A Volán a Ljubljana elleni hazai vereséggel kezdte a középszakaszt

Vágólapra másolva!
2013.01.22. 21:39
null
A Fehérvár harcolt, de kikapott a rájátszás nyitányán (Fotó: Grnák László)
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság középszakaszának első fordulójában az Olimpija Ljubljana egygólos győzelmet aratott a Sapa Fehérvár AV19 vendégeként. A régi riválisnak számító szlovénok – akik egy éve a negyeddöntőben törtek borsot a fehérváriak orra alá – ledolgozták ponthátrányukat, és pontelőnyre szert téve megelőzték a Volán az alsóházban.

1. harmad

Rettentően igazságtalan játék a jégkorong. Ezt a következtetést vonhattuk le a találkozó első húsz percét követően, amelyben félelmetes tempót diktált a Volán, rengeteg akciót vezetett, és fejezett be lövéssel, Andrej Hebar harmad közepén szerzett találatával mégis a fegyelmezetten védekező, néha ellentámadásba is átmerészkedő, de olyan nagy gólveszélyt nem jelentő vendégek jutottak előnyhöz (0–1).

2. harmad

SZAVAZÁS

Az alsóházba jutó Volán negyeddöntős lesz-e az EBEL 2012–2013-as szezonjában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Amihez az első felvonásban kevés volt húsz perc, ahhoz a másodikban elég volt 22 mp. Nevezetesen a fehérvári találathoz. Kellett hozzá az „öltözőben maradó” ljubljanai védelem, és a korongot a kapu elé belövő Orbán Attila. A korong az őrizetlenül hagyott Kyle Baileyhez jutott, akinek nem volt nehéz dolga azt gólra váltani.

Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, mindkét csapat előtt felváltva adódtak gólszerzési lehetőségek: a hazaiaknak több, a vendégeknek veszélyesebb. Mégis derült égből villámcsapásként jött az újabb szlovén gól. A jobb szélen meginduló Chris D'Alvise rövidbe behúzott góljánál a szöget nem tökéletesen záró Adam Munro felelőssége is felmerült. A másodszor is gólhátrányba kerülő Volán csak egy picit tört meg, amit azonnal újabb góllal büntettek a vendégek, akik közül ki kell emelni név szerint a remek napot, és több bombát kifogó kapust, Jerry Kuhnt (1–3).

3. harmad

Nem jutott közelebb a megoldáshoz, és ami nagyobb gond volt ennél, ellenfeléhez sem a Volán. Peregtek a percek, a jégen klasszikus play off-csatákat idéző küzdelmet láthattunk – talán csak a sportszerűség, a kevés kiállítás volt az, ami mást mondatott velünk –, amelyben nem segítette a fehérváriak felzárkózási törekvéseit, illetve egyenlítési terveit, hogy a 44. percben Sille Tamás, majd az 51. percben Frank Banham jutott a kiállítás sorsára, így jobbára védekezni kényszerültek. Nem úgy az 55. percben, amikor emberelőnyhöz jutottak. Alig több mint négy perc volt hátra a harmadból, amikor kihasználta a fórt a Volán: Banham hozta fel egygólos hátrányra a házigazdát.

A kiegészülő vendégcsapat is beszorult saját térfelére. Kuhn kapus égett ezer fokon, ebbe belefért, hogy kétszer dobta fel magát, eljátszva a nagyhalált. Ráadásul estében látványosan eldobta a sisakját. Mindkétszer védőtársai lökték rá a fehérvári csatárokat a kapusra... Sikorcin Ladislav azonban az 58. percben a kiállítás sorsára jutott, de követte őt bő egy perccel később Damjan Dervaric is, így jöhetett a fehérvári időkérés. 1:28 perccel a vége előtt, mínusz egynél felvetődhetett Munro lehozatala, amely mezőnyben emberelőnyhöz juttatta a házigazdákat. A végére letelt Sikorcin kiállítása is, hat a négyben támadhatott a Volán, Vas Márton bombájánál már mindenki gólt kiálthatott, de Kuhn abba is bele tudott érni, a korong a kapu tetejére perdült, a mérkőzés utolsó említésre érdemes momentumaként (2–3).

EBEL, RÁJÁTSZÁS, ALSÓHÁZ (7–12. HELY), 1. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV19–TELEMACH OLIMPIJA LJUBLJANA (szlovén) 2–3 (0–1, 1–2, 1–0)
Székesfehérvár, 3012 néző. V: Erd, Smetana, Smeibidlo (mindhárom osztrák), Németh M.
FEHÉRVÁR: Munro – Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi – Pratt, Durco, Banham, Sikorcin, F. Novák – Horváth A., Hetényi P., Sofron, Vas M., – Pozsgai, Tokaji, Mihály Á., Metcalfe, Németh A. Edző: Jan Neliba
LJUBLJANA: KUHN – Thomas, COULOMBE, De Vergilio, McBride, D’Alvise – Cvetek, Erman, Z. PANCE, VERLIC, HEBAR – DERVARIC, Ograjensek, Ankerst, Music, E. Pance – Pesjak, M. Hocevar, Ropret. Edző: Bojan Zajc:
Gólok: 11:00: Hebar (Z. Pance, Kuhn, 0–1). 20:22: Bailey (Orbán, Magosi, 1–1). 35:48: D’Alvise (Coulombe, McBride, 1–2). 36:42: Verlic (Hebar, Z. Pance, 1–3). 55:41: Banham (Mihály Á., F. Novák – emberelőny, 2–3)
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
Jan Neliba: – Kétségtelen, hogy végigdaráltuk a mérkőzést, keményen dolgoztunk, s ifjúsági vagy juniorcsapat esetében elégedett is lettem volna ezzel a teljesítménnyel, de egy felnőttcsapattól többet várok. Hazai pályán két gólt értünk el, ez rettentően kevés, a helyzetkihasználásunkon feltétlenül javítanunk kell. A közönségünk csodálatos, mögöttünk áll mindig, annak ellenére is, hogy a csapat nem tud nyerni. Mindig ragyogó hangulatot teremtenek, kiállnak értünk, és értékelik azt, hogy a csapat nem adja fel.
Bojan Zajc: – Nagyon fontos győzelmet arattunk, igaz, a bajnokság ezen szakaszában minden mérkőzés kiemelten jelentős. Okosan játszottunk, úgy, ahogy idegenben kell, fegyelmezettek voltunk, kevés kiállítást szedtünk össze. Tudtuk jól, hogy a Fehérvár előbb-utóbb hibázni fog, és ezt ki kell várnunk. Hibáztak is, mi pedig ki tudtuk használni.
További eredmények:
FELSŐHÁZ: Villach–Medvescak Zagreb 4–2 (1–1, 1–1, 2–0), Graz–Linz 4–7 (2–0, 2–5, 0–2), Klagenfurt–Vienna 0–3 (0–2, 0–1, 0–0)
ALSÓHÁZ: Znojmo–Innsbruck 2–3 (0–0, 1–0, 1–2), Salzburg–Dornbirn 5–4 – szétlövéssel (0–3, 4–1, 0–0, 0–0, 1–0)

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Vienna 1 1 3–0 3 6
2. Villach 1 1 4–2 2 3
3. Medvescak Zagreb 1 1 2–4 –2 3
4. Linz 1 1 7–4 3 2
5. Graz 1 1 4–7 –3 2
6. Klagenfurt 1 1 0–3 –3 0
AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
1. Salzburg 1 1 5–4 1 5
2. Znojmo 1 1 2–3 –1 4
3. Olimpija Ljubljana 1 1 3–2 1 3
4. Innsbruck 1 1 3–2 1 2
5. Sapa Fehérvár AV19 1 1 2–3 –1 2
6. Dornbirn 1 1 4–5 –1 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik