Music, Z. Pance – Cvetek, Dervaric, FREEMAN, DE VERGILIO, E. Pance – Erman, Ograjensek, Ankerst, Hocevar, Ropret
FEHÉRVÁR: MUNRO – Pratt, Orbán, Benk, Bailey, MAGOSI – Hetényi P., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Pozsgai, Sille, BANHAM, Johansson, Mihály Á. – Durco, METCALFE, Sikorcin, Kovács Cs.
Gólok: 3:29: Bailey (Magosi, Benk, 0–1). 5:10: Durco (Johansson – emberelőny, 0–2). 10:48: Mursak (Thomas – ee., 1–2). 19:28: Dervaric (Freeman, De Vergilio, 2–2). 30:33: Freeman (De Vergilio, E. Pance, 3–2). 44:10: Sofron (Vas M, Sille, 3–3) 54:40: Metcalfe (Kovács Cs., Sikorcin, 3–4)
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Jan Neliba, a Fehérvár edzője: – A negyedik sorunkat azért küldtem fel az elején, hogy ők játszanak a legerősebb szlovén sor ellen, kicsit megszakítsák a játékukat, külön öröm, hogy gólt is tudtak szerezni. A meccs feléig bejött a taktika, aztán egy eladott korongból vezetést szerzett a Ljubljana. Az utolsó harmadszünetben azt kértem, hogy lőjünk többet a kapura, menjünk a kipattanóra, amit sikerült is megvalósítani. Sok helyzetet alakítottunk ki, Bailey még elhibázott egy ilyet, Metcalfe azonban szerencsére eldöntötte a meccset.
További eredmények: Salzburg–Vienna 4–0, Zagreb–Znojmo 8–4, Villach–Innsbruck 8–5, Klagenfurt–Dornbirn 4–2, Linz–Graz 5–2
AZ ÁLLÁS
1. Villach 17 11 2 1 3 75–54 +21 27
2. Vienna 17 10 3 1 3 55–36 +19 27
3. Medvescak Zagreb 17 10 1 3 3 59–37 +22 25
4. Klagenfurt 17 8 3 1 5 55–52 +3 23
5. Znojmo 17 7 1 3 6 63–61 +2 19
6. SAPA Fehérvár AV19 17 7 2 1 7 55–59 –4 19
7. Linz 17 6 3 8 58–61 –3 18
8. Graz 17 5 2 4 6 50–55 –5 18
9. Salzburg 17 6 1 2 8 69–55 +14 16
10. Olimpija Ljubljana 17 6 1 1 9 55–62 –7 15
11. Dornbirn 17 3 2 3 9 50–70 –20 13
12. Innsbruck 17 1 1 2 13 44–86 –42 6

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik