A DAB Dunaújvárosban egyenlített a Vasas ellen

Vágólapra másolva!
2011.03.16. 21:20
null
A kedden gólképtelen Acélbikák szerdán kétszer köszöntek be Rajna Miklósnak (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Az első osztályú jégkorongbajnokság egyik fél három nyert mérkőzéséig tartó elődöntőjében a Dab.Docler hazai pályán egy góllal nyert a Vasas HC ellen, így összetettben döntetlenre alakította az állást. Folytatás 1–1-ről pénteken Káposztásmegyeren. A keddi szétlövésben eldőlő találkozó után a hazai jégen pályára lépő Sapa Fehérvár AV 19 nem ismert kegyelmet, és nyolcgólos győzelmet aratott a tegnap hősiesen helytálló Miskolci JJSE ellen. Folytatás 2–0-s Volán-előnyről pénteken, Miskolcon, ahol újabb vendégsiker már a címvédő fehérváriak döntőbe jutását jelentené.

 

DAB–VASAS

A keddi összecsapás nem hordozta magában – ellentétben a két csapat tavalyi randevúival – a sportszerűtlen jelenetektől sem mentes revánst, így jobb híján szerdán a játékkal foglalkoztak a csapatok, nem egymással. Annyiban viszont mégis kísértett a keddi első összecsapás emléke, hogy nem született gól az első harmadban. A második felvonás közepén aztán kétgólos előnyre tett szert a dunaújvárosi együttes. Az első, emberelőnyös szituációban döntő érdemeket szerzett a találatnál Peterdi Imre, a csapat saját nevelésű, a múlt héten véget érő középszakaszban még a Ferencvárosban vitézkedő válogatott támadója, aki vírusos betegsége miatt infúziót kapott, de így is vállalta a játékot. A gólt szerző légiós, Kurt MacSweyn alig négy perccel később, Peterdi találatánál az előkészítésben jeleskedett. Azonban mindössze 61 másodpercig volt kétgólos hátrányban a vendégcsapat, mert Libor Pavlis góljával a Vasasnak sikerült közelebb lopnia magát ellenfeléhez.

Ha kirívóan durva jelenetek nem is játszódtak le a találkozón, azért kétperces kisbüntetésben nem volt hiány a kemény küzdelem miatt. A legrenitensebbnek a vendégek légiósa, Marko Mäkinen bizonyult, aki a 40. percben már harmadszor korcsolyázott le kényszerpihenőre. Más kérdés, az emberelőny adta lehetőséget egy kivétellel hatvan percig nem tudták gólra váltani a felek. Bár ebben közrejátszott, hogy nem egy alkalommal a fórt ellenoldali kiállítással sikerült egálra hozni, már ami a jégen lévő mezőnyjátékosok számát illeti.

Az eredmény így nem változott, döntetlenről folytatódik a vélhetően továbbra is kiélezett versenyfutás.

ALBA VOLÁN–MISKOLC

A keddi első összecsapáson a fehérváriaknál a védők is jeleskedtek a gólszerzésben – három bekkjük talált az ellenfél hálójába –, más kérdés, meglepetésre így is a szétlövésig jutottak a Jegesmedvék ellen. Szerdán azonban már több szempontból is helyére került a világ rendje: a fehérvári gólokat a támadók szerezték, a címvédő Alba Volán pedig a papírformának megfelelően biztos győzelmet aratott első hazai rendezésű magyar bajnokiján a szezonban.

A fehérváriaknál elfoglalta helyét a ketrec előtt az első számú kapus, Hetényi Zoltán, aki több mint egy hónapja szenvedett térdsérülést. Dolga azonban a túloldalon lévő kollégának, Budai Krisztiánnak adódott több, aki előtt aligha ismeretlen a fehérvári jégcsarnok és a Volán-keret.

Az első mérkőzésen is eredményes Eric Johansson kezdte meg a fehérvári gólgyártást, de a 25. percig a miskolciak tartani tudták egygólos hátrányukat. Akkor Kovács Csaba, majd emberelőnyből Palkovics Krisztián is betalált, de Vladimir Dubek tett arról, hogy azért annyira mégse nyugodjanak meg vendéglátóik. A második harmad végére így is három volt a Volán előnye, a gól a príma EBEL-szezont letudó Vas Márton érdeme.

A harmadik játékrész Ladányi Balázs büntetőből szerzett góljával indult, majd Mihály Árpád, Sofron István és Kovács Csaba találatával folytatódott, utóbbi három gól között mindössze 1:24 perc telt el, és közben ebbe belefért egy miskolci kapuscsere, Budai helyét Gyenes Dávid foglalt el, akit 47 másodperc után avatott fel Kovács.

A jég végképp kezdett kicsúszni a hasonló iramú találkozóhoz aligha szokott miskolciak alól. Ráadásul előző nap a szezon meccsét tudták le otthon a Volánnal szemben, ehhez pluszként még jött az utazás.

A vége közte nyolc lett – a végeredményt Tóth Adrián emberhátrányos szituációban játszva már az 50. percben beállította –, az összesítésben 2–0-ra meglépő Alba Volán egy lépésre került a finálétól.

JÉGKORONG OB I, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
DAB.DOCLER–VASAS HC 2–1 (0–0, 2–1, 0–0)
Dunaújváros, 700 néző. V: Kincses, ifj. Sós, Kovács B., Nagy A.
DAB: SEVELA – Hegyi, Pozsgai, Metcalfe, MACSWEYN 1 (1), Magosi – Kiss D., Martinka, Azari, PAPP V., Kiss Á. – Lencsés, M. Varga (1), PETERDI 1, Pavuk, Virág T. – Győri, Jonkl, Szilassy, Mestyán. Edző: J. P. MacCallum
VASAS: RAJNA – Szirányi, Sille (1), Mäkinen, Gergely Cs., Fodor Sz. – Nagy, Kangyal, Szappanos, Popovics, Gröschl – Hüffner, Svasznek, Pavlis 1, Somogyi, Martz – Berta, Fodor Cs., Strenk. Edző: Risto Kurkinen
Kiállítások: 16, ill. 18 perc
Gólok: 26:28: MacSweyn (M. Varga, Peterdi, 1–0). 30:46: Peterdi (MacSweyn, Martinka, 2–0). 31:47: Pavlis (Sille, Martz, 2–1)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
J. P. MacCallum: – A ma esti meccsünk kemény ütközet volt, de még kétszer meg kell vernünk a Vasast. Mindig azt kérem a játékosoktól, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák, ehhez ma közel álltak, és ezt várom pénteken is. Sevela kiváló teljesítményt nyújtott, felnőtt a feladathoz. A védekezésünk ma egészen elfogadható volt. A további győzelmekhez azonban többet kell lőni, ez a receptje a gólszerzésnek.
Risto Kurkinen: – Mindent megpróbáltunk a hatvan perc alatt, remek küzdelemben jól védekeztünk. Rajna remekül védett. A mai negatívum, hogy sok kiállítást gyűjtöttünk be, és kétszer sem tudtunk élni a kettős emberelőnyünkkel. A lehetőségeink megvoltak, de ezeket nem tudtuk kihasználni. Pénteken egy újabb kemény meccset várok.
SAPA FEHÉRVÁR AV19–MISKOLCI JJSE 9–1 (1–0, 3–1, 5–0)
Székesfehérvár, 1500 néző. V: Gebei, Babic, Bedő, Németh M
FEHÉRVÁR: HETÉNYI Z. – Jobb, Ackeström, Palkovics, JOHANSSON, Mihály Á. – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., LADÁNYI – Maklári, Varga A., BENK, Fekete D., Kovács Cs. – Tóth A., Hajós, Kiss D. Edző: Kevin Primeau
MISKOLC: Budai K. (Gyenes) – Gőz, Waddell, Rafaj, Dubek, Saluga – Urbán, Láda B., Szilágyi, Bartzen, Bonar – Budai R., Láda P. , Kis A., Sijka, Korpos. Edző: Bob Dever
Gólok: 6:28: Johansson (Palkovics, Tokaji, 1–0). 24:58: Kovács Cs. (Fekete D., Benk, 2–0). 28:51: Palkovics (Johansson, Ackeström – emberelőny, 3–0). 31:13: Dubek (Saluga, 3–1). 34:14: Vas M. (Sofron, Ladányi, 4–1). 41:21: Ladányi (büntető, 5–1). 44:00: Mihály Á. (Maklári, 6–1). 44:37: Sofron (Ladányi, Tokaji, 7–1). 45:24: Kovács Cs. (Fekete D., Benk, 8–1). 49:13: Tóth A. (Johansson – emberhátrány, 9–1)
Kiállítások: 12, ill. 14 perc
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Fehérvár javára
MESTERMÉRLEG
Kevin Primeau: – Az volt a fő különbség az első meccshez képest, hogy most kihasználtuk a helyzeteinket, és védekezésben sokkal fegyelmezettebbek voltunk. A mezőnyjáték tekintetében is más volt a helyzet, mi tudtuk diktálni a tempót: meg is lett az eredménye.
Bob Dever: – Nem engedhetjük meg, hogy csak öt percet játsszunk a hatvanból! Ezúttal senki sem játszott jól, a srácok csak néha tették oda magukat: ez nem elég. Csak akkor lehetünk sikeresek, ha okosan játszunk, most nem sikerült.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik