Jégkorong: „A csapat is énekelte a Himnuszt, nemcsak én”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.01. 18:15
Zenetagozatos általános iskolába járt az a 15 éves magyar jégkorongozó, aki a kanadai nemzetközi tornán elénekelte Himnuszunkat. Horváth László bátor bevállalásáról már beszámoltunk, az érintett a mai nyilatkozatában elárulta: gyors döntés volt a részéről, hogy átveszi a meghibásodott lejátszóberendezést szerepét.

„A szervezők mondták, hogy van egy kis problémájuk a berendezéssel, mert nem tudják lejátszani a himnuszokat – mondta a Sport Tv Trash Talk című műsorában a fiatal korongos. – Én ekkor nem sokat gondolkodtam, hanem azonnal cselekedtem. Spontán odamentem hozzájuk, hogy majd én eléneklem a miénket. Nem izgultam, hogy rosszul sül el, hogy esetleg hibázok. Gyorsan kellett dönteni, nem volt idő erre gondolni. Nyolc évig zenei tagozatos általános iskolába jártam, kiemelt óraszámban volt énekünk, ez azért adott némi magabiztosságot és előképzettséget. Az viszont tévedés, hogy csak egyedül énekeltem. A videón valóban egyedül látszom már a játéktér közepén, és én voltam kihangosítva, de társaim, az egész magyar csapat velem együtt énekelte a Himnuszt. A lelátón mintegy nyolcszázan-ezren lehettek, a nézők tapsa nemcsak nekem szólt, hanem mindannyiunknak. Én ilyen nagy tapsot eddig még nem kaptam.”

Horváth László így énekelte a himnuszt

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik