A Volán 4-1-es vezetésről a túlórában bukott el Dornbirnban

Vágólapra másolva!
2012.12.02. 19:58
null
A Volán négy góllal egy ponthoz jutott a Dornbirn vendégeként (Fotó: NS-archív, Pozsonyi Zita)
Az élvonalbeli osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszának 27. fordulójában a Sapa Fehérvár AV 19 túlórás mérkőzésen kapott ki az újonc Dornbirn vendégeként úgy, hogy a 40. percig 4–1-re, illetve az 57. percben is még 4–2-re vezetett.

1. harmad

Az első kiállítás, de az első gól is a vendégeké volt, akik a kiegyenlített játékrész 15. percében első fórjukat rögtön gólra váltották, ami Harlan Pratt érdeme volt. Azért unatkozni Adam Munrónak sem volt lehetősége, viszont mind a tíz kapujára tartó lövést hárította, ha a védőkön egyáltalán túljutott a korong (0–1).

2. harmad

Rögtön a kezdés után elcserélte magát a Volán, de az újabb kivédekezett emberhátrányt követően megint csak a vendégek voltak eredményesek: Hajós Roland talált be Patrick Desrochers kapujába. A kétgólos hátrányba kerülő Dornbirnnak gyorsan összejött a szépítés, Benk András ellen viszont nem volt ellenszerük: a fehérvári támadó három perc alatt duplázott, és megnyugtató előnyhöz juttatta övéit. A végjátékban zsúfolt volt a Volán büntetőpadja: alighogy lejárt Tyler Metcalfe kiállítása, máris elfoglalta a helyét Hetényi Péter, hogy szűk perc elteltével helyet szorítson maga mellett Tokaji Viktornak. Öt a három ellen már nem úszta meg a kapott gólt a Volán, de így is kétgólos előnnyel várhatta a záró felvonást (2–4).

3. harmad

A harmadik játékrészben a vendégek elsősorban előnyük megőrzésére törekedtek, amit sokáig sikerrel abszolváltak. Az 57. percben azonban egyre csökkent a két csapat közötti különbség, majd Munro szedett össze két percet. Az utolsó percre a Dornbirn kapusa is lekorcsolyázott, hatan támadhattak négy fehérvári mezőnyjátékos ellen, és mikor fellélegezhettek volna a már kiegészülő vendégek, 59:28-nál egyenlítettek a házigazdák, jöhetett a ráadás (4–4).

Hosszabbítás

Amely nem tartott sokáig, egészen pontosan 77 mp-ig, akkor érkezett – a mérkőzésen Michael Henrichhez hasonlóan – másodszor Luciano Aquino, és egy vesztett meccsen végül két ponthoz juttatta övéit (5–4).

„MEGNYERT MÉRKŐZÉST VESZTETTÜNK EL”
EBEL, ALAPSZAKASZ, 27. FORDULÓ
DORNBIRNER BULLDOGS (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 5–4 (0–1, 2–3, 2–0, 1–0) – h. u.
Dornbirn, 1890 néző. V: Falkner, Potocan, Nikolic, Nothegger (mind osztrák)
DORNBIRNER: Desrochers – D’Aversa, Printz, Putnik, Henrich, Aquino – Magnan-Grenier, Slivnik, Kozek, Bois, MacMillan – Aarsson, Fussenegger, Wilfan, Lebler, Feichtner – Trummer, Häussle, Glanznig
FEHÉRVÁR: Munro – Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi B. – Pratt, Durco, Banham, Johansson, Metcalfe – Horváth A., Hetényi P., Sofron, Vas M., Ladányi – Pozsgai, Tokaji, Kovács Cs., Sikorcin, Hajós
Gólok: 14:40: Pratt (Johansson – emberelőny, 0–1). 25:38: Hajós (Sikorcin, Kovács Cs., 0–2). 27:17: Henrich (Aquino, Lebler, 1–2). 32:46: Benk (Orbán, Magosi B., 1–3). 35:58: Benk (Magosi B., Sille, 1–4). 39:54: Aquino (Kozek, D’Aversa – kettős ee., 2–4). 56:39: Henrich (D’Aversa, Aquino, 3–4). 59:28: Kozek (D’Aversa, Aquino, 4–4). 61:17: Aquino (MacMillan, 5–4)
Kiállítások: 4, ill. 16 perc
MESTERMÉRLÉG
Jan Neliba: – A harmadik harmad elején elhibázott három ziccerünk meghatározó volt, utána pedig kaptunk két szerencsétlen gólt. Irányítottunk. A döntő pillanatokból nem jöttünk ki jól. A nyolc kiállításból kettőt éreztem jogosnak, a többit még határesetnek sem…

További eredmények: Klagenfurt–Vienna 4–2 (0–1, 1–1, 3–0), Villach–Medvescak Zagreb 11–2 (4–1, 6–1, 1–0), Graz–Innsbruck 6–4 (3–1, 1–1, 2–2), Linz–Olimpija Ljubljana 4–1 (1–0, 1–1, 2–0), Znojmo–Salzburg 4–3 (1–0, 1–2, 1–1, 1–0) – h. u.


AZ ÁLLÁS
1. Vienna 27 15 3 3 6 85–59 +26 39
2. Medvescak Zagreb 27 15 2 3 7 93–72 +21 37
3. Linz 27 12 5 1 9 96–86 +10 35
4. Villach 27 13 3 2 9 113–92 +21 34
5. Graz 27 12 3 4 8 94–85 +9 34
6. SAPA Fehérvár AV19 27 13 2 3 9 96–87 +9 33
7. Znojmo 27 12 2 4 9 96–91 +5 32
8. Klagenfurt 27 10 5 2 10 80–82 –2 32
9. Salzburg 27 10 1 3 13 100–86 +14 25
10. Olimpija Ljubljana 27 9 2 2 14 78–92 –14 24
11. Dornbirn 27 5 4 3 15 84–108 –24 21
12. Innsbruck 27 3 1 3 20 65–140 –75 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik