Jégkorong: Diego Scandella ismét Magyarországon dolgozik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.11. 15:49
Diego Scandella, a magyar jégkorong-válogatott korábbi másodedzője a Vasas HC szakmai tanácsadójaként folytatja pályafutását.

„Nagyon egyszerű döntés volt ez a részemről, hiszen remek a viszonyom a magyar jégkoronggal. Ez egy új fejezet az életemben, új lehetőség, és azon leszek, hogy minden nap ápoljam ezt a remek kapcsolatot" – nyilatkozta a klub honlapján Scandella, aki Ladányi Balázs vezetőedzővel közösen edzi majd az Erste Ligában szereplő Vasas felnőtt csapatát, és utánpótlás mentoredzőként is tevékenykedik.„Nagyon egyszerű döntés volt ez a részemről, hiszen remek a viszonyom a magyar jégkoronggal. Ez egy új fejezet az életemben, új lehetőség, és azon leszek, hogy minden nap ápoljam ezt a remek kapcsolatot" – nyilatkozta a klub honlapján Scandella, aki Ladányi Balázs vezetőedzővel közösen edzi majd az Erste Ligában szereplő Vasas felnőtt csapatát, és utánpótlás mentoredzőként is tevékenykedik.

Szuper Levente szakosztály-igazgató elmondta, hogy a megállapodás a következő szezonra szól, ráadásul Scandellát a Magyar Jégkorongszövetség is alkalmazná különböző feladatokra.

A kanadai-olasz kettős állampolgárságú szakember előbb Pat Cortina, majd Kevin Primeau munkáját segítette a magyar válogatottnál

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik