A listavezető Vienna két góllal kikapott Fehérváron

Vágólapra másolva!
2012.11.14. 21:35
null
Pratt (balra) góllal, Munro bravúrokkal segítette győzelemhez hazai jégen a Volánt (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszának 20. fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 pályaválasztóként két góllal nyert az éllovas Vienna ellen. A fehérváriak a tizenegyedik győzelmüket aratták, a kilencediket a rendes játékidőben.

Három nappal a balul sikerült olimpiai előselejtező után bizony nem egyszerű meccset játszani. Márpedig a válogatott gerincét adó Alba Volánnak szerdán már komoly riválissal kellett szembenéznie. Gyaníthatóan könnyebb hétközi elfoglaltságot is el tudtak volna képzelni a fehérvári hokisok, igaz, a magyar válogatottban is szerepet kapóknak egy esetleges győzelem mindenképpen gyógyírt jelenthetett a hétvégi sebekre.

A mérkőzésre nem nevezték Pozsgai Tamást, aki a válogatottban összeszedett sérülése miatt pihent, így Hajós Roland került be a keretbe, a kapuban pedig Adam Munro kezdett.

1. harmad

Az, hogy Székesfehérvárra a listavezető látogatott, az leginkább az újságból derült ki, a mutatott produkcióból ugyanis erre nem jöhetett rá senki. A Volán rendkívül kemény iramot diktált, amiben ugyan partner volt az ellenfél, de a helyzetek elsősorban a bécsi kapu előtt alakultak ki. A 6. percben a vezetést is megszerezte a Fehérvár, Ladányi Balázs mesterien tette a korongot a kilépő Vas Márton elé, aki az adódó ziccert nem hibázta el. „Még, még, még, ennyi nem elég" – harsogták a hangfalak a Republic, jégpályákon igen népszerű nótáját, és mire a végére ért a refrén, kezdődhetett elölről minden. Az első gól után 18 másodperccel Mihály Árpád tette le Harlan Prattnek a korongot lövésre, a védő nem is habozott sokat, hatalmas gólt ragasztott Fabian Weinhandl kapujába.

Kezdeményezőbb volt a Volán, ami a helyzetek és a lövések számán is jól látszott, a támadásai folyamatos veszélyt jelentettek kapura. A harmad vége előtt a vendégek emberelőnyben próbálkozhattak, aminek az első másodperceiben Sikorcin Ladislav ziccert hibázott. Tegyük hozzá, a játékvezetők elegánsan szemet hunytak a vele szemben, kétperces büntetést érdemlően szabálytalankodó osztrák védő munkája felett. A dudaszó előtt ugyan néhány meleg pillanat akadt a hazai kapu előtt is, de Adam Munro és a védők állták a sarat (2–0).

2. harmad

A szünetben egy bátrabb Volán-szurkoló kijelentette: „Ma jó napunk van ám, nyerünk!" Mire a mellette álló hevesen csitítani kezdte, hogy a Bécs az a Bécs, és ezt 20 perc játék után felelőtlenség kijelenteni, elkiabálni meg pláne nem szabad. Hogy utóbbinak mennyire igaza volt, azt a második harmadban valószínűleg társa is belátta. Lényegesen összeszedettebben támadtak a vendégek, és a védekezésüknek köszönhetően kevesebb lehetőséget adtak a támadásra a Volánnak. Munro bravúrjaira is nagy szükség volt, igaz, a 29. percben már ő is tehetetlen volt: Mario Seidel góljával szépített a Vienna. Az iramra továbbra sem lehetett panasz, hajtós, izgalmas meccset játszottak a csapatok. Mindkét oldalon akadt lehetőség a gólszerzésre, a játékrész végén jobbára a bécsieknek, de az eredmény nem változott (2–1).

3. harmad

A lendület kitartott a záró felvonásra is, helyzet mindkét kapu előtt akadt szép számmal. Egy-egy emberelőny formájában kapott lehetőséget a gólszerzésre mindkét csapat, de csak helyzetig jutottak. Ahogy fogyott az idő, úgy vették át az irányítást a bécsiek, míg a hazaiaknak maradt a kontrajáték és a stabil, biztos védekezés. A vége előtt 2 perc 50 másodperccel Harlan Prattet fogásért a büntetőpadra küldték a játékvezetők. A kiállítás első másfél percében nem tudta kiütni a harmadból a korongot a Volán, így cserélni sem tudott. Hol a jégen fekve tartották távol a kaputól a korongot, de a kapuban Munro sem unatkozott. A kiállítás utolsó 10 másodpercére még a kapusát is levitte a Vienna, de ez sem segített. Sőt! Alighogy kiegészült a Volán Sofron István mindent eldöntött üres kapuba lőtt góljával (3–1).

A Fehérvár egymás után háromszor játszik idegenben, sorrendben: pénteken az Innsbruck, vasárnap a villachiak, kedden pedig a Salzburg ellen korcsolyázik jégre.

SAPA FEHÉRVÁR AV19–VIENNA CAPITALS 3–1

„TÖKÉLETES VOLT AZ ÖSSZHANG!”

EBEL, ALAPSZAKASZ, 20. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–UPC VIENNA CAPITALS 3–1 (2–0, 0–1, 1–0)
Székesfehérvár, 3179 néző. V: Podlesnik (osztrák), Trilar (szlovén), Németh M., Soós D.
FEHÉRVÁR: MUNRO – SILLE, ORBÁN, Benk, Bailey, Magosi B. – PRATT, Durco, Banham, Johansson, Metcalfe – Hetényi P., Horváth A., SOFRON, VAS M., LADÁNYI – Tokaji, MIHÁLY Á., Sikorcin, Kovács Cs. – Hajós
VIENNA: Weinhandl – Klimbacher, A. Lakos, Rotter, Gratton, Fortier – Bjornlie, Potter, Romano, SOARES, SEIDL – Fraser, P. Lakos, Draschkowitz, Olsson, Schlacher – Schweda, Pinter, Schiechl
Gólok: 5:43: Vas M. (Horváth A., Ladányi, 1–0). 6:01: Pratt (Mihály Á., Sikorcin, 2–0). 28:52: Seidl (Romano, Soares, 2–1). 59:39: Sofron (Munro, Tokaji – üres kapu, 3–1)
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
További eredmények: Klagenfurt–Znojmo 1–2 (0–2, 0–0, 1–0), Villach–Graz 5–7 (3–3, 1–2, 1–2), Innsbruck–Salzburg 2–5 (0–2, 1–1, 1–2), Dornbirn–Linz 3–5 (1–1, 0–2, 2–2), Medvescak Zagreb–Olimpija Ljubljana 1–4 (1–2, 0–2, 0–0)
AZ ÁLLÁS
1. Vienna 20 12 3 1 4 69–44 +25 31
2. Medvescak Zagreb 20 12 1 3 4 72–48 +24 29
3. Villach 20 12 2 1 5 88–67 +21 29
4. Znojmo 20 10 1 3 6 75–67 +8 25
5. Klagenfurt 20 9 3 1 7 64–62 +2 25
6. SAPA Fehérvár AV19 20 9 2 1 8 62–65 –3 23
7. Linz 20 8 3 9 75–73 +2 22
8. Graz 20 7 2 4 7 68–69 –1 22
9. Salzburg 20 8 1 2 9 79–62 +17 20
10. Olimpija Ljubljana 20 7 1 1 11 62–72 –10 17
11. Dornbirn 20 3 2 3 12 57–83 –26 13
12. Innsbruck 20 1 1 2 16 48–107 –59 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik