Jégkorong: Átverve éreztem magam – Huszák Alexandra

Vágólapra másolva!
2023.10.19. 18:00
null
Huszák Alexandra (Fotó: Árvai Károly)
Huszák Alexandra magyar válogatott jégkorongozó nyáron Svédországba utazott, egy hónapig az első osztályú Leksands IF csapatával készült, az átigazolás azonban megvalósult, így ismét Magyarországon kötött szerződést.

 

Hétvégén Szuperkupa final fourt játszott a MAC Budapest női jégkorongcsapata, és a svájci viadalon másodikként végeztek a magyarok.

Már múlt csütörtökön elindult a MAC Budapest női hokicsapat Svájcba, hogy a legjobb négy között méresse meg magát, és megnyerje a szuperkupát. Tizenhét órás buszutat követően két mérkőzés várt az együttesre, amelynek tagja Huszák Alexandra is – a magyar válogatott támadója arról mesélt, hogy Svédországban nem volt vele korrekt a Leksands if.

„Nem teljesen az valósult meg, ami a szerződésemben volt, elfelejtették közölni, hogy az adókat magamnak kell fizetnem, és az csökkenti a fizetésemet, ez eléggé elkeserített, pedig maradhattam volna, és a klub szándéka is az volt, hogy ott tartson. Végül megadták volna azt a nettó fizetést, amit korábban bruttóban, de kicsit átverve éreztem magam, már nem akartam feltétlenül maradni. A helyszín sem ragadott túlzottan magával, egy ötezres kisvárosban laktam, hiányzott a nyüzsgés. A jégkorongos közeg viszont hihetetlenül profi volt ott, az nagyon hiányzik” – mondta a magyar válogatott támadója, Huszák Alexandra a Nemzeti Sportnak.

Noha a Svédországba szerződése meghiúsult, utólag már nincs rossz szájíze a külföldi kalanddal kapcsolatban.

„Beleláthattam, az igazán profi női jégkorongba, amit csak tudtam igyekeztem ellesni a jégen és azon kívül is. Ég és föld a különbség bármihez képest, amit korábban tapasztaltam, remélem kamatoztatni tudom az ott szerzett tapasztalataimat itthon is” – mondta a csatár.

Az egy hónap északi légióskodás előtt öt idényen keresztül játszott a KHM-ban, mégsem oda, hanem a MAC Budapesthez szerződött, mikor visszatért Magyarországra.

„Voltak múltbéli nézeteltéréseim a KMH vezetőségével a csuklótörésem után, mert azt mondták, vagy aláírok két évre, vagy nem kapok fizetést, amíg sérült vagyok, ezt nem éreztem méltányosnak, így oda nem akartam visszamenni, és vágytam is az új impulzusokra, a környezetváltozásra, örülök neki, hogy egy fiatal csapatba kerültem, kíváncsi vagyok rá, hogy tudok-e itt húzóemberként teljesíteni. Természetesen a KMH-s barátnőim nagyon hiányoznak, de most lehetőségem van új kapcsolatokat építeni, hamar beilleszkedtem, úgy érzem megtaláltam mindenkivel a közös hangot. Egyáltalán nem vagyok csalódott, hogy így alakult a sorsom, igyekszek a legjobb tudásom szerint teljesíteni” – magyarázta Huszák Alexandra.

Hogy nem csak a levegőbe beszél mikor azt mondja, legjobbját akarja nyújtani az is bizonyítja, hogy a hétvégi Szuperkupa négyes döntőjében két gólt is szerzett, az elődöntőben a házigazda, EV Zug ellen ráadásul az ő hosszabbításban szerzett találatával jutott tovább a döntőbe a MAC. Igaz, a finálét 3–0-ra elveszítették a német ECDC Memmingen ellen, szégyenkezni így sincs okuk.

Nemrég az is eldőlt, hogy a következő, divízió 1/A-s női világbajnokságnak Ausztria lesz a házigazdája, az eredeti rendező, Kína helyett, és bár a vb még messze van, a felkészülést hamarosan elkezdi a Cortina-csapat.

„Akkor lettem volna a legboldogabb, ha valahogy Magyarország szervezi meg a vébét, de annak azért örülök, hogy nem kell Kínáig elutazni, hiszen a szomszédba akár a szurkolóink el elkísérhetnek bennünket. Olyan környezetben leszünk, ahol már jártunk, ez még akár az előnyünkre is válhat. Mindannyian azon leszünk, hogy újra feljussunk az elitbe!” – mondta Huszák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik