A megtámadott edző egyelőre marad Miskolcon

Vágólapra másolva!
2011.03.25. 11:01
Címkék
Ismeretlenek viperával támadtak a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának vezetőedzőjére, Robert Deverre. A kanadai szakember szerencsére nem szenvedett súlyos sérülést, azonban kérdés, hogy egy ilyen esemény után folytatja-e a tavaly nyáron megkezdett munkát.

Robert Dever egy év alatt sikeredző lett Miskolcon. A borsodi megyeszékhelyen múlt nyár óta dolgozó kanadai szakember óriási bravúrral az ob I negyedik helyére kormányozta a Jegesmedvéket, akik az elődöntő első mérkőzésén még a Fehérvártól is csak szétlövéssel kaptak ki. Ő is hozzájárult ahhoz, hogy Miskolc újra hokifellegvár legyen, hogy újra hokiszeretőkkel teljen meg a város impozáns jégcsarnoka. Azonban...

Bob Devert aljas támadás érte (Fotó: Tumbász Hédi)
Bob Devert aljas támadás érte (Fotó: Tumbász Hédi)

...valakinek talán éppen a kanadai edző sikerei szúrják a szemét, és az a valaki ezt egyértelműen jelezte. A múlt pénteken az éppen az elődöntő utolsó mérkőzéséről hazafelé tartó miskolci edzőt egy ismeretlen aljas módon, viperával támadta meg az utcán. Az ellenség valószínűleg csak rá akart ijeszteni Deverre, ugyanis az alumíniumbottal „csak" egyet vágott a combjára, aztán elfutott.

A rendőrségi nyomozás végéig az érintettek semmit sem mondhatnak az ügyről, azonban a városi legendák alapján nem ez volt az első eset az utóbbi időben, hogy a jégkorongcsapat valamelyik trénerére támadtak.

Állítólag módszeresen próbálják megfélemlíteni a kanadai szakembert és segítőjét, Mayer Pétert, akinek a kocsiját korábban savval öntötték le, míg Dever autójának a kerekeit szúrták ki.

A fenti eseményekből kikövetkeztethető, hogy kisstílű bűnözőkről van szó, azonban a cél (megfélemlítés) szempontjából ezek a módszerek is hatásosak lehetnek.

A kanadai edzőtől eddig csak egy rövid idézet került fel az internetre, amelyben annyit mondott, hogy az ügyet a rendőrségre bízza.

Dever a most véget érő idényben bizonyította, hogy azon külföldi edzők közé tartozik, akik segíthetik a sportág fejlődését hazánkban. Aki ott volt a Jegesmedvék Volán elleni hazai meccsein az elődöntőben, a saját bőrén érezhette, micsoda szeretet övezi az újjászülető csapatot és a kanadait.

A tréner a történtek ellenére még Magyarországon tartózkodik, eredeti terveinek megfelelően csak jelenlegi szerződése lejártakor, március 30-án utazik vissza Kanadába. Addig pedig a miskolci vezetők próbálják meggyőzni a szerződéshosszabbításról. Kérdés, mennyivel lesz nehezebb maradásra bírni a történtek után...

„Egyelőre azt sem tudom, hogyan fejezzük be az idényt, nemhogy azt, mi lesz jövőre – utalt az anyagi gondokra a klub elnöke, Egri István, aki így még edzőjének sem tud nagy ígéreteket tenni. – Bob Deverrel jó a kapcsolatom. Őt az motiválja, hogy jövőre még az ideinél is jobb csapatot építhessen, és szerintem nem befolyásolják azok az elmebetegek, akik rátámadtak."

Remélhetőleg így van, de az biztos, hogy Bob Dever nemcsak pozitív élményekkel tér haza Kanadába. Pedig csapata eredményei alapján hosszasan mesélhetne a magyar jégkorongot övező lelkesedésről és szeretetről, az orvtámadás azonban könnyen kifakíthatja a korábbi szép emlékeket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik