A zágrábi medvék ismét felfalták a Volánt

Vágólapra másolva!
2013.01.15. 21:43
null
A Volán újfent nem bírt a Medvescakkal (Fotó: Török Attila)
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) 42. fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett a Medvescak Zagrebtől. A horvát együttes ebben az idényben negyedszer győzte le a fehérvári csapatot.

 

1. HARMAD

A Volánnak ez volt a negyedik mérkőzése a Medvescak Zagreb ellen ebben a szezonban, a legutóbbi három találkozót rendre a horvát együttes nyerte meg. A fehérváriak kezdték jobban az összecsapást, többet volt náluk a korong, ám nem tudtak túljárni Michael Ouzas eszén. A 19. percben megszerezte a vezetést a Volán: Vas Márton Mihály Árpádhoz passzolt, aki a bal oldalon átvette a korongot, és a kapus lába között a hálóba vágta. 1–0

2. HARMAD

A második harmad hideg zuhannyal kezdődött a fehérváriak számára: 43 másodperc elteltével egyenlített a Zagreb, Adam Naglich talált be Munro hálójába. A vendégeknek megjött a lövőkedvük a gól után, élénkebben játszottak, és a 28. minutumban fordítottak Brandon Buck révén. Domen Vedlin egy ütközést követően megsérült, nem tudta folytatni a játékot. A második játékrész második tíz percére feljavult a Volán, három és fél perccel a harmad vége előtt ki is tudott egyenlíteni: Frank Banham távoli lövése a kapu felső sarkában kötött ki. A bírók a visszajátszás megnézése után adták meg a találatot. A harmad végén négy percig emberhátrányban játszott a Volán, ám az eredmény nem változott. 2–2

3. HARMAD

Paprikás hangulatban kezdődött a záró szakasz, a pályán és a lelátón egyaránt szinte tapintható volt a feszültség. A harmadban öt kiállítás is volt (három fehérvári, két zágrábi), az utolsó Volán-emberhátrány került a legtöbbe, hiszen a vendégek gólt ütöttek emberelőnyben: Curtis Fraser zseniálisa passzát Sasa Martinovic vágta a magyar kapuba. A hajrában hiába nyomott a Volán, Ouzas lehúzta a rolót, így a Medvescak ismét elvitte a pontokat Fehérvárról, a jelenlegi szezonban negyedik győzelmét aratva a magyar együttes ellen. 2–3

JÉGKORONG EBEL
SAPA FEHÉRVÁR AV19–MEDVESCAK ZAGREB (horvát) 2–3 (1–0, 1–2, 0–1)
Székesfehérvár, 2648 néző. Vezette: Jelinek, Smetana, Dreier, Ettlmayr (mind osztrák)
SAPA FEHÉRVÁR AV19: Munro– Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi – Hetényi P., Pratt, BANHAM, Johansson, Metcalfe – HORVÁTH A., Pozsgai, Mihály Á., Vas M., Kovács Cs. – Varga A., Sofron, Sikorcin, Hajós – Németh A.
MEDVESCAK ZAGREB: OUZAS – Sertich, MARTINOVIC, Greentree, NAGLICH, F. Bouchard – MacAulay, Bozic, MILLER, Buck, C. Fraser – Vedlin, Sijan, Koren, Brine, Kostovic – Trstenjak, Yelovich, Orescanin
Gólok: 18:48: Mihály Á. (Vas M., Horváth A., 1–0). 20:43: Naglich (Greentree, F. Bouchard, 1–1). 27:32: Buck (Martinovic, Miller, 1–2). 36:22: Banham (Pratt, Johansson, 2–2). 53:43: Martinovic (Miller, MacAulay – emberelőny, 2–3)
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
További eredmények: Dornbirn–Graz 3–2 – hosszabbítás után, Klagenfurt–Innsbruck 2–3 – szétlövéssel, Ljubljana–Salzburg 1–5, Vienna–Linz 5–4, Villach–Znojmo 7–4
MESTERMÉRLEG
Jan Neliba: – Csalódott csak az eredmény miatt vagyok. Ha így játszottunk volna eddig is, akkor a felső hatosban lennénk. Ebbe a mérkőzésbe sajnos a bírók is belenyúltak, de a gólszerzéssel továbbra is gondjaink vannak. Ladányi szerződésbontásáról csak annyit szeretnék mondani, hogy régóta nem az elvárt szinten teljesített, többet nem. A szurkolóinkat viszont dicséret illeti, amiért e nehéz időszakban is így kiállnak mellettünk.
Marty Raymond: – Nagyon fegyelmezetten játszottunk, még azután is, hogy sérülés miatt elveszítettüók az egyik védőnket. A kispadról nem lehetett tisztán látni az esetet, de nekem úgy tűnt, magasan volt az ellenfél könyöke. Elsődleges célunk az idényben az első hatba kerülés volt, ezt teljesítettük, mostantól lépésről-lépésre haladunk: először a pályaelőnyt szeretnénk megszerezni, aztán továbbjutni a negyeddöntőből, de a legvégén megnyerni a bajnokságot.
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Vienna 42 23 4 5 10 129–95 +34 59
2. Medvescak Zagreb 42 22 3 6 11 135–105 +30 56
3. Villach 42 22 3 3 14 165–132 +33 53
4. Klagenfurt 41 17 8 2 14 128–118 +10 52
5. Linz 42 19 6 1 16 147–130 +17 51
6. Graz 42 18 4 7 13 133–128 +5 51
7. Znojmo 42 18 3 6 15 140–132 +8 48
8. Salzburg 42 20 1 3 18 156–114 +42 45
9. SAPA Fehérvár AV19 42 17 3 3 19 122–127 –5 43
10. Olimpija Ljubljana 41 16 4 3 18 120–131 –11 43
11. Dornbirn 42 8 5 3 26 123–174 –51 29
12. Innsbruck 42 5 2 4 31 90–202 –112 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik