Jégkorong: a Volán sikeréhes edzője megnyerné az EBEL-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.07. 08:59
null
Nem a fehérváriak a párharc esélyesei, de ők a papírforma borítására készülnek (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata már egy nappal az olasz Bozen elleni EBEL-negyeddöntő kezdete előtt, csütörtökön megérkezett Dél-Tirolba. Némi előnyt jelent, hogy a játékosoknak nem a 800 kilométeres utat követően, a buszról lekászálódva kell játszaniuk a felsőházi középszakaszt a második helyén záró csapattal. Mert ha már túlteljesítette a szezon előtt kitűzött célt, és rájátszásba került az Alba Volán, nem akar megelégedni ennyivel.



„Talán nem mi vagyunk a legerősebbek, de a csapategység nálunk a legjobb. Nincsenek klikkek, a játékosok élvezik egymás társaságát. A fiatalok nagyon sokat léptek előre, jöttek fel a junior EBEL-ből is, a rutinosak valamint a légiósok pedig húzóemberekké váltak – állapította meg Marty Raymond. A fehérváriak edzője harmadik EBEL-szezonjában is a rájátszásba jutott, de azok után, hogy a Medvescak Zagrebbel 2013-ban nem jutott túl a negyeddöntőn, ezúttal többre vágyik. – Kétségtelenül jó játékerőt képvisel a Bozen, de ebben a ligában nincs olyan csapat, amelyet ne tudnánk legyőzni, úgyhogy most is erre készülünk. Az igaz, hogy Bolzano messze van, viszont nem a negatívumokkal, hanem a pozitívumokkal kell foglalkoznunk, és egyet ne felejtsünk el: számukra is messze van Székesfehérvár. Nem turistáskodni megyünk.”

SZAVAZÁS

A Sapa Fehérvár AV19 az EBEL-újonc Bozennel játszik a negyeddöntőben. Melyik együttes jut tovább?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A kanadai mester helyzetét sérülések nehezítik, főleg, hogy a hátsó alakzat tagjai közül Orbán Attila és Tokaji Viktor csapatkapitány sem bevethető, ahogy elölről a hosszú hetek óta sérült Sikorcin Ladislav is hiányzik. A vállsérüléséből felépülő kapus, Bálizs Bence viszont elutazott a csapattal, bár nyilván a ranglistavezető Hetényi Zoltán kezd pénteken is.

„Tapasztalt és képzett csapatról van szó, amely rendkívül gyorsan tud átmenni védekezésből támadásba – elemezte a riválist a szakember. – Oda kell figyelnünk, hogy ne ragadjuk elől, mert akkor lerohannak bennünket. Persze nekünk is vannak gyenge és erős pontjaink – ez sakkjátszma az edzők számára. Az biztos, hogy kiemelkedő kapusteljesítményre lesz szükség. A Bozenen nagyobb a teher, hiszen ő választott minket, bevállalva a sok utazást, de ez nem jelenti azt, hogy ne vennénk komolyan a feladatot. Ha már idáig elértünk, nekünk is az a célunk, hogy megnyerjük a bajnokságot!”

Ehhez persze nem árt felkészülni többek között Marco Insamból, aki a két csapat négy alapszakaszmeccsén ugyanannyi gólt szerzett… Az alapszakasz első hazai meccsét rögtön az olasz újonc ellen játszotta a Volán, és a Bozen egy 6–3-as sikerrel távozott Fehérvárról. Ezután idegenben is kikapott a magyar csapat a Bozentől (5–2), majd szétlövéssel nyert, szintén idegenben (4–3). A két csapat negyedik alapszakaszbeli meccsét behúzta a Bozen, 7–3-ra nyert Fehérváron.

JÉGKORONG, EBEL, NEGYEDDÖNTŐ
(Az egyik fél negyedik győzelméig.)
SALZBURG (1.)–DORBIRN (8.), AZ ÁLLÁS: 0–0
Salzburg–Dorbirn xx–xx
Dorbirn–Salzburg xx–xx
Salzburg–Dorbirn xx–xx
Dorbirn–Salzburg xx–xx
Salzburg–Dorbirn xx–xx – ha szükséges
Dorbirn–Salzburg xx–xx – ha szükséges
Salzburg–Dorbirn xx–xx – ha szükséges
BOZEN (2.)–SAPA FEHÉRVÁR AV19 (7.), AZ ÁLLÁS: 0–0
Bozen–Sapa Fehérvár AV 19 március 7. (péntek), 19.45
Sapa Fehérvár AV19–Bozen március 9. (vasárnap), 17.30
Bozen–Sapa Fehérvár AV19 március 11. (kedd), 19.45
Sapa Fehérvár AV19–Bozen március 14. (péntek), 19.15
Bozen–Sapa Fehérvár AV19 március 16. (vasárnap), 17.30 – ha szükséges
Sapa Fehérvár AV19–Bozen március 18. (kedd), 19.15 – ha szükséges
Bozen–Sapa Fehérvár AV19 március 21. (péntek), 19.15 – ha szükséges
VIENNA CAPITALS (3.)–VILLACH (5.), AZ ÁLLÁS: 0–0
Vienna Capitals–Villach xx–xx
Villach–Vienna Capitals xx–xx
Vienna Capitals–Villach xx–xx
Villach–Vienna Capitals xx–xx
Vienna Capitals–Villach xx–xx – ha szükséges
Villach–Vienna Capitals xx–xx – ha szükséges
Vienna Capitals–Villach xx–xx – ha szükséges
ZNOJMO (4.)–LINZ (6.), AZ ÁLLÁS: 0–0
Znojmo–Linz xx–xx
Linz–Znojmo xx–xx
Znojmo–Linz xx–xx
Linz–Znojmo xx–xx
Znojmo–Linz xx–xx – ha szükséges
Linz–Znojmo xx–xx – ha szükséges
Znojmo–Linz xx–xx – ha szükséges

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik