Jégkorong: a KHL-ben 39 játékosnál mutatták ki a koronavírust

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.29. 19:22
Az orosz bázisú hokiligában, a KHL-ben július végéig 39 játékosnál mutatták ki a koronavírust.

A KHL orosz vezetője, Alekszej Morozov a RIA Novosztyi hírügynökségnek elmondta, hogy a betegek között klubalkalmazottak is vannak. Hozzátette, hogy ezzel együtt a szeptember 2-től esedékes új szezon rajtjának nem lesz akadálya.Alekszej Morozov a RIA Novosztyi hírügynökségnek elmondta, hogy a betegek között klubalkalmazottak is vannak. Hozzátette, hogy ezzel együtt a szeptember 2-től esedékes új szezon rajtjának nem lesz akadálya.

Morozov kitért rá, a KHL orosz csapataiban játszó légiósok többsége már visszatért klubjába, s vannak, akik elkezdték a felkészülést társaikkal.

„Néhányan már edzenek, mások még mindig karanténban vannak. Összességében a jelenlegi adatok szerint mintegy húsz szerződéses külföldi hokis nem tért még vissza együtteséhez” – mondta a KHL-elnök, aki szerint az új idényben nézőkkel, bizonyos csarnokokban létszámkorlátozás nélkül tarthatják majd meg a meccseket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik