A Volán győzelemmel kezdte ünnepi menetelését

Vágólapra másolva!
2010.12.21. 21:33
null
Ötször ünnepelhettek a fehérvári játékosok (Fotó: Mirkó István - archív)
A Sapa Fehérvár AV 19 hazai jégen fontos győzelmet aratott a ligautolsó Jesenice ellen az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) 28. fordulójában.

Fontos győzelemmel kezdte nehéz ünnepi sorozatát a Sapa Fehérvár AV 19: a fehérváriak 5–3-ra nyertek a Jesenice ellen. Az EBEL versenynaptára az ünnepekkor pörög fel: 19 nap alatt összesen 10 mérkőzést játszanak a mieink, ezen belül egyszer hét nap alatt ötöt.

SZAVAZÁS

Ön szerint bejut-e a Sapa Fehérvár AV19 az EBEL 2010–2011-es szezonjának rájátszásába?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A main kívül játéknap lesz december 23., 26., 28., 30., január 1., 2., 4., 7. és 9. is, csak ezután következik pár napi szünet. És a sorsolás sem különösebben kegyes: a tíz fordulóból négyszer játszik itthon a csapat, hatszor idegenben.

Székesfehérvárra jön a Jesenice után a Graz, a Ljubljana és a Linz, míg a Fehérvár megy Bécsbe, Villachba, Klagenfurtba, Zágrábba, Salzburgba és megint Bécsbe. Ezen sorozat után kellene legalább úgy állnia, hogy legyen még esélye a rájátszásra, de inkább jobban.

Éppen ezért volt fontos a ligautolsó Jesenice elleni győzelem, és szerencsére a Volán hozta is a kötelezőt. Az első harmad feléhez közeledve a fehérváriak Artyom Vaszjunyin találatával szerezték meg a vezetést, a második játékrészben pedig emberhátrányból növelték előnyüket, ekkor Kovács Csaba volt eredményes – Eric Johansson mindkét találat előkészítéséből szerepet vállalt.

A játékrész hajrájában Ladányi Balázs révén emberelőnyből is betalált a Volán, így megnyugtató, 3–0-s hazai előnnyel kezdődött meg az utolsó harmad. Amelyből csupán 56 másodperc telt el, amikor Mihály Árpád megszerezte a negyedik fehérvári gólt is.

Igaz, a hajrában a Jesenice is magára talált, és három gólt is szerzett, de szerencsére a Volán Vas Márton emberelőnyös góljával bebiztosította a győzelmet.

 

 JÉGKORONG, EBEL
28. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV19–ACRONI JESENICE 5–3 (1–0, 2–0, 2–3)
Székesfehérvár, 3100 néző. Vezette: Jelinek, Hollenstein, Hütter (mindhárom osztrák)
FEHÉRVÁR: HETÉNYI Z. – HORVÁTH A., TOKAJI, Sofron, Vas M., Ladányi – Ackeström, Jobb, Palkovics, JOHANSSON, Mihály Á. – Orbán, Durco, Kovács Cs., Fekete D., Benk – Maklári, VASZJUNYIN, Nagy G.
JESENICE: O'Keefe – Pretnar, Werner, Sabolic, Ticar, LYSAK – Nolan, Erman, Zidan, CAVOSIE, Jeglic – Beckett, Susanj, Kuralt, Hafner, Manfreda – Brus, Dolinsek.
Gólok: 9:28: Vaszjunyin (Johansson, Nagy G., 1–0). 25:41: Kovács Cs. (Ackeström, Hetényi Z. – emberhátrány, 2–0). 36:27: Ladányi (Horváth A. – emberelőny, 3–0). 40:56: Mihály Á. (Palkovics, Johansson, 4–0). 49:48: Lysak (Zidan, Hafner, 4–1). 53:31: Cavosie (Pretnar, Lysak, 4–2). 54:38: Vas M. (Horváth A., Ladányi – ee., 5–2). 55:31: Lysak (Beckett, Cavosie, 5–3)
Kiállítások: 18, ill. 16 perc
További eredmények: Graz–Vienna 3–4, Klagenfurt–Villach 4–5 – hosszabbítás után, Linz–Ljubljana 7–0, Salzburg–Zagreb 2–3 – h. u.

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Klagenfurt 28 18 4 4 2 109–  76 48
  2. Salzburg 28 14 4 2 8 117–  89 38
  3. Vienna 28 13 5 1 9 118–  87 37
  4. Villach 28 13 3 1 11 103–  89 33
  5. Graz 28 11 2 2 13   85–  85 28
  6. Zagreb 28 8 4 4 12   91–  92 28
  7. Ljubljana 28 10 2 2 14   87–111 26
  8. Linz 28 8 2 5 13 72–87 25
  9. FEHÉRVÁR 28 7 3 4 14   82–113 24
10. Jesenice 28 9 4 15   77–112 22
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.      
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik