EBEL: nagyszerűen kezdett, mégis kikapott a Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.04. 21:42
null
Nem sikerült megszakítania a rossz sorozatot a Fehérvárnak (Fotó: fehervarav19.hu)
A Fehérvár AV19 jégkorongcsapata hazai pályán 6–4-re kikapott a Znojmótól az osztrák bajnokság (EBEL) pénteki játéknapján.

 

Már negyedszer találkozott az idényben a két csapat, a fehérváriak az 5–2-es siker után 4–3-ra kikaptak Znojmóban, utána viszont a karácsonyi játéknapon 7–5-ös győzelemmel távoztak Csehországból.

Az elején úgy tűnt, hogy a magyar együttes a harmadik striguláját is behúzhatja a Znojmo ellen, Anze Kuralt szépen kijátszott emberelőnynél már a 2. percben megszerezte a vezetést, majd ugyanennyivel később Arttu Luttinen pazar passzt kapott, és ő sem hibázta el a ziccert, így gyorsan kétgólos előnyre tett szert a Fehérvár.

A találkozó csak ekkor indult be igazán, a vendégek egyenlítettek, ám Hannu Järvenpää együttese mindössze kilenc másodperc elteltével visszavette az előnyt. A játékrész hajrája azonban a cseheké volt, újabb két góllal 4–3-as vendégvezetéssel ért véget az első harmad.

A második elején szinte rögtön egyenlített a magyar csapat, de erre is volt válasza a Znojmónak, amely az utolsó harmadban eldöntötte a meccset. A Fehérvár – amely csütörtökön szétlövéssel nyert a DVTK Jegesmedvék ellen a Magyar Kupa elődöntőjében – sorozatban a harmadik meccsét bukta el az EBEL-ben, pedig előtte hétmeccses győzelmi szériát produkált.

JÉGKORONG
EBEL

FEHÉRVÁR AV19–ORLI ZNOJMO (cseh) 4–6 (3–4, 1–1, 0–1)
Székesfehérvár, 3040
néző. V: Piragic (horvát), Fichtner (osztrák), Hribar, Zgonc (szlovénok)
FEHÉRVÁR: Carruth – Harty, Szabó Dániel 1 – Caruso, Meland – Stipsicz, Tikkanen – Sille Timotej, HÁRI J. (2), Kuralt 1 – Sárpátki (1), Koskiranta, Sofron – Erdély Cs., SARAUER (3), Phillips 1 – Luttinen 1, Reisz (1), Szita. Edző: Hannu Järvenpää
ZNOJMO: Lassila – Lattner (1), Sedlak – Vainonen, Parkkonen (1) – Kruckovyc, Stehlík (1) – KALUS 3 (2), KUJAWINSKI 2, HLAVA (4) – Novak, Stretch, Luciani 1 – Bulin, Matus (1), Nemec – Spacek, Oscadal, Jonas. Edző: Miroslav Frycer
Kiállítások: 17, ill. 19 perc
Kapura lövések: 28–47
MESTERMÉRLEG
Hannu Järvenpää:
– Az első harmadban még a kezünkben volt a mérkőzés, aztán kicsit belealudtunk, sajnos nagy hibákat követtünk el a saját harmadunkban. A második felvonásban hiába próbáltunk gólokat szerezni, nem sikerült. Fáj ez a vereség, elégedetlen vagyok a látottakkal, sajnos néhány játékosunk ezúttal nem teljesített jól.

További eredmények
Innsbruck–Bozen Südtirol 3–2 – hosszabbítás után
Klagenfurt–Graz 2–4
Linz–Vienna Capitals 2–3 – hosszabbítás után
Medvescak Zagreb–Villach 2–8
Salzburg–Dornbirn 1–2

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 35 19 5 3 8 115–91 +24 70
2. Graz 35 18 6 2 9 135–93 +42 68
3. Klagenfurt 34 18 3 3 10 105–80 +25 63
4. Bozen Südtirol 35 17 2 5 11 99–84 +15 60
5. Salzburg 34 16 2 5 11 133–100 +33 57
6. Linz 35 16 2 5 12 112–104 +8 57
7. Fehérvár AV19 35 13 5 3 14 124–127 –3 52
8. Dornbirn 35 15 2 3 15 99–103 –4 52
9. Znojmo 35 15 1 3 16 125–129 –4 50
10. Innsbruck 35 10 7 3 15 119–132 –13 47
11. Villach 35 6 4 1 24 84–123 –39 27
12. Medvescak Zagreb 33 6 3 24 69–153 –84 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik