A Znojmo megint elkapta a Fehérvárt - ezúttal hazai pályán

Vágólapra másolva!
2011.11.20. 19:59
null
A Znojmo (a képen sötét mezben) három napon belül kétszer tolt ki a Fehérvárral (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A 22. után a 23. fordulóban is összecsapott az EBEL-ben a Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata a Znojmóval, ezúttal idegenben, fordított pályaválasztás mellett: a mérkőzést a cseh együttes nyerte meg 4–3-ra.

A Volán pénteken kifejezetten rossz helyzetkihasználásának eredményét tehette zsebre: a fehérváriak hiába játszottak jobban a Znojmónál, nem tudtak nyerni, a szétlövésben pedig egy rávezetésből sem tudtak gólt szerezni. Volt hát miért visszavágni.

A találkozó elején a Fehérvár és a Znojmo is elpuskázott egy-egy emberelőnyt, majd a 11. percben először rezdült meg a háló (mármint a kapué…): Derek Ryan indított szólót, majd a szép egyéni megmozdulást pontos lövéssel fejezte be – 0–1!

Az első harmadot a Volán zárta vezetéssel, hogy aztán a Znojmo kilenc perc alatt megfordítsa az állást: előbb Adam Havlík passza után Peter Pucher precíz lökete akadt meg Munro kapujában, majd a játékban nagyon feljavuló csehek a 29. percben Podesva révén is betaláltak. Pucher ezúttal előkészítő volt, az ő lövése jött ki Munróról, Podesva érkezett a kipattanóra és nem is hibázott.

A Fehérvár villámgyorsan válaszolt: Eric Johansson passzolt Palkovics Krisztiánhoz, aki öt méterről kilőtte a hosszú sarkot. Sajnos a harmad végén ismét hazai vezetést mutatott az eredményjelző, egy óriási kavarodás végén David Bartos gyötörte be a korongot, 3–2-re vezetett a záró játékrész előtt a házigazda Znojmo.

A gólpárbaj a harmadik harmadban is folytatódott: a 41. percben Palkovics remek passzal kínálta meg Johanssont, aki védhetetlen lövéssel a hazai kapust – már 3–3! Két egész percig, mert a 43. minutumban Jan Lattner ismét vezetést szerzett a Znojmónak…

A Volán elhibázott egy emberelőnyt – a csapatok egyszer sem találtak be emberfórból a találkozón –, majd a Znojmo nagy lépést tehetett volna a győzelem felé, de a hazaiak kettő az egyben elrontottak egy kontrát. A Volán a végén mindent megpróbált, időkérés után Munro is lejött, ám maradt a 4–3 – a fehérváriak nem tudtak pontot szerezni.

JÉGKORONG, EBEL
23. FORDULÓ
ORLI ZNOJMO (cseh)–SAPA FEHÉRVÁR AV19 4–3 (0–1, 3–1, 1–1)
Znojmo, 2432 néző. Vezette: Erd, Smetana, Hütter, Zehenthofer (mindegyik osztrák)
ZNOJMO: Kacetl – Stehlik, Skadra, Kanko, Haman, Beroun – Plánek, Stach, Stanek, Pucher, Podesva – Hájek, Vosátko, Komínek, Bartos, Jarusek – Hranác, Boruta, Havlík, Trojan, Lattner
FEHÉRVÁR: Munro – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – DaCosta, Pratt, Palkovics, Johansson, Ryan – Sille, Durco, Mihály Á., Sikorcin, Kovács Cs. – Orbán A., Láda B., Tóth A., Benk
Gólok: 10:26: Ryan (0–1). 21:02: Pucher (Havlik, Podesva, 1–1). 29:29: Podesva (Pucher, 2–1). 30:04: Palkovics (Johansson, Ryan, 2–2). 34:20: Bartos (Jarusek, Stanek, 3–2). 41:35: Johansson (Palkovics, 3–3). 43:45: Lattner (Haman, Kanko, 4–3)
Kiállítások: 6, ill. 4 perc

További eredmények: Linz–Klagenfurt 5–3, Ljubljana–Jesenice 5–2, Graz–Zagreb 5–3, Vienna–Villach 2–1. Szabadnapos: Salzburg

 

AZ ÁLLÁS
1. Linz 21 13 4 1 3 82–61 +21 35
2. Klagenfurt 20 13 1 6 72–56 +16 27
3. Olimpija Ljubljana 21 9 3 2 7 58–48 +10 26
4. Salzburg 20 10 2 2 6 70–67 +3 26
5. Medvescak Zagreb 21 9 2 2 8 69–58 +11 24
6. SAPA Fehérvár AV19 21 8 2 3 8 67–65 +2 23
7. Vienna 21 6 3 3 9 71–74 –3 21
8. Znojmo 20 6 2 3 9 54–71 –17 19
9. Graz 21 7 2 12 63–73 –10 18
10. Villach 21 7 1 13 53–63 –10 16
11. Jesenice 21 4 1 5 11 49–72 –23 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik