A Volán nagy csatában legyőzte a bajnokot

KUN BALÁZSKUN BALÁZS
Vágólapra másolva!
2012.12.07. 21:47
null
Sofron István (20) két góllal vette ki a részét a fehérvári győzelemből (Fotó: Fuszek Gábor)
A Sapa Fehérvár péntek este hazai pályán 3–2-re legyőzte a játéknapot a tabella harmadik helyén kezdő, bajnoki címvédő Linz legénységét az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszának 28. fordulójában.

Az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) 2012–2013-as sorozatában eddig két alkalommal találkozott egymással a Sapa Fehérvár AV19 és az EHC Liwest Linz együttese, egy fölényes (4–1) és egy még fölényesebb (7–2) fehérvári győzelem során. Ezúttal szorosabb mérkőzést hozott az összecsapás, amelyen végül 3–2-es sikernek örülhetett Jan Neliba csapata.

1. HARMAD

A kezdő sípszót megelőzően a hazai jégkorong-játékvezetők testületének az elmúlt héten elhunyt elnökére, Árkovics Miklósra emlékeztek közös főhajtással az egybegyűltek. Ezt követően meglehetősen óvatosan kezdődött el a mérkőzés, mindkét csapat visszafogottan terelte a pakkot, mintha még nem lennének tisztában a rivális minden erősségével és gyenge pontjával...

A 3. perc azonban meghozta az első gólt: Vas Márton kevergetett a kapu előtt, lövése kipattant David Leneveu-ről, Sofron István pedig közvetlen közelről értékesítette a lehetőséget (1–0).

A volánosok megnyugodtak, a vendégek pedig hiába erőlködtek, nem jutottak semmire Adam Munro ketrece előtt. Négy perc múltán ismét talpra ugorhatott a jégcsarnokban összegyűlt nézősereg, Mihály Árpád a kapuval szemben, a támadóharmad közepéről lőtt a bal felső sarokba, amivel kétgólosra növelte a fehérvári előnyt (2–0).

„Vérszagra gyűl az éji vad" – mondja a költő, és a Sapa Fehérvár AV19 játékosai is megérezték a két találattal sebzett osztrákok esendőségét: nyomás alá helyezték ellenfelüket, kőkemény védekezésből agresszív támadásokat vezettek, az orrsérülése miatt teljes rácsban játszó Sofron egy szóló végén újfent betalálhatott volna, ha nem állítják meg – szabálytalanul. A gól mellett a retorzió is elmaradt. A harmad további részében a Volán jelentős esélyeit, a Linz a próbálkozásait akarta gólra váltani, meglepő módon utóbbi sikerült. Egy megkérdőjelezhető kiállítást követő osztrák emberelőnyben Shawn Matthias szerzett megkérdőjelezhető találatot. A játékvezetők a videózás után is tartották álláspontjukat, szépített a vendégcsapat két perccel a dudaszó előtt (2–1).

2. HARMAD

A szünetben vélhetően alapos fejmosásban részesítette Rob Daum a linzi csapatot, hiszen a vendégek sokkal aktívabban kezdtek játszani, egyértelműen átvették a mérkőzés irányítását. A harmad 5. percében az elsőhöz hasonló gólt szereztek... volna, de Brett Engelhardt esetében már kisles miatt nem adták meg a játékvezetők. Sem emberelőnyös, sem emberhátrányos szituációkban nem voltak hatékonyak a csapatok, pedig akadt bőven kiállítás.

A speciális sorokban is szerephez jutó jégkorongozók ezalatt kissé elfáradtak, így egyenlő létszámnál sem pörgött fel a játék sebessége, nagy lehetőség egészen a 36. percig nem adódott. Ekkor a Volán szorította be kis időre ellenfelét, két lövés is dördült, áldozat ez esetben nem volt. Két perccel később a másik kapu előtt Mike Oullette sikolyt csalt elő a nézőtéri női torkokból, ám Adam Munro elképesztő mozdulattal hárítani tudta lövését.

3. HARMAD

Egy perc sem telt még el a záró játékrészből, amikor Frank Banham megindult a linzi kapu felé, lövését azonban ugyanúgy hárította David Leneveu, mint nem sokkal később visszaadott korongjából Eric Johansson próbálkozását. Sorcsere után Vas Márton is megkínálta az osztrákok hálóőrét, tökéletesen látszott, hogy az Alba Volán el akarja dönteni a meccs sorsát.

A Linz természetesen nem szerette volna mindezt, pár kőkemény ütközéssel visszafogottabbá tette a hazaiakat, sőt a harmad 8. percében már hatalmas szükség volt Munro kapus reflexeire, Marc-Andre Dorion alaposan megtornáztatta távoli lövésével. Egy perccel később már nem volt kegyelmes a Fehérvár: Ladányi passza után Sofron betalált Leneveu lábai között, ezzel pedig megszerezte saját maga második, csapata harmadik találatát (3–1).

Szinte azonnal lehetőséget kaptak a vendégek a felzárkózásra, hiszen a bírók kiállították Kovács Csabát. A támadó talán még mindig nem érti, hogy miért – a szurkolókkal egyetemben. Az esélyt azonban nem is igazán elszalasztotta a Linz, sokkal inkább nem adták meg a védekező fehérváriak. Sofron újra veszélyeztetett, de Ladányi is növelhette volna a hazai előnyt, amely egyre kevésbé tetszett az osztrákoknak. Három perccel a vége előtt Shawn Matthias keveredett szócsatába Juraj Durcóval, majd a következő játékmegszakításnál is forrtak az indulatok.

Ám mielőtt tettek követhették volna a szavakat, Rob Daum időt kért, majd mindent egy lapra feltéve lehozta kapusát, és hat mezőnyjátékossal vágott neki a harmad utolsó két és fél percének. 1:47 volt a végső dudaszóig, amikor a taktika beválni látszott, és Brett Engelhardt egyetlen gólra csökkentette a két csapat közötti különbséget (3–2).

A hátralévő időt azonban már kihúzta a Sapa Fehérvár AV19, és nagyon értékes két pontot gyűjtött a Linz ellen, amellyel megelőzte a címvédőt az EBEL tabelláján.

„A LINZNEK MÁR NAGYON ELEGE LEHET BELŐLÜNK”
EBEL
ALAPSZAKASZ, 28. FORDULÓ
Sapa Fehérvár AV19–Linz 3–2 (2–1, 0–0, 1–1)
Székesfehérvár, 3247 néző. Vezette: Altersberger, Jelinek, Ettlmayyr (mindhárom osztrák), Németh M.
SAPA FEHÉRVÁR AV19: MUNRO – SILLE, ORBÁN, Benk, Bailey, Magosi – Pratt, Durco, Banham, Johansson, Metcalfe – HETÉNYI P., HORVÁTH A., SOFRON, Vas M., LADÁNYI – Pozsgai, Tokaji, Mihály Á., Sikorcin, Kovács Cs.
BLACK WING LINZ: LeNeveu – Murphy, Hedlund, Irmen, Oullette, Lebler – MacDonald, Dorion, Baumgertner, MATTHIAS, Engelhardt – R. Lukas, MITTERDORFER, Grabher Meier, Oberkofler, Mairitsch – Scholz, Mayr, Spannring, P. Lukas, Macierzynski
Gólok: 2:23: Sofron (Vas M., Ladányi, 1–0). 6:33: Mihály Á. (Kovács Cs., Sikorcin, 2–0). 17:50: Matthias (emberelőny, 2–1). 48:54: Sofron (Ladányi, 3–1). 58:13: Engelhardt (Matthias, Baumgertner, 3–2)
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
Jan Neliba: – Erős ellenfelet sikerült legyőznünk, ráadásul a Linz hosszú ideje nyerő sorozatban volt. A saját harmadunkból nehezen tudtunk kijönni, de ez szerencsére idővel változott, sikerült velük pariba kerülni. Szeretném kiemelni Adam Munro és Sofron István játékát, akik sokat tettek hozzá ehhez a győzelemhez.
Rob Daum: – Elveszítettük a mérkőzést, de nem tudok szemrehányást tenni ezért csapatomnak. Megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy döntetlent játsszunk vagy meg is nyerjük a mérkőzést. Egyszerűen ilyen a jégkorong, hiába játszol jól, nem jön mindig a győzelem, igaz, ehhez hozzájárult az is, hogy a hazaiak kapusa nagyszerűen védett.
A 28. FORDULÓ TÖBBI EREDMÉNYE
Villach–Vienna 2–1
Innsbruck–Salzburg 1–4
Graz–Klagenfurt 4–2
Dornbirn–Znojmo 1–6
Olimpija Ljubljana–Medvescak Zagreb 3–2
AZ ÁLLÁS
1. Vienna 28 15 3 3 7 86–61 +25 39
2. Medvescak Zagreb 28 15 2 3 8 95–75 +20 37
3. Villach 28 14 3 2 9 115–93 +22 36
4. Graz 28 13 3 4 8 98–87 +11 36
5. SAPA Fehérvár AV19 28 14 2 3 9 99–89 +10 35
6. Linz 28 12 5 1 10 98–89 +9 35
7. Znojmo 28 13 2 4 9 102–92 +10 34
8. Klagenfurt 28 10 5 2 11 82–86 –4 32
9. Salzburg 28 11 1 3 13 104–87 +17 27
10. Olimpija Ljubljana 28 10 2 2 14 81–94 –13 26
11. Dornbirn 28 5 4 3 16 85–114 –29 21
12. Innsbruck 28 3 1 3 21 66–144 –78 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik