Jégkorong: pénteken indul a „maratoni” vb-felkészülés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.11. 12:19
null
Vas Márton szerint az első héten harapós társaség jött össze a válogatottnál (Fotó: MJSZ/Mudra László)
A pénteken kezdődő Hokimaraton elnevezésű mérkőzés-sorozattal folytatja a felkészülést az oroszországi A-csoportos világbajnokságra a Rich Chernomaz vezette magyar jégkorong-válogatott, mely már egy hete dolgozikegyütt.

 

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEINK
Április 15., péntek (Budapest, Tüskecsarnok): Ausztria
Április 16., szombat (Bécs): Ausztria
Április 20., szerda (Budapest, Tüskecsarnok): Szlovénia
Április 29., péntek (Budapest, Tüskecsarnok): Kazahsztán
Április 30., szombat (Budapest, Tüskecsarnok): Oroszország B
Szurkolói infókapszula, csoportbeosztások, menetrend – tudnivalók a 2016-os oroszországi hoki-vb-ről!

A szövetségi kapitány a hétfői sajtótájékoztatón hangsúlyozta, nagyszerű dolog, hogy 2013-mal ellentétben – amikor munkája kezdetén mindössze körülbelül 25 játékosból állíthatta össze a csapatot – most több mint hetven játékossal kezdték meg a felkészülést, amelynek első hetében négy csapatra osztották a keretet, s egy házon belüli mérkőzés-sorozat keretein belül rendezett 14 találkozón mindenkinek a teljesítményét kielemezték.

„Nagyon kellemes meglepetések értek, akik bennmaradtak a keretben, azokban megvolt a tűz és harcosság. Ez nagyon fontos lesz a világbajnokságon, ahol tíz nap alatt hét mérkőzést kell majd játszanunk. Szükségünk van az erőre, a frissességre, de ugyanígy a tapasztalatra is, így meg kell majd találnunk a fiatalok és a rutinosok megfelelő összetételét” – nyilatkozta a kanadai szakember.

A szövetségi kapitány a vb-szerepléssel kapcsolatban hangsúlyozta, mivel a csoportellenfelek közül, a jövő évi torna társházigazdái, a német és a francia védettséget élvez – azaz nem eshet ki – ezért hatványozottan nehéz dolga van a magyar válogatottnak. Elmondta, a játékosoknak kettőzött erővel kell majd küzdeniük, a bennmaradáshoz pedig a véleménye szerint hat pontra van szükség.

Kovács Csaba, a Magyar Jégkorongszövetség elnöke már valamivel óvatosabban fogalmazott, ugyanakkor hangsúlyozta, a jövőben a legfontosabb a tartós A-csoportos szereplés.

„A ranglista alapján az utolsók vagyunk, de ez a csapat mindig tudott, és bízom benne, hogy most is tud meglepetést okozni. A távlati célok között az szerepel, hogy amíg liftezünk az A-csoport és a divízió 1/A között, azt az időt egyre rövidebbé tegyük, és aztán reméljük, eljön az idő, amikor már stabilan ott tudunk lenni a világelitben. Bízom benne, hogy a magyar jégkorong előbb utóbb ezt el is fogja érni.”

BANHAM MUNKÁBA ÁLL
Erdély Csanád és Vas János klubjai még versenyben vannak külföldön, ezért ők e hét elején sem lesznek jelen az edzőtáborban, Hári János ellenben már hazatért. A tervek szerint elkezdi a jeges edzéseket a térd-, illetve bokasérülésből gyógyuló Frank Banham és Rajna Miklós, és hamarosan visszakapcsolódhat a munkába a kisebb könyöksérülést szenvedett Bartalis István is, ám a részleges térdszalag-szakadásból épülő Kóger Dániel visszatérése messzebb van.

Elégedetten értékelte a felkészülés első periódusát Vas Márton.

„Harapós társaság jött össze, mindenki meg akarta mutatni, hogy helye van a továbbiakban a keretben. Nagyon jó kis meccsek voltak ezek, senki nem lógott ki lefelé” – mondta a válogatott játékos. Hozzátette, mindeniknek, aki bennmaradt a keretben, bizonyítania kell, hogy az edzők helyesen döntöttek.

A fővárosi Tüskecsarnokban sorra kerülő Hokimaratonon a magyar válogatott sorrendben Ausztriával (pénteken), Szlovéniával (április 20.), Kazahsztánnal (április 29.), majd Oroszország B-csapatával (április 30.) játszik felkészülési mérkőzést. Május 16-én (szombaton) pedig Bécsben lép jégre az osztrákok ellen. A szlovénok és az oroszok elleni összecsapásra már minden jegy elkelt.

A magyar válogatott az A-csoportos világbajnokságon Szentpéterváron játssza majd csoportmérkőzéseit, sorrendben a szlovák (május 7., 11.15), a kanadai (május 8., 11.15), a francia (május 10., 19.15), a finn (május 11., 19.15), az amerikai (május 13., 15.15), a fehérorosz (május 14., 15.15) és a német csapattal (május 16., 19.15) találkozik.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bálizs Bence (MAC Budapest), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (mindkettő Fehérvár AV 19), Kiss Bence (DVTK Jegesmedvék), Vay Ádám (Debreceni HK).
Védők: Dudás Jesse, Gőz Balázs, Sagert Kalvin (mindhárom DVTK Jegesmedvék), Garát Zsombor, Mestyán István, Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence (mind MAC Budapest), ), Kiss Dániel (UTE), Orbán Attila, Szirányi Bence, Varga Arnold, Wehrs Kevin (mind Fehérvár AV 19), Vas Márton (Fassa).
Csatárok: Banham Frank, Bartalis István, Benk András, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Reisz Áron, Sarauer Andrew, Sárpátki Tamás, Sikorcin Ladislav (mind Fehérvár AV 19), Csányi Karol (UTE), Erdélyi Csanád (Sioux Falls), Galló Vilmos (Linköping), Hári János (Leksand), Könczei Áron (Debrecen), Magosi Bálint (Briancon), Nagy Krisztián, Terbócs István (mindkettő MAC Budapest), Sebõk Balázs (KalPa), Sofron István (Klagenfurt), Somogyi Balázs (DVTK Jegesmedvék), Vas János (Slavia Praha)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik