Az oroszok szenvedve nyertek Németország ellen

Vágólapra másolva!
2010.05.15. 23:40
null
Jaromír Jágr (jobbra) ismerkedik meg a mannheimi palánk keménységével (Fotó: Reuters)
Címkék
A Németországban zajló jégkorong-világbajnokságon a házigazdák nehéz, de megoldható feladat elé állították a címvédő orosz válogatottat, amely minimális különbséggel nyert riválisa ellen a középdöntő első fordulójában, s továbbra is pontveszteség nélkül áll a tornán. Az F-csoportban szintén egy gól döntötte el a Svájc–Csehország mérkőzést, amelynek végén előbbi lehetett boldogabb. Ahogy az oroszok az E-csoportban, úgy az F-ben a svájciak állnak pontveszteség nélkül pillanatnyilag az első helyen.

Az oroszok végig mezőnyfölényben és kapura veszélyesebben játszottak, mint a németek, de a pálya a papírformával ellentétben nem borult fel. A hazai közönség előtt bizonyító németek ezúttal is összekapták magukat, bár a két csapat közötti különbség ismeretében ez a tisztes helytálláshoz volt elegendő és ahhoz, hogy az eredményben minimálisra csökkentsék hátrányukat.

SZAVAZÁS

Melyik válogatott nyeri a 2010-es jégkorong-vb-t?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Kovalcsuk révén a 15. perc elején az oroszok szereztek vezetést, majd a 27. percben Kulemin már kettőre növelte a vb-címvédő előnyét. A harmad vége előtt egy másodperccel Ehrhoff szépített.

Az 50. percben aztán Ovecskin is beköszönt, négy perccel később Barta ismét közel hozta a németeket az oroszokhoz. A hátralévő több mint hat percben már nem változott az eredmény. A németek egy győzelemmel és két vereséggel állnak a középdöntőben, az oroszok három győzelemmel.

Miként a svájciak is a mannheimi csoportban. Pedig a csehek voltak az aktívabbak a találkozón, ám ez leginkább amiatt volt, hogy nekik kellett az eredmény után futniuk. Svájc az ötödik percben előnyhöz jutott, amelyet tíz perccel később meg is tudott duplázni.

A második harmadot nagyon megnyomták a csehek, pedig a svájciak dupla annyit játszhattak emberelőnyben, mint ők.

ALSÓHÁZ – SZOMBATI MECCSEK

EGYESÜLT ÁLLAMOK–KAZAHSZTÁN 10–0
OLASZORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–2

Bővebben itt olvashat a két találkozóról!

De hiába szerzett két gólt Csehország ebben a felvonásban, két találata között Svájc is beköszönt egyszer, így utóbbi meg tudta őrizni előnyét a záró felvonásra, amely az előzőekhez képest visszafogott játékot hozott – mintha ellőtték volna a puskaporukat a felek, különösen a svájciak –, nem is változott az eredmény.

Csehország egy sikere mellett második vereségét is begyűjtve áll a csoportban egyelőre a nem negyeddöntőt érő ötödik helyen.

NÉMETORSZÁG, JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG 
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT
OROSZORSZÁG–NÉMETORSZÁG 32 (10, 11, 11)
Gólszerzők: 14:20 Kovalcsuk (Frolov, Jemelin – 1–0), 26:10 Kulemin (Afinogenov, Kozlov – 2–0), 39:59 Ehrhoff (Wolf, Hospelt – 2–1), 49:46 Ovecskin (Szjomin – 3–1), 53:39 Barta (Kreutzer, Felski – 3–2)
F-CSOPORT
SVÁJC–CSEHORSZÁG 32 (20, 12, 00)
Gólszerzők: 4:13 Pluss (Bezina, Ruthemann – 1–0), 14:07 Ambuhl (Brunner, Monnet – 2–0), 24:07 Marek (Vorácek – 2–1), 31:47 Ambuhl (Helbling – 3–1), 34:41 Blatak (Cervenka – 3–2)
E-CSOPORT (KÖLN)
1. Oroszország 3
3
0 0 0 9–4 5
9
2. Dánia 3 2 0 0 1 11–4 7 6
3. Finnország 3 2 0 0 1 4–4 0 6
4. Németország 3
1 0 0 2
5–5 0
3
5. Szlovákia 3 1 0 0 2 5–11 -6 3
6. Fehéroroszország 3 0 0 0 3 3–9 -6 0
F-CSOPORT (MANNHEIM)
1. Svájc 3
3
0 0 0 10–4 6
9
2. Kanada 3 2 0 0 1 19–6 13 6
3. Svédország 3 2 0 0 1 10–6 4 6
4. Norvégia 3
1 0 0 2
6–19 -13 3
5. Csehország 3
1 0 0 2
6–7 -1 3
6. Lettország 3 0 0 0 3 4–13 -9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik