Jégkorong: elkezdődött a válogatott átalakítása, sok a fiatal a keretben

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2023.11.08. 06:43
null
Nagy Gergő (fehérben) és társai Ukrajna, Olaszország és Szlovénia legjobbjai ellen játszanak a héten a Tüskecsarnokban (Fotó: Koncz Márton)
A válogatott elkezdte a felkészülést, először gyűltek össze a játékosok a tamperei vb óta.

 

Pörögtek a cserék a magyar férfi jégkorong-válogatott edzésén a Tüskecsarnokban kedd kora délután. Piros, fehér és kék megkülönböztető mezekben modellezték a játékosok a különböző mérkőzésszituációkat. Poszttól függetlenül jutott védekező- és támadófeladat is bőven mindenkinek, hiszen sípszóra fordultak a sorok, aki addig gólt próbált lőni, az utána meggátolni igyekezett ebben a felé korcsolyázó társakat.

Sok volt a pontatlanság, ami nem csoda, hiszen formálódó csapatról van szó, többen is, köztük Nemes Márton, először kaptak meghívót a felnőttválogatottba.

„Nagyon élveztem az edzést, sok mostani csapattársamat eddig csak a tévében láttam, eltartott egy ideig, míg tudatosult bennem, hogy itt lehetek. Igyekeztem felvenni a tempójukat, ami, úgy érzem, többé-kevésbé sikerült, de biztos vagyok benne, hogy a meccsekig még jobban belerázódom” – mondta a fiatal, mindössze 18 éves Nemes, akinek nagyon sokat jelent, hogy Donald MacAdam behívta a felnőttválogatottba, ugyanakkor kissé meg volt illetődve, amikor először lépett jégre rutinosabb társai között.

„Egy-két embert ismertem csak személyesen, így a fiatalok közül Varga Balázst és Hadobás Zétit – ők 2003-ban születtek –, de a többiekkel most találkoztam először. Jó volt megismerni őket, nagyon jól fogadtak, élvezem, hogy itt lehetek” – mondta Nemes Márton.

Noha akadtak pontatlanságok, az iramra nem lehetett panasz. A játékosok igyekeztek felkészülni rá, hogyan rendeződjenek vissza, ha korongkihozatal közben a semleges harmadban eladják a pakkot; a másik oldalról pedig azt gyakorolták, hogyan támadják le ellenfelüket, és lepjék meg a még rendezetlen védelmet gyors kontrával. Három a kettő és egy az egy elleni játék is volt az edzésen, amelynek végén – természetesen komolyan vett – szétlövés következett.

Nemcsak a különböző színű mezt viselők hajtottak ideiglenes csapatuk sikeréért, a kapusok is mindent megtettek, hogy érintetlen maradjon a hálójuk. Kivetődések, kötények és a palánk mellől érkező hujjogás, biztatás kísérte az edzés végi „levezetést”. Az újak is megtapasztalhatták, hogyan reagálnak társaik egy-egy megmozdulásra, a kapusok pedig oda-odaszólogattak az őket szemtelenül kicselezni próbáló támadóknak.

Az időhiány miatt egyelőre sokan még ismerkednek egymással, de a hangulatra így sem lehetett panasz.

„Noha nem volt beavatási szertartás, a korom miatt heccelnek rendesen, de lehet, vár rám még valami meglepetés” – vélte Nemes.

Hogy azóta kellett-e asztalra állva hangosan énekelnie, kapusszerelésben körbefutnia a jégcsarnokot, vagy csukott szemmel kitalálnia, melyik csapattársa zokniját dugták az orra alá, nem tudjuk, de a lényeg, hogy tudatosan összpontosít a rá és a csapatra váró kihívásokra.

„Erős ellenfeleket várok a tornán, hiszen mindenki az olimpiai selejtezőre és a világbajnokságra készül. Szeretnénk nyerni, mert az jó móka, az eredmény mégis másodlagos. Arra kell figyelnünk, azt játsszuk, amit az edző kér tőlünk”  – mondta Nemes, arra a kérdésünkre pedig, hogy gólt láthatunk-e tőle, nevetve így felelt:  „Megpróbálok egyet küldeni a Nemzeti Sportnak!”

MINIINTERJÚ – VAY ÁDÁM, A MAGYAR VÁLOGATOTT KAPUSA
     – Számított rá, hogy még magára öltheti a címeres mezt?     
– Bíztam magamban és abban, hogy újra megkapom a lehetőséget a bizonyításra a válogatottban. Az elmúlt három-négy évben nem vetődött fel a nevem a keret összeállításakor, de úgy álltam hozzá, ha dolgozom és dolgozom, előbb-utóbb meglesz az eredménye. Szerencsére megint itt lehetek a srácokkal.
– A teljesítménye alapján korábban is megvalósulhatott volna. Sosem kedvetlenítette el, hogy nem kapott meghívót?     
– A kedvemet sosem vette el, de elszomorított. A múltat nem szeretném bolygatni, mindegy, mi volt az oka. Lehet, hogy másban volt a hiba, lehet, hogy bennem, ezt már sosem fogjuk megtudni. A lényeg, hogy most itt vagyok, a srácokkal együtt lehetek, ebben a légkörben készülhetek.
–  Milyen volt az első néhány közös edzés, az öltözőbe visszatérni?     
– Nagyon jó hangulatú, egyúttal kemény munka folyik, úgy érzem, elkaptam a fonalat. Tovább kell menni azon az úton, amelyen elindultam.
– Hogy állnak kollégáival, Bálizs Bencével és Horváth Dominikkal az első számú kapus pozíciójáért folytatott harcban?     
– Ezt nem tudom, az edzők döntik el, ki fog védeni. De majdhogynem lényegtelen, mert már az megtiszteltetés, hogy itt van az ember a válogatottban.
– Mit vár a Sárközy Tamás-emléktornától?     
– Elsősorban jó játékot és fejlődést. Az eredményekkel nem igazán foglalkozom, úgy gondolom, nem annyira számítanak egy felkészülési tornán. A legfontosabb, hogy összeálljunk csapattá, de természetesen örülnénk a győzelmeknek is.


SÁRKÖZI TAMÁS-EMLÉKTORNA (TÜSKECSARNOK)
A KERET

Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (Poprad, szlovák)
Hátvédek: Falus Ádám (FEHA19), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Hadobás Zétény (Vasteras, svéd), Horváth Milán (Briancon, francia), Kiss Roland, Stipsicz Bence, Vokla Roland (mindhárman Hydro Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (BJAHC), Szabó Bence (BJAHC), Szabó Dániel (UTE)
Támadók: Erdély Csanád (Esbjerg, dán), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Horváth Bálint (Briancon, francia), Kovács Alex (UTE), Lövei Dávid (DVTK Jegesmedvék), Mihály Ákos, Németh Kristóf, Terbócs István, Vértes Nátán (mindannyian Hydro Fehérvár AV19), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (BJAHC), Nemes Márton (Mora IK, svéd), Páterka Bence (DVTK Jegesmedvék), Schlekmann Márk (BJAHC), Sofron István (Csíkszereda), Varga Balázs (JYP, finn)
A PROGRAM
Csütörtök, 18:30: Magyarország–Ukrajna.
Péntek, 18:30: Magyarország–Olaszország.
Szombat, 17.00: Magyarország–Szlovénia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik