A későn ébredő Volán kikapott a Villachtól

Vágólapra másolva!
2011.02.13. 20:27
Címkék
A Sapa Fehérvár AV 19 hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett a Villachtól az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) alapszakaszának 49. fordulójában.

A fehérváriak újabb vereségükkel még nehezebb helyzetbe kerültek (Fotó: Mirkó  István)
A fehérváriak újabb vereségükkel még nehezebb helyzetbe kerültek (Fotó: Mirkó István)

 

A Volán most már gyakorlatilag minden meccsén győzelmi kényszer alatt lép pályára, ami nyilván nem könnyíti meg a sorozatterhelés és a kisebb-nagyobb sérülések által kifacsart játékosai helyzetét. Talán ez is közrejátszott abban, hogy csakúgy, mint a Vienna Capitals elleni pénteki mérkőzésen, most is hamar hátrányba kerültek.

Joshua Langfeld találatát pontosan négy perccel egy újabb villachi gól követte, Derek Damon a saját maga által kiharcolt büntetőt értékesítette. Hiába volt ugyanannyi a kapura lövések száma mindkét oldalon (11–11), az első harmad után 2–0-ra a VSV vezetett.

A Fehérvár helyzete a 25. percben tovább romlott, ezúttal azonos létszámnál kapott gólt. Palkovics Krisztián még a második játékrész vége előtt szépíteni tudott Mihály Árpád passzát követően, a záró harmad negyedik percétől pedig még inkább bízhattunk a feltámadásban, hiszen Vas Márton is betalált.

Már csak egy gól kellett volna a hosszabbítás kiharcolásához, ez azonban nem jött össze, ami azt jelenti, hogy a Fehérvár megint kicsit távolabb került a rájátszástól. Még öt forduló van hátra az alapszakaszból, az előtte álló két csapattól pedig négy pontra van leszakadva a Volán.

REMÉNYKEDÉS „A MÁSIK OLDAL” SEGÍTSÉGÉBEN
 
   

 

EBEL 
49. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV19–REKORD FENSTER VSV 2–3 (0–2, 1–1, 1–0)
Székesfehérvár, 3400 néző. Vezette: Veit, Newerkla, Siegl (mindhárom osztrák)
FEHÉRVÁR: Bálizs – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Ackeström, Kranjc, PALKOVICS, Johansson, MIHÁLY Á. – Orbán, Durco, Benk, Holéczy, Kovács Cs. – Jobb, Tóth A., Vaszjunyin
VILLACH: STARKBAUM – Altmann, Unterluggauer, KRISTLER, Kaspitz, Toff – Kuznik, Mitchell, M. Raffl, Damon, Langfeld – Bacher, Degon, Razingar, Ryan, Ferland – Wiedergut, MARTIN, B. Petrik, Martinz, N. Petrik
Gólok: 7:36: Langfeld (Kuznik, Mitchell, 0–1). 10:36: Damon (büntető, 0–2). 24:28: Kristler (Kaspitz, Toff, 0–3). 38:29: Palkovics (Mihály Á., Kranjc, 1–3). 43:43: Vas M. (Ladányi, Sofron, 2–3)
Kiállítások: 6 perc, ill. 6 perc+10 perc fegyelmi
További eredmények: Graz–Linz 4–2, Klagenfurt–Vienna 4–3, Ljubljana–Salzburg 3–5, Zagreb–Jesenice 2–5

 

AZ ÁLLÁS 
1. Klagenfurt 49 27 6 6 10 178–143 72
2. Salzburg 49 23 8 2 16 189–158 64
3. Vienna 49 23 5 4 17 181–144 60
4. Villach 49 23 3 3 20 159–156 55
5. Graz 49 23 2 4 20 149–138 54
6. Linz 49 15 8 6 20 137–148 52
8. Ljubljana 49 18 4 4 23 150–180 48
7. Zagreb 49 15 5 6 23 156–157 46
9. Jesenice 49 17 2 8 22 148–176 46
10. FEHÉRVÁR 49 12 6 6 25 143–190 42
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik