Jégkorong: Kritikán aluliak voltunk egy az egy ellen – Magosi Bálint

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 10:07
A magyar férfi jégkorong-válogatott Ljubljanában vághat majd vissza a szlovénoknak a székesfehérvári felkészülési meccsen elszenvedett 3–0-s vereségért. A találkozó után Szilassy Zoltán edző, valamint Magosi Bálint és Nagy Gergő értékelt az NSO Tv-nek.

„Megvoltak a lehetőségeink, lehet, ha kicsit élesebbek vagyunk fejben, akkor egy-egy kipattanót, szabad korongot be tudtunk volna pofozni. Nyilván munka közben vagyunk, többen most érkeztek csak meg a rájátszásból, nem most kell frissnek lenni. Persze ennek ellenére mindig szeretnénk gólokat lőni, meccset nyerni. De az a lényeg, hogy akkor legyünk élesek, amikor odaérünk Ljubljanába” – értékelt a mérkőzés után Szilassy Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott edzője.

Magyar részről a meccs legjobbjának választott Magosi Bálint szerint jó ébresztő volt ez a csapatnak, van hová fejlődniük a vb-ig hátralévő két hétben. A javítandó területek közül külön kiemelte, hogy a szlovénok ellen kritikán aluli volt a teljesítmény az egy az egy elleni párharcban.

Videónkban Nagy Gergő is elmondja véleményét a találkozóról, valamint bővebben is szó esik arról, mik voltak a szlovénok elleni felkészülési mérkőzés legfőbb tanulságai.

JÉGKORONG
VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szlovénia 0–3 (0–0, 0–1, 0–2)

Székesfehérvár, 1393néző.Vezette:Nagy A., Soós, Fényi S., Kedves
MAGYARORSZÁG:RAJNA (Hetényi Z.) – Pozsgai, Horváth M. / Macaulay, Garát / Szirányi B., Kiss R. / Fejes, Tóth Gergely – Erdély Cs., MAGOSI B., Hári J. / Kulmala, Nagy G., Terbócs / Papp K., Vincze P., Kóger D. / Mihály Ákos, Vas J., Tóth R. / Szita.Szövetségi kapitány:Sean Simpson
SZLOVÉNIA:PINTARIC – Magovac, Robar(1)/ GREGORC(2),Podlipnik(1)/ Pretnar, Stebih / Cosic, Crnovic – MAVER(1),Sabolic1,Tomazevic / Cimpaz, Ograjensek, PANCE2/ Koblar, Simsic, Zajc / Kapel, Sodja, Sturm.Szövetségi kapitány:Matjaz Kopitar
Kapura lövések:12–23

Gól – emberelőnyből:2/0, ill. 2/1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik