NHL-drafton kiválasztott hokissal erősített a Fradi

2010.07.16. 14:12
Címkék
Az NHL játékosbörzéjének negyedik körében draftolt kanadai védő, Chris Eade a Ferencváros jégkorongcsapatának legújabb szerzeménye  – tájékoztatta Csabai Gábor szakosztály-igazgató a Nemzeti Sport Online-t.

 

A játékost 2000-ben a Florida Panthers draftolta, melynek farmcsapatában jégkorongozott Chris Eade, vagyis az AHL-ig jutott. Legutóbb a német harmadosztályban, a Bad Nauheim csapatában játszott, és 35 mérkőzésen 27 pontot szerzett.

„Új vezetőedzőnk, Hakan Nygren javasolta a kanadai védő leigazolását. Eade egy igazi csapatember, és ez nagyon fontos számunkra. Három hónapja már járt Budapesten, nagyon tetszett neki a város, ezért már alig várja, hogy visszatérjen. Augusztus másodikán kezdődik a felkészülés, addigra minden légiós – köztük Eade is – megérkezik Budapestre" – nyilatkozta Csabai Gábor a Nemzeti Sport Online-nak.

„A védő, aki már aláírta a szerződését, 189 centiméter magas, ami szintén fontos szempont volt, amikor a leigazolása mellett döntöttünk" – mondta a Ferencváros szakosztály-igazgatója.

Chris Eade már a Ferencváros tizenkettedik új igazolása. Korábban Timo Lindström, Pleszkán József, Bontovics Márton, Horváth Gáspár, Hüffner Adrián, Borbás Gergely, Dancsfalvy Norbert, Vitalij Gavriljuk, Majoross Gergely, Peterdi Imre és Borsos Attila is a zöld-fehérekhez szerződött.

Legfrissebb hírek

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
6 perce

Elkezdődött a Kanada–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
17 perce

Szurkolói pillanatok

Foci vb 2026
23 perce

Vb 2026, nyolcaddöntő: Kanada–Marokkó

Foci vb 2026
28 perce

Vízilabda: az olaszok legyőzésével 7. az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
33 perce

Koné is a helyszínen

Foci vb 2026
39 perce

Nadir Benbuali szerint súlyos sérülést szenvedett a vb-n

Foci vb 2026
43 perce

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ihletett napot fogott ki az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik